Vajszlói harangok
2018. február 01. írta: Ormánsági História

Vajszlói harangok

"Senki sem különálló sziget; minden ember a kontinens része, a szárazföld egy darabja; ha egy göröngyöt mos el a tenger, Európa lesz kevesebb, éppúgy, mintha egy hegyfokot mosna el, vagy barátaid házát, vagy a te birtokod; minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól."
(John Donne angol költő (1572-1631), fordította Sőtér István)

1906. május 17-én jelezte a lelkész a presbitériumnak, hogy villám hamvasztotta el a tornyot, de a harangokban, órában és a templom tetejében is jelentős kárt okozott.
Azonnal utasították a gondnokokat, hogy a tornyot a csapadékvíz ellen, kátránypapírral borított, lapos tetővel fedesse be, a templomot takarítassa ki. A közepes nagyságú harangot, amelyet a kovács és a bognár használható állapotba hozott, helyeztesse el a lelkészi udvarban felállítandó lábra, hogy hírt lehessen adni a gyülekezetnek a különféle rendezvényekről.
Júniusban a lelkész Pécsett felkereste Horváth István mérnököt, az egyházmegye szakértőjét, aki elvállalta az új torony megterveztetését. A hosszú viták, változatos óhajok következtek az építés végett, annak finanszírozásáról. A gyülekezet nagyobb és szegényebb része a régi templom változatlan visszaállítását, kisebb része pedig a lehetőleg teljesebb átalakítását szerette volna végrehajtani. A polémia a változást óhajtók győzelmével zárult.

A harangok közül a kisharang semmit sem károsodott a tűzvész során, a középsőt helyi mesterek használható állapotba hozták, de a 318 kg súlyú nagyharangot újjá kellett önteni és modern vaskoronával felszerelni. Ezt a munkát a pécsi „Ruprecht testvérek és Rudle” cég végezte el. A régi harang anyagát 636 forintban átvette és az újraöntésért, felszerelésért összesen 585 korona munkadíjat számított fel. A megújult harang (a felirat szerint) ezután is vállalta a régi funkcióját, „az élőket hívogatását, a halottak elsiratását”.

A vajszlóiak a hibátlan kisharangnak 1921-ben szerettek volna társat szerezni. Herpay Imre kántortanító az Egyházi Felszerelés Rt. raktárában talált is egy 80-90 kilogrammos harangot, de annak ára 35 000 koronát kóstált, de erre a célra csak 23 000 koronát tudtak összegyűjteni.

Az évek teltek, a harangok utáni vágy nem csitult. 1927-ben  Herpay  Imre tanító kezdeményezésére a presbiterek gabonagyűjtési akciót kezdeményeztek a harangalap céljára. (280 kg búza lett az eredmény). A nyilvánvaló közöny dacára a presbitérium felkérte a lelkészt, hogy kérjen árajánlatot (1927. december4.)

Ekkor lépett be a vajszlói harangok történetébe Slezák László harangöntő, akinek a javaslatára egyszerre három („a”, „cisz” és „é” hangú) harangot rendelt a presbitérium. A 3 db, 750 kg összsúlyú harangokra a szerződéstervezet meg is érkezett.

Ezúttal is szakadék támadt a presbitérium szándéka és a gyülekezet által felkínált lehetőség között. Az előbbi az új harangra (750 kg) vágyott, az utóbbi azonban csak 4 q árát adta össze…

A Slezák mesterrel kötött szerződést a közgyűlés elé kellett vinni, ahol a résztvevők mit sem törődtek a Slezák féle szerződéssel, hanem egységesen azt követelték, hogy egyelőre csak egy 5 mázsás harangot rendeljenek, de azt haladék nélkül. Hogy a meglévő harangokhoz csak egy cca 4 q súlyú, erős, „á” hangú harang illett volna, arra a vita hevében senki sem gondolt….  A harangok leszállítását május 10-ig, a felszentelést május 20-ára tűzte ki a közgyűlés.

 

Szlezák László - az egyik legismertebb harangöntő mester 

Szlezák László 1870. augusztus 9-én, Pozsony megyében, Ispácán született. 1884-ben lett inas Thury Ferenc budapesti harangöntőnél. 1902-ben vezetője lett a műhelynek, 1911-ben nyitotta meg saját műhelyét, 1928-ban lett aranykoszorús mester. 1951-ben műhelyét államosították. A mester 1953. augusztus 9-én halt meg, műhelye pedig 1955-ben megszűnt.

A legszélesebb körökben ismert magyar harangöntő. A mai templomi harangok jelentős többségét ő öntötte.  Az I. világháború utáni harangpótlások komoly hányadát ő végezte, így ő önthette újjá a budapesti, a váci és az esztergomi Bazilika nagyharangját. Ezek közül a budapesti Szent István Bazilikáé, a 7795 kg-os Szent Imre harang a 20. század magyar harangöntészetének legnagyobb alkotása.

A II. világháború után unokatestvérén, Szlezák Ráfaelen kívül konkurenciája nem maradt, így az 1940-es évek végén történt harangpótlásokban a legkomolyabb szerepet kapta. Gyárát 1951-ben államosították, majd 1954-ben bezáratták. 1953-ban halt meg. Mesterségét 1956-tól nevelt fia, Gombos Lajos folytatta Ducsák István néven. 

Harangjai a fentieken túl:
Cegléd, Református Nagytemplom (3128 kg)
Budapest, ferences templom (3600 kg)
Budapest, belvárosi templom (2400 kg)
Szentes, Szent Anna templom (2000 kg) 

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr813624994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása