Az Ormánság a 100 éves "vörös térkép"
2019. február 22. írta: Ormánsági História

Az Ormánság a 100 éves "vörös térkép"

"Hazánk talán legismertebb etnikai térképe, a Trianont megelőző béketárgyalások egyik legtöbbet emlegetett dokumentuma, a "vörös térkép" éppen ma száz éve, 1919. február 21-én jelent meg először nyomtatásban. Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia részeként 1918 őszén elvesztette az első világháborút. 1918. októberétől a különböző tudományterületek hazai képviselői rohamtempóban igyekeztek megszervezni a majdani béketárgyalásokon képviselendő magyar álláspont tudományos hátterét. Ez az időszak volt ugyanakkor a politika és a tudomány egyik legszorosabb összefonódásának időszaka is. Ezekből a munkálatokból, Teleki Pál, a Magyar Földrajzi Társaság akkori titkárának vezetésével a geográfusok is kivették a részüket. Teleki - kivált a spanyolnáthából történő lábadozása alatt - saját maga is szerkesztett anyagokat. Ezek közül a legismertebb alkotás az un. "vörös térkép", Magyarország néprajzi térképe a népsűrűség alapján, amelyet Nopcsa Ferenc segítségével szerkesztett meg. A térkép ismertségét elsősorban az adta, hogy ez volt az egyetlen olyan magyar dokumentum, amelyet az antant-hatalmak legfelső vezetői is biztosan megnéztek, ugyanis Apponyi Albert, a magyar békedelegáció vezetője 1920. január 16-án, híres védőbeszédét követően bemutatta azt a békekonferencia Legfelső Tanácsa képviselőinek."

"A térképet nem csak a béketárgyalásokon szereplő tudományos háttéranyagnak szánták, hanem a nagyközönség számára is elérhetővé tették, így azt különböző könyvesboltokban, lapkiadóknál meg lehetett vásárolni. A 8 Órai Újság aznapi számában olvasható rövidhírből kiderül, hogy az első nyomtatott változat már 1919. február 21-én megjelent. Noha kéziratos formában, mint azt alább látni fogjuk, valószínűleg már korábban is rendelkezésre állt a térkép, ezt a dátumot tekinthetjük a vörös térkép "születésnapjának".

forrás: https://pangea.blog.hu/

szerző: 2019. február 21. -DSegyevy

 "Magyarország 1910-es népszámlálása során többek között felmérték az anyanyelvet, a vallást, a magyar nyelv ismeretét és az írástudást is. 1918 őszén–telén Bátky Zsigmond és Kogutowicz Károly szerkesztésében, ötlete alapján a fenti adatokból öt demográfiai térképmű készült el az I. világháborút lezáró béketárgyalásokra, részben a Központi Statisztikai Hivatalban. A térképművek csak pár példányban valósultak meg, a korabeli Magyarországot igen részletesen, 45 térképlapon, 1: 200 000-es méretarányban ábrázolták, topográfiai háttérként a harmadik katonai felmérésbeli levezetett általános térkép szelvényeit, a foktérképeket használták fel. Munkájuk a magyar tematikustérkép-történet egyik legfontosabb szellemi terméke.

A népszámlálás
A magyar szent korona országaiban (Magyarországon, Horvát- és Szlavónországban, Fiuméban) 1910. december 31-i dátummal hajtottak végre népszámlálást. Ennek eredményeképpen közzétették – többek között – a népesség megoszlását anyanyelv, vallásfelekezet, magyarul tudás és írni-olvasni tudás szerint községenként, sőt (újításként a korábbi népszámlálásokhoz képest)
külön megadva a 100 főnél népesebb puszták, telepek és egyéb külterületi lakott helyek (egyes városoknál városrészek) adatait is. Az anyanyelv esetében a következő kategóriákat használták (korabeli elnevezésekkel): magyar, német, tót, oláh, rutén, horvát, szerb és egyéb. A vallás esetében (szintén korabeli elnevezésekkel) a latin szertartású katolikus, görög szertartású katolikus, református, ágostai hitvallású evangélikus, görög keleti, unitárius, izraelita és egyéb kategóriák szerint csoportosították a népességet. Külön megadták az összes jelenlévő népességből (polgári és katonai együtt) a magyarul beszélni tudók számát és azokét, akik írnak és olvasnak.
 [KSH 1912]"

forrás: Bartos-Elekes Zsombor: Az 1910-es Magyarország
demográfiai térképsorozatainakgeoreferálása és webes közzététele 
 https://hagyatek.cholnoky.ro/temp/200/Bartos-Elekes-2016-ketszazezres.pdf

A térképek elérhetősége:

Felekezeti térkép:
https://mapire.eu/hu/map/magyarorszag_1910-felekezeti/?layers=osm%2C125&bbox=1548188.0153432512%2C5633044.479274148%2C3092827.4829300926%2C6366839.950811841

Anyanyelvi térkép:
https://mapire.eu/hu/map/magyarorszag_1910-etnikai/?layers=osm%2C126&bbox=1980550.716624875%2C5744644.031214826%2C2028820.699986964%2C5767575.139700379

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr3814642922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása