A falu történetével Czupy György volt piskói lakos hosszú évekig és Ambachné Perics Irén egykori tanítónk és Matyi Irén lánya foglalkozott az elmúlt években és tanítványát Ambrus Zsófia 8. osztályos tanulót készítette fel a falu történetéből, aki dolgozatával díjat nyert (2015)*. A kutatásaik dokumentumait rendelkezésemre bocsátották, hogy a falu történetét minél hitelesebben tudjam megírni. Czupy György hosszú évekig kutatta levéltárakban a Piskóról található dokumentumokat, és nagyon sokat elküldött nekem.

Perics Irén és tanítványa egy megtalált egyházi protocollum kézzel írott anyagát dolgozták fel, amelyben 1832-1889 között Piskón konfirmáltak neve és házassági szerződések vannak begyezve, legtöbbször a bejegyzést író lelkész nevével.

Az egyházi iratot Perics Péter találta meg nem mindennapi körülmények között. Szabó József Tiszteletes Úr 1965-ben ment nyugdíjba, talán a1970-es évek elején költöztek ki a paplakból, ahol 1911 óta laktak családjával, ekkor már hárman éltek a paplakban feleségével, szeretett mindenesükkel, Jánossal. A házat az egyház eladta. Egykori tanítónk éppen otthon volt feleségével a szomszédos Matyi házban és látta, ahogy az egyházi iratok a „ganyé” dombra kerülnek, megvárta az estét, hiszen titokban merte megtenni, hogy odament az irat halmazhoz, beletúrt és a vastagabb iratköteget, könyvet kihúzta. Így maradt meg az utókornak ez a fontos dokumentum.

Piskó a múltban és a jelenben

Az Ormánság hazánk dél-nyugati részén, Baranya megyében található. Délről a Dráva folyó, nyugatról részben Somogy megye határolja, északi és keleti természetes határa nincs, területe jellemzően sík, nagy része a Dráva folyó árterületéhez tartozik.

A vizes területekből kiemelkedő dombokra épültek a falvak, így Piskó is. Piskó Vajszlótól délre kb. nyolc kilométernyire fekszik, délnyugatra Lúzsok és Vejti közt fekvő, Kemsével határos település. A település közepén végignyúló kanálisⁱ jellegzetes képet kölcsönöz a falunak. Mindössze három utcája van.

Képek: a Badi Györgyi gyűjteményből

554-ben már Piskeként szerepel a neve. A török időkben Piskó a szigetvári Hasszán bég tulajdonába került. 1571-ben a török összeírás szerint hét adózója volt a falunak. Magyar ura a török hódoltság ideje alatt a Zrinyi család volt. A hódoltság végére elnéptelenedett, 1664-ben a török hadak elpusztították a falut, lakosai Baskiba menekültek.ⁱⁱ Baskiból jöttek vissza az 1700-as évek elején. A Baranya megye földrajzi nevei kiadványban olvasható: „Baski Szilvásból jöttek lë, ott vót először a helység, Somogy és Baranyának határán … 1700 és egy néhány évekbe vóta ez a leköltözés. Ëggysorba épült a falu keleti felén. Később alakult ki szëmbe az újsor.”ⁱⁱⁱ Baski középkori magyar falu volt Piskó és Lúzsok között a Szilvás melletti területen, területe – a házak kertjeinek vége - ott volt, ahol ma a piskóiak református temetője található, a piskóiak ma is Szilvásnak nevezik e temető melletti területet. Baskira jártak templomba a környékbeliek. A falu teljesen leégett egy tűzvészben 1786-ban. Nem építették újjá. Ennek oka, hogy Baski határa két megye, az akkori Baranya-Somogy Vármegyéket elválasztó mezsgyéjén^iv volt, s jogot formáltak arra, hogy a jobbágyokat robotra hajtsák. Andrási Marton Zsuzsanna^v írásában olvasható, hogy„A robotra hajtott jobbágyok annak a vármegyének szolgáltak, amelyiknek az emberei reggel előbb odaértek a faluba, vagy pedig erőszakosabbak voltak.” Ezért a falu lakói inkább beköltöztek Piskóra, ott építettek új házakat. ^vi Ezt erősíti meg Haas Mihály is könyvében: „Többek közt Piskó körül több helység hagyatott el lakóitól, mivel szegények mind Somogy mind Baranya által vettettek adó alá.”^vii

Ilyen elpusztult falu volt Piskó körül Galgyő (Galgyó)

Csöszi (Csuzi) Vejtitől északnyugatra, Piskó határában állt. 1553-ban a Pécsi káptalan birtoka volt. A török hódoltság alatt két házból állt. Utoljára a Siklósi Záty bégé volt. 1694 körül 3 család, 8 személlyel alkotta a falu lakosságát. Elpusztult. Piskó határában Vejti felé Csőszi földek néven egy terület őrzi a nevét.

a 20. század elején főként magyar reformátusok lakták a települést. A katolikus vallásúakat a környékbeli tanyákról beköltözött katolikus cselédek és cigányok adják ki. A cigányság száma ebben az időben kezdett nőni, a 19. században még csak két kolompár család élt a faluban, a falu őshonos cigányai a kolompárok voltak. Az 1920-as, 1930-as években a beás cigányok jelentek meg a faluban. A „Tőttéssoron”, vagy, ahogy később nevezték a piskóiak, a cigánysoron építették fel házaikat. Az 1920-as években érkezők még sátrakban laktak. A lakosság számának jelentős fogyása következett be néhány évtized alatt, mára már a lakosság száma, összetétele– s így a vallási összetétel is – jelentősen megváltozott. (2019-ben a lakosság száma: 256 fő - a szerk.)

Az itt élők életére befolyással volt a minden tavasszal kiöntő, kiáradó Dráva folyó, vizes, mocsaras vidék volt, melynek nyomai ma is fellelhetők. A víz, az erdő az itt élők megélhetését segítette hosszú ideig. A férfiak madarat fogtak, halászni jártak, az erdő fái – főként tölgyesek - a szerszámok, házak alapanyagai voltak. Jól ismerték a gombákat, a méz, a vad is táplálékul szolgált. A tölgyesek a makkoltatás kiváló terepét adták főként a 18 században. Piskó a 19. században főként a földműveléséről, a dohánytermesztéséről volt híres, búzát és kendert, lent termeltek az itt élők. De híres volt a település szilvájáról, körtéjéről is a 19. században. Az asszonyok szőttek-fontak, a régi időkben csak házilag készített ruhaneműt használtak. A gazdák jövedelmüket jószágkereskedéssel gyarapították, Szlavóniába jártak át, ott olcsón lovat, marhát és sertést venni; ez a kereskedés Trianon után megszűnt.

Piskóiak szokásaiban is nagy váltást jelentett az 1. világháború és az azt követő időszak, ekkor „vetkőztek ki viseletükből”, melyben nagy jelentősége volt a kialakuló gazdasági viszonyoknak. A leányok és az asszonyok tovább hordták viseletüket, a férfiak a viseletet, előbb hagyták el. Az idős asszonyok között voltak olyanok, akik még az 1940-es években is hordták a régi viseletet. A viselet jellegzetes darabja volt az asszonyoknál a bikla vagy kebélnek nevezett fehér vászonszoknya, valamint a főkötő. A nők ruházata jelezte az életkort, de a társadalmi helyzetet is. A fiatal leányok és asszonyok színes ruházata az idők folyamán egyszerűsödött, az öregek már fehérben jártak. A gyász színe is fehér volt. A férfiak fehér vászoninget és a házilag szőtt vászonból készült gatyát viseltek.

A szegényedés elindult, de a második világháború előtt a falu tudott még csikóst, kanászt és csordást is tartani. 1941-ben Piskónak több tehene volt, mint amennyi lakosa (466 lakos, 500 szarvasmarha). Lóból még több volt, szinte minden háznál egy pár gazdasági ló, néhánynál csak egy-kettő, de másoknak hat vagy nyolc lova is volt. A zsidó családot^viii, mely a falu boltját vezette 1944 őszén elvitték a faluból, a falu lakói megsiratták őket, nekem játszótársam, nővéremnek barátnője soha nem tértek vissza.
Az 1950-es években a tsz-be kényszerítés elől az egykori gazdák egy része elhagyta ősi földjeit, házait, önként vagy mások akaratából. A faluból 1950-ben két családot (Badi, Bohár) kényszermunkatáborba vittek a Hortobágyra megfélemlítve ezzel a falu lakosságát. 1959-ben alakult meg a TSZ Piskón. A Piskói TSZ 1962-ben a Vejti Rákóczi TSZ üzemegysége lett, jelentős volt juhtenyésztése. Az 1980-as években a dinnye-és a gyógynövénytermesztés volt a jellemző.

A 20. század második felében a fiatalok a jobb élet reményében sokan elköltöztek a faluból Vajszlóra, Sellyére, Pécsre – az iparosodás, városiasodás vonzerőt jelentett a fiatalságnak -, a faluban maradó öregek lassan kihaltak, a magyar reformátusok szinte teljesen eltűntek. Az üresen hagyott házakat környékbeli cigány családok foglalták el.

Falu lélekszáma évről-éyre csökkent, református alig van közöttük. A településen ma már főként cigány származású emberek élnek, a cigány származású lakosság már a többséget adta az 1970-es évektől. Piskót ma cigányfalunak tartják a helyiek és a környékbeliek.

Andrásfalvy Bertalan^ix írja Kiss Géza^x református lelkipásztor Ormányság című könyvének újbóli kiadásához készített előszavában: „A baj gyökerét az önpusztítás, az egykézés kezdetét a XVIII. század második felében itt elkezdett, s mintegy 100 esztendőre elhúzódó elkülönözésben^xi látta. Ennek során tiltották ki a földesurak a jobbágyságot az addig közösen használt erdőkből, rétekből, vizekből, a szabad legeltetésből, erdőhasználatból és halászatból. A jobbágyfelszabadítás csak szentesítette az Ormányság területének mintegy felét elfoglaló nagybirtok határait, törvényesítette a nép számkivetését… ez szegte szárnyát az itteni népnek…”.

A jobbágyfelszabadítás, az örökösödés törvénye, mely kimondta a gyermekek közötti egyenlő és igazságos elosztást megpecsételte e vidék sorsát. A Piskón élők és elszármazottak emlékeznek még az öregek történeteire. Az itt élő családok zöme csak egy gyermeket nevelt fel, a gyerök, a fiú érkezését várták, s tartották meg.

Piskón együtt éltek, egy házban laktak az öregek és a fiatalok, nagycsaládban éltek. Adatközlőim elmondása alapján kimondható, hogy Piskón a családfő szerepét a család legidősebb nőtagja töltötte be, ő irányította a család belső életét. Ő vezette a háztartást, főzött a családra – a főzést csak anyja vagy anyósa halála után vehette át a fiatalasszony-, az állatokat ellátta, intézte a mosást. A gyerökre is ő vigyázott, mert a fiatalasszony kint segített a földeken. A fiatalasszony azt tette, amit anyja vagy anyósa mondott. Ezt erősítik meg Kodolányi János Baranyai utazás című könyvének sorai.

Problémát jelentett a későbbiekben az idősödő családokban, ha az egyetlen gyermek, az egyke valamilyen ok miatt meghalt, illetve a meddőség miatt nem tudott már szülni az asszony. E gyermeknélküliség elindította az örökbefogadás folyamatát. Többnyire sokgyermekes rokon egyik gyermekét fogadta be a Piskói család, s nevelte saját gyermekként.

A Piskón élő gyermekek tanítását hosszú ideig a református lelkipásztor végezte, a 19. század közepén lett tanítója a faluban lakó gyermekeknek. A Piskóiak iskolájukat a 19. században nem adták át az államnak, a községnek megmaradt református egyházi iskolának. Az utolsó kántortanító a faluban, Perics Péter^xii volt, aki hat évig tanított Piskón. Itt érte az iskolák kötelező államosítása is, az 1948-ig működő református elemi iskolából általános iskola lett. 1954-ben új iskola épült a faluban. Az 50-es években az önfenntartó kis gyülekezetek földjeit államosították, kisbirtokos egyháztagjait termelőszövetkezetbe kényszerítették. Bezárták a paplakokat.

1935-ben nagy költséggel renoválták a templomot. A 20. század derekán a piskói parókia is üres lett, Szabó József lelkipásztor hosszú szolgálat után nyugdíjba ment, néhány évig még a paplakban maradt, majd elköltözött a faluból, később, 1976-ban magánszemély vette meg a parókiát. Ebben az időben Piskó – Lúzsok – Kemse közös egyházközséget alkotott.

A református templom harangja ma is hívja istentiszteletre az embereket, de a templom épülete omladozik, romos, így az istentiszteleten részt vevő egy-két ember a templommal szemben lévő magánlakásba megy.^xiii 2003-ban a falu iskoláját^xiv is bezárták. a gyermekek Vajszlóra járnak iskolába. A falu lakosságának a 20. században munkát adó termelőszövetkezet a rendszerváltás után megszűnt, ma a lakosság 90%-a munkanélküli (2015). A házak düledeznek, kevés a rendezett porta. A mai házak némelyike még a kiegyezés korában épült. A kerteket a többség nem műveli, arra hivatkoznak, ellopják úgyis a veteményt.^xv A falu ma vegetál.

A 20. század első harmadáig Siklós volt a Felsőbaranyai Református Egyházmegye életének központja. Piskó a Felsőbaranyai részhez tartozott. Az Ormánságnak ez a része a baranyai reformációnak bölcsője, egyik első területe. E vidéken a reformáció terjesztésében kiemelt szerepe volt Siklósi Mihálynak^xvi és Sztárai Mihálynak.^xvii A rossz útviszonyok^xviii, a nehezen megközelíthető falvak miatt az ellenreformáció nem nagyon érintette ezt a környéket. Kovács János^xix nagytiszteletű esperes közléséből tudható meg, hogy a türelmi rendelettel kezdődött a baranyai református gyülekezetek aranykora, mely kb. 1870-ig tartott. Az aranykor az „egykézéssel” véget ért. Az ormánsági gyülekezeteket az „egykézés” szokása veszedelembe sodorta.

A Piskói egyházközségben nem vezettek külön História Domust (háztörténetet), az egyházközség története könyvekből, egyéb levéltári dokumentumokból és az adatközlők által elmondottakból ismerhető meg.

A Piskói református anyaegyház történetének kezdete az 1724. évre^xx tehető, s a fentebb említett Baski településhez kapcsolható. Baskin^xxi volt ugyanis egy fából készült, szalmatetejű, fatalpas, görgőkön szállítható oratórium^xxii, ide jártak piskói, a lúzsoki, a kemsei és a zalátai filialistákkal^xxiii együtt a templomba. A baski templom magányosan állt, kicsit távolabb a falutól adatközlőim szerint.

A türelmi rendelet^xxiv kiadása után elváltak a piskóiak Zalátától és Lúzsoktól, és otthagyták Baski templomát. 1782-ben a kemseiekkel közösen a töltéssoron építettek faalapú templomot. Ennek helye a mai piskóiak szerint ott volt, ahol ma Pap Lászlóék háza áll. A helyre vonatkozóan Paál József református lelkipásztor 1902. február 20-án lévő anyakönyvi bejegyzéséből is találni megerősítést, „azon a helyen állt, mely az akkori időkben Pap László asztalosmester tulajdona, neki adta el a helyet az egyházközség, mivel új templomot és paplakot épít”. Amiben eltérnek a források, Paál József azt írja, hivatkozva az akkori piskóiak elmondására, Baskiból húzták le borsón a fából épült templomot Piskóra, s állították fel a töltés mellett.

A Baskiból való fatemplom lehúzása Piskóra nem valószínű, hiszen több forrás utal arra, hogy építették a templomot.

1. Baskira jártak templomba lúzsokiak, egészen addig, míg az omlásnak nem indult. Ezt követően a várispán engedélyezte a lúzsokiaknak az omladozó rész Lúzsokra vitelét, melyet felhasználtak templomuk építéséhez 1801-ben.

2. Kovács János esperes úr gyűjtésében meglévő, az 1817. évi Canonica Visitácio-ra^xxv adott feleletekben ez áll: „A Piskói Mater Ekklésia kezdete az éltesebb Halgatók szava szerint esik, mint egy 1724. esztendőre. A lelkek száma: 394. Míg a Tolerancia fel nem állott, távol a Helységtől Baski Pusztánn volt egy fából tsinált, szalma tetejű Templom. S oda jártak ki a Piskóiak, a Zalátai, Kemsei, Lúzsoki filiálisokkal együtt. De jövénn a Tolerancia, építődött a mostani fa Templom 1782. esztendőbenn. Meglehetős állapotban van.”^xxvi

Érdekes adat viszont Paál József 1902-es anyakönyvi bejegyzésében, hogy e fatemplom festett deszkáit a piskóiak széthordták, s melléképületeikbe, pajtákba, istállókba építették be. 1902-ben - mikor bejegyzését írta – még látta a festéseket a deszkákon, igaz, nagyon elmosódottak voltak már. S bejegyzésében arról is szól a lelkipásztor, hogy a paplakkal együtt közvetlenül a község mellett állt magányosan 1861-ig a fatemplom, illetve az is megtudható, hogy a Baski templom kisharangja a később felállított templomba került.

A Piskói református egyházközség első parókiája Szilágyi István prédikátorságában 1761-ben épült fel. A harangláb felállításáról szóló iratból megtudható, hogy 1776-ban, pünkösd havában állították fel május 24-én.

A „Museum”^xxvii hozzá ragasztatott a parókiához 1807-ben Ballai Miklós úr prédikátorságában." Ennek építésébe nem nagyon akartak belemenni a falubeliek közül sokan, ezt igazolja a következő: „A helység akkori bírójának, Benke János szorgalmatossága által, s a kurátoroknak^xxviii, Bazsó Sámuelnek, Farkas Mihálynak és Lakatos Istvánnak vigyázások alatt 1808. évben tökéletességre ment, sokaknak nem akarások mellett is.” „A kamara sok unszolások és ízetlenkedések után épült az utcára háttal 1814. esztendőben.” – olvasható az egyik levéltári iratban. A kamarát Piskó saját költségén építette, a Kemseiek nem járultak hozzá

A piskóiak mivel a templom és a paplak a falutól távolabb volt, úgy döntöttek, hogy a faluban építenek paplakot és templomot. II. József türelmi rendeletével a reformátusok is engedélyt kaptak tornyos kőtemplomok építésére. 1858-ban 600 Ft-ért megvették a háztelket, és paplakot építettek 3 000 Ft-os költséggel. Az új paplak 1862 novemberére készült el. A paplak L alakú, utcai frontja 15 X 5, 5 méteres, oldalsó része: 10, 7 X 5, 5 méteres, magassága: 3, 4 méteres. Az udvara felől két méter széles nyitott folyosó épült. A paplaknak három szobája volt, melyből az egyik az iskola volt.

Érdekesség, hogy a templom jóval nagyobb méretű lett,^xxix mint szükséges lett volna. Ötszáz fő a befogadóképessége. A templom méretei: hossza: 22,78 méter, szélessége: 13,6 méter, külső falmagassága: szintén 13,6 méter. A templom tornya 4X4 méteres, magassága: 18 méter, plusz a bádogtetős sisak. Az építkezéseket a lakosságra kivetett adókból, az egyház saját erejéből és a pécsi káptalannál vállalt közmunkából befolyt pénzekből fedezték. 1866-ban a paplak gazdasági épületei a szomszédban keletkezett tűzvész miatt leégtek. 1885. augusztus 30-án egy nagy vihar ledöntötte a templom tornyát, de 1886. szeptember 20-án Piskóra látogató Szász Károly^xxx püspök már az újjáépített templomtornyot láthatta. A torony újjáépítése 800 Ft-ba került. A második püspöklátogatás idején Szigethy Bálint volt a lelkész, helyettesítő volt. Szász Károly az istentisztelet után meglátogatta az iskolát is kíséretével, végezetül presbitériumi ülést tartott, melyet közös vacsora követett. Szász Károly a faluban aludt, s másnap folytatta útját.

A 19. század végén a piskói gyülekezet az egyházmegye egyik legszegényebb gyülekezete volt. Folyamatosan anyagi nehézségekkel küzdött. De nemcsak a gyülekezet küzdött gondokkal, a falu is szegénységben élt. Legfőbb oka az volt, hogy a pécsi káptalani nagybirtokkal volt körülvéve, s az elkülönítéskor a kapott apró birtokához nem tudtak honnan földet szerezni az itt lakók. Ez a szegénység kihatott a falubeliek lelki életére, sokan elkerülték a templomot még vasárnap is. Adatközlőim az öregek elbeszéléseire emlékezve mondták el, hogy a jobbágyvilágban a robotosok naponta jártak a reggeli istentiszteletre, ezt követően mentek robotba az emberek. Még Baskiba is elgyalogoltak, később a piskói templomba mentek robot előtt. A jobbágyfelszabadítás után változott a helyzet, mivel saját maguknak dolgoztak, így inkább nem mentek templomba, hajnaltól késő estig dolgoztak a földeken. A megélhetés miatt sokan vasárnap is dolgoztak. A reggeli istentiszteleten már csak néhány idősebb asszony és az iskolások vettek részt.

A falu népe mindig kész volt anyagi áldozatra, hogy egyháza és iskolája fenn maradjon. 1896-ban és 1909-ben is megjavíttatták a templomtornyot. 1904-ben özvegy Varga Jánosné Molnár Julianna az egyháznak ajándékozta családi házát 4000 négyszögöl területtel. Ajándékozása célirányos volt: iskola legyen a házban.

A protocollumban 134 házassági szerződést, két végrendeletet jegyeztek be. Perics Irén vezetésével Ambrus Zsófia a következő összefoglalást készítette el.

Dolgozatom megírásánál egyrészt célul tűztem ki az ormánsági Piskó, a Piskói egyházközség történetének kutatását, másrészt egy véletlenül megtalált 19. századi Piskón vezetett református egyházi protocollum vizsgálatát.

Piskó a baranyai, az ormánsági aprófalvas települések egyike, mely lélekszámában, vallásában, nemzetiségében jelentős változáson ment át napjainkra. A 14. századtól követhető a története. A török időkben elnéptelenedett Piskó. Az Ormánságban élők a török idők végére református hitre tértek át. A török idők után Baski és Piskó összeolvadásából keletkezett egy erősebb település, mikor Baski lakossága beköltözött Piskóra.

Piskó történetének alakulásában meghatározó szerepe volt az egykézésnek, mely nagyban lecsökkentette a falu létszámát. Az egykézésre való áttérés a jobbágyfelszabadítás, illetve a birtokmegváltás után következett be. A sok gyerek már útban volt. A fiatal asszonyok a legkegyetlenebb magzatelhajtó praktikákhoz fordultak. A megélhetés kényszere, a föld eldarabolásának félelme még az erkölcsi szabályokat is felborította. Oka: kevés a művelhető föld, ezért egyben kellett tartani a birtokot. Idővel a közösség elöregedett, a református népesség elfogyott. Elszegényedés, elköltözés, a lakosság számának csökkenése, a református magyarság eltűnése és a cigányság beköltözése történt meg az idők folyamán a faluban.

A piskói református egyházközségben nem vezettek historia domust, az egyházközség története főként levéltári forrásokból, falubeliek és a jelenleg, már 44 éve ott szolgáló lelkipásztor közléseiből, gyűjtéséből ismerhető meg.

A református egyház meghatározó szerepet játszott a falu oktatási-kulturális életében a kötelező államosításig. A piskói egyházközség története 1724-gyel kezdődött, összefonódott a szomszédos Baski településsel. A piskóiak elsőként a kemseiekkel közösen a 18. században épített fatemploma festett templom volt. A 19. században építettek önállóan kőtemplomot, parókiát. Ahogy fogyott a reformátusság úgy indult romlásnak temploma, parókiája.

A megtalált egyházi protocollum külső borítója sérült, a belső oldalak épek, egymáshoz fűzöttek, merített papírlapok. Piskó 1832-ben itt szolgáló lelkipásztora, Gelle Ferenc egyszerre nyitotta meg a dokumentumot két céllal, a konfirmálóknak és a házassági szerződést kötőknek. Érdekesség, hogy a dokumentum két utolsó lapja tartalmaz egy végrendeletet is, melyet 1862-ben jegyeztek be.

Összevetve a ma használatos nyomtatvány rovataival a protocollum konfirmandusokra vonatkozó bejegyzéseit kimondható, hogy a szűkszavú, mindössze három adatot tartalmazó bejegyzések az idők folyamán bővültek. A vizsgált időszak kezdetén csak három adatot jegyzett be a lelkipásztor, a 19. század végén már kilenc adat beírása is megjelenik egyes években. A bejegyzett adatokból látható, a konfirmáció napja változott az idők során, nagypénteken volt, 1872-től áldozócsütörtökre tevődött át. A rendes, nyilvános konfirmálók 12 évesek voltak, ekkor fejeződött be nekik az elemi oktatás. Hogy ki készítette fel a gyerekeket a konfirmációra, az nem derül ki az iratból. A magányosan konfirmálók között idősebbeket és beteg, fogyatékos gyermekeket is találni. A lelkipásztorok vezették a nyilvántartást, kötelességük volt az egyházi élet fontos mozzanatainak bejegyzése. A bejegyzések azt mutatják, hogy Piskó népe földműveléssel foglalkozott, a falu földműves település volt. Azok a jogok, melyet a konfirmációval szerzett régen a fiatal ma már többnyire más elbírálás alá esnek. Napjainkra két évvel kitolódott a konfirmáció ideje, 14 éves korban kerül rá sor. A régi szokásokból fennmaradt még az ünnepi öltözet, a templomdíszítés, az emléklap adása, a konfirmáció áldozócsütörtök körüli ideje, és azt követő pünkösdi úrvacsoravétel. A konfirmáció mára már csak jelképes felnőtté válás, hiszen a társadalmi életben ennek már nincs jelentősége.

A házassági szerződések készítése régi gyakorlat volt Baranyában, így Piskón is. Nem az anyakönyvben vezették, külön iratot nyitottak. A protocollumban szereplő házassági szerződések megmutatják a 19. századi ormánsági móringolási (házassági szerződéseket – akár szóbeli szerződés volt, akár írásba foglalták – eléggé általánosan móringadásként, móringolásként emlegették - a szerk.) gyakorlatot, szokásokat.

189 házassági szerződés található az iratban, melyet a lelkipásztor jegyzett be. A szerződésekben szereplő összegek vagy egyéb ígéretek megmutatják a szerződést kötők vagyoni helyzetét is, bepillantást adnak életükbe. Alapjellemzője a piskói szerződéseknek, zömmel kölcsönösek, többnyire azonos összegű a készpénz, katramóringok. Egy végrendelet szerepel a jegyzőkönyvben, melyet újraírtak. A végrendelkező arra a gyermekére hagyja vagyonát, melyet még nem házasított ki, s kötelességet ró rá testvére eltartására vonatkozóan. Az újraírás oka, a konkrétabb megfogalmazás az örökösre vonatkozóan, melyben beteg testvérét köteles ellátnia.

Sok érdekes adatra bukkantam kutatásom során, de sok terület nyitott még, mely a folytatásra, további kutatásra buzdít. Talán, mert lány vagyok az Ománsági világ asszonyainak, lányainak sorsa érdekel.