Az Ormánság és Piskó helytörténete iránt érdeklődők hálásak lehetnek, hogy volt két ember, aki lelkén viselte azt, hogy ne vesszenek el a régmúlt idők dolgai. Czupy György - aki előző írásban mutattam be - hosszasan kutakodott a levéltárakban, amíg a sok-sok anyag összegyűlt, Badi Györgyi - akinek visszaemlékezéseit is olvashatták már - pedig a szám és névsorok sokaságát rendezte úgy, hogy kirajzolódjon a kétszáz éves piskói iskolatörténet. Köszönet és elismerés illeti ezen két személyt, hiszen kevés ormánsági falu büszkélkedhet azzal, hogy iskolatörténete ilyen szépen feljegyzésre került az utókor számára. Az Olvasók figyelmét felhívnám arra, hogy táblázatba rendezett számsorok is beszédesek, de az azt követő személyes visszaemlékezés teszi teljessé Piskó történetének ezen fejezetét, amelyet kurriózumnak számító több évtizedes (köztük akad száz esztendő is) fotók illusztrálnak. - A Szerk.

A táblázatokban rögzített adatokat Czupy György levéltárakban megtalált és nekem átadott dokumentumokból gyűjtöttem ki (Badi Györgyi).

Ezek az adatok elég beszédesek. Nyomon követhető az a közel 200 év, amíg iskolája volt a falunak. A dokumentumokból kiolvasható, hogy ennek a falunak lakói hogyan gondolkodtak az iskoláról, mennyire találták fontosnak azt, hogy a gyermekek tanuljanak, ezért anyagi áldozatra is képesek voltak.

 Az 1600-as évek végén 1700-as évek elején templomot és iskolát építettek fából. Az 1800-as évek első felében még a paplak egyik szobájában folyt a tanítás, majd vásároltak iskola helyiséget, ahol 1840-ig a lelkipásztor tanított, 1854-ig segéd tanítók tanítottak, 1854-ben jött az első rendes tanító. Feljegyzések szerint 1876-ban írják le, hogy Piskón 1-6 osztályban folyik a tanítás igen „rossz állagú” iskolában. 1904-ban javult ez az állapot, amikor ajándékba kapott a református egyház iskolának és tanítói lakásnak alkalmas épületet nagy telekkel. Az utcára két szoba ablakai néztek, az egyik szoba tanterem volt, ahol osztatlan tanítás folyt, télen a meleget egy vaskályha adta. A másik szoba a tanítóé volt, amihez tartozott konyha és még egy nagyobb szoba, az udvaron voltak még gazdasági épületek. Az 1920-as években polgári olvasókör és könyvtár volt a faluban.

Személyes emlékeim iskolás koromból (Badi Györgyi tollából)

A tanítás minden nap úgy indult, hogy reggel sorakoztunk az iskola udvarán és tanítónk kíséretével templomba mentünk, én gyakran a kanálisra állított vashídhoz szaladtam a rendben vonuló társaimhoz. Édesanyám sokszor szidott, hogy miért nem mentem az iskolába, mint más rendes gyerek, hogy együtt indultam volna a többiekkel, a nővéremet hozta fel példának, hogy ö még sírt is, ha nem ért oda indulásra a tásaihoz, hiába mondták neki, hogy a vashídnál csatlakozzon a többiekhez (a házunkkal szemben volt a híd). Az udvar alkalmas volt közös játékra, a tanítónk délután is velünk volt, volt egy veteményeskert is az udvaron, ami a munkára nevelésre adott lehetőséget a tanítónknak. 12 éves koromig osztatlan iskolába jártam egy év kihagyással.

Az 5. osztályt Vajszlón végeztem, a szüleim szeretett tanítóm javaslatára osztott tanítású iskolába írattak. Úgy gondolták, hogy Vajszlón magasabb szintű az oktatás. Biztosan igazuk volt, de én arra emlékszem, hogy német tanulásunk a gót betűk gyakorlásával kezdődött, ami rossz emlékként maradt meg bennem. Nem volt könnyű ez az év, kerékpárral jártunk Matyi Dezső unokatestvéremmel a 7 km-re lévő iskolába. Kovács Irénke barátnőmet felvették kollégiumba így akkor az iskolában voltunk együtt. Télen nem lehetett kerékpárral bejárni, albérletet kerestek a szüleim, nagyon szerettem Hegedűséknél lakni. 1948-49-es tanévben a megszokott módon minden reggel templomba mentünk és pillanatok alatt mentünk át a szomszédban lévő iskolába, ott imával kezdtük a napot. Nagy meglepetés és értetlenség fogadta mikor osztályfőnökünk bejelentette, hogy a „mai naptól nem imádkozunk és nem megyünk templomba” tanítás megkezdése előtt. A lelkipásztor azt mondta, aki akar jöhet ezután is reggeli imára, még egy ideig minden reggel bementem a templomba, többször csak ketten voltunk a lelkésszel, egy idő után én is elmaradtam. 6. osztályba mind a hárman visszamentünk Piskóra. Feledhetetlenek ezek az iskolai évek, szerettem az iskolát, az udvari játékokat, ebédet hozni Margitka nénitől a „tanétó” úrnak, szerettem a tanítóimat, emlékszem gyermeki lelkem nagy bánatára, az osztás nem akart a fejembe menni, hangosan mondtuk „hat-ban a három” stb, otthon mikor gyakorolni kellett sírva mondtam csak ez a „ban” ne lenne.

1950-ben durván szakítottak ki és munkatáborba vittek családostól, ahol nyomorúságos körülmények között éltünk 39 hónapot. Szüleim, testvéreim támogató szeretetének meg a saját tanulni akarásomnak köszönhető, hogy tanár lettem. Nem feledtem el azokat a tanítóimat, akik belém oltották a tanulás iránti igényt. A húgomból vegyész lett, aki öt helyen végezte el az általános iskolát, nagyon jó tanuló, tehetséges gyerek volt, mindkettőnket kis szerencse is kísért, hogy felsőfokú tanulmányokat végezhettünk.

 Az évek múlásával az oktatás színvonala évszázados távlatban növekedett, az 1900-as évek első felében meghozta gyümölcsét a töretlen elszántság, egy tehetséges fiúra felfigyeltek, a református egyház kiemelte a falusi iskolából Nagy Jánost és taníttatta, középiskolai tanár lett, nyelveket (latin, német, orosz) tanított Pécsett a Nagy Lajos gimnáziumban. Az őt követő nemzedékből már heten lettek értelmiségi foglalkozásúak (Badi Zsuzsanna, Czupy György és Lőrincz Lajos tanár, Simon Ilona jogász, Futó Lajos és Bellai László katonatiszt, Böbék Jenő mezőgazdász).

 1945 után Perics Péter kiváló tanítója a falunak, aki az osztatlan iskolában való tanításnak a mestere volt. Együtt lélegzett a falusi emberekkel, együtt élte át velük a II. vh nehéz napjait. 1949-ben tanítónő érkezett az iskolába így már két tanítója lett a falunak, Csatári Zsuzsa tanító néni az alsósokat tanította, kézimunkázni tanított bennünket. Mélyen vallásos volt, büntetésből tették Budapestről hozzánk, a falubeliek is megszerették. Minden kora reggel Darócin lévő katolikus templomba ment misére. 1990-ben a faluból elszármazottak első találkozóján mondta el Zsuzsa néni, hogy félt egy tiszta református faluba jönni, azt hitte, hogy bántani fogják a vallása miatt, de itt szeretet vette körül. Rövid ideig tanított Piskón mégis felejthetetlen emlékek kötik ehhez a kis faluhoz.

A következő a nemzedékről, akik 1945 után 1950- 60-as években fejezték be a tanulmányaikat kevés adom van arról, hogy hányan tanultak tovább. Személyes ismeretség, rokoni kapcsolat révén tudok arról, hogy van köztük tanár, orvos, vegyész, többen érettségiztek, szakmát tanultak.

A táblázat adatait más szempontból vizsgálva, a gyermekek létszáma az 1784-1861 között 30-35 gyermek járt iskolába, 1869-94-ig fokozatosan emelkedett az iskolások létszáma 44-80-as létszámig, majd lassan csökkenni 1895-1929 között 72-20-as létszámig, legkevesebb gyermek az 1920-as években volt.  Újra emelkedett az iskolások száma az 1930-1947-ig 30-40-es létszámig. 1948-1960-ig hirtelen növekedett a létszám 70 és 60 között mozgott az iskolások száma. Az 1960-as években megkezdődött a lakosság elvándorlása a faluból és betelepülés a faluba. A betelepülők főleg cigány családok voltak. A gyerek létszám növekedése ennek is köszönhető volt, az iskoláskorúaknál szigorúan vették az iskolába járást.

Vizsgálva az 1961 után Piskón tanuló iskolások létszámát, fejetlenség átgondolatlanság olvasható ki az adatokból. Az látszik, hogy állami szinten kezdik leépíteni Piskón az iskolai oktatást, de a falu megpróbál ellene tenni, hiszen tudjuk, ahol nincs tanító sem pap az a falu halálra van ítélve. Ezzel párhuzamosan a falu élettere is szűkül. 1960-ban megszűnik az önállóan működő „Gyöngysziget MGTSZ” (milyen szép neve volt) egyesül a „Vejti Rákóczy TSZ”-el, Piskó üzemegységként működik tovább.

1961-ben 1-8 osztályban 75 gyermek járt a tíz évvel korábban átadott iskolába, beindult a dolgozók iskolája 15 fővel. 1962-ben elvitték a felső tagozatot Piskóról, busszal szállították Vajszlóra, vagy más községbe a gyerekeket. Néhány községben meghagyták az iskolát, a szülők választhattak, hogy hova írassák a gyerekeiket, ez okozott is nehézséget szülőnek, tanárnak, gyereknek egyaránt. Ebben az évben elkezdődött az analfabéta oktatás 1. 2. osztályban 8 fővel. A tanári jelentésekben olvasható, hogy sok hiányzás volt a tanítási órákról, nem tanultak az ide járó felnőttek, fegyelmezetlenek voltak. A dolgozók iskolájában sem volt más a helyzet, Zalátáról járt át a foglalkozások vezetésére tanító. A tanítók értelmetlennek látták a foglalkozások megtartását, ilyen körülmények között, nem vállalták a Piskóra való járást. 1963-72-ig 1.és 8. osztályosokat tanítottak Piskón, kivéve az 1967-es évet, amikor csak 1. osztály volt Piskón 5 fővel, ez az adat nehezen értelmezhető. Az 1961-72 közti adatok átgondolatlanságot tükröznek. 1971-ben a tanulók 71%-a megbukott. 1972 dec. 31-vel megszüntetik a felső tagozatot. A falu küzdelme az iskoláért tűnik ki abból, hogy 1973-ban újra indítják az alsó tagozatot 35 fővel 80 %-a cigány tanuló. 1977- ben Vajszló tagiskolája lett a Piskói iskola, megszűnt a tanítás a faluban, ekkor még a könyvtárnak 39 beiratkozott olvasója volt. 78 család élt a faluban ebből 50 cigány család. 1980-ban megszűnt a 910 kötetes könyvtár. 1977-88 között 44 fő írástudatlant jegyeztek fel. Lassan megtörtént a lakosságcsere, az őslakos családok leszármazottai közül egy család maradt a faluban egy egyedül álló férfi és egy anyai ág népes utódai. Kiss Géza jóslata Piskó falun beteljesedett.

A régi képeket nézegetve szép falut látunk, gondozott házak előtt virágos kiskertek, tiszta udvarok, az udvarokon cicák, kutyák, baromfik. A hátsó kertben gyümölcsfák, veteményes  kertek. Ezeken a képeken még áll a két nyárfasor, a templom eredeti szépségében gyönyörködhetünk, a két házsor között zöldellő területen libák legelésznek. Szomorúan láttam az utolsó néhány évben, hogy a falu közepén feltörték a gyöpös terület egy részét, a szépen felújított emlékmű zászlótartó rúdján cafatokban lóg a színét vesztett zászló, körülötte gaz nő.  

A rendszerváltás sem hozott újat a falu életében, lassan eltűnnek a régi házak, 79 házat számoltunk meg, 22 házzal kevesebbet, mint 1950-ben volt, pedig közben épültek házak Lúzsok felől a falu szélén. Pár év óta aszfaltút vezet a faluba könnyebbé téve a falu megközelítését.

 A temetőt bármikor látogatjuk látszik, hogy gondozzák. A Piskói temető kőből készült emlékkövek feliratai is őrzik a kiürült falu régi lakóinak neveit egyik-másik kövön a halál körülményeit is feltűnttették. A régi kövek megőrzik a történelmet, sokat tudhat meg az utókor a régi kövek felirataiból. A Piskói temetőben sok üresen maradt talapzatot találhatunk, ahonnan az értékesebb köveket bűnös kezek elvitték. Egyre kevesebb már a falutól távol élő hozzátartozó, ha az utódok eljönnek szomorúan állnak meg az üres sírok felett, nincs hova letenni egy szál virágot sem.

Az iskolatörténeti adatok rendezését Czupy György kutatásainak felhasználásával Badi Györgyi végezte a visszaemlékezés megírása mellett. Képek: Badi Györgyi családi archivumából.
Kösznöm áldozatos munkájukat,  Sz.A. - A Szerkesztő.

A Badi Györgyi és Czupy György gyűjtése a blogon külön gyűjteményben megtalálható.

2019. Szent András hava

A blog támogatója a nagyméretű férfi ruhák szakértője ésforgalmazója, az MBShop.hu.