Lukmaharc
2017. november 07. írta: Ormánsági História

Lukmaharc

Kovács Emil (1936-2007) tíz esztendőt szolgált tiszteletesként Lúzsokon. Önéletrajzi írásából közlünk részleteket. A lukmaharc c. írása hol szomorúan, hol vidám perceket okozva járja körbe a papnak való fizetnivaló kérdését. 

"...Megunta a főszolgabíró a drávaiványi kanosszajárást. Behívatta a bírót. Írja össze, kik akarnak kitérni. Vitte a teljes falu névsorát. Ez már nagy ügy. A Járásbíróság hivatalból kiszáll és helyben fogja elintézni az ügyet. Augusztus 15-én a délelőtti órákban legyen minden készen a Főtéren. Állítsanak fel emelvényt. Hintókkal megyünk. Megkezdődött a falugyűlés...

 Bemutatom az új papjukat. Rabbi úrnak kell szólítani. - Továbbá bemutatom a sakterokat. Hárman felállnak. Egyikőjük végzett orvos is. A másik kettő a lefogó legény. A három sakter előszedi a felszerelést. Kötszereket, késeket, injekciós tűket, ollókat. Beöltöznek szép, fehér köpenybe. Körülnéznek. Egyetlen férfi sem maradt a láthatáron...."

Hogy így maradt meg reformátusnak Drávaiványi nem tudható biztosan, de a feljegyzések sokasága tanúskodik arról, hogy a lukmaharcnak "köszönhetően" nyertek teret az Ormánságban a nazarénusok, és sok-sok konfliktus forrása volt a papnak való fizetnivaló.

luther-and-calvin.jpeg

XXIII. Lukmaharc

Szótárban nem találom a kifejezés értelmezését. Talán baranyai tájszótár kellene. Sajnos nekem nincs. Kákicsi Kiss Gézának kellett ismernie ezt a szót. Benne élt. Akár, mint tanítógyerek, később pedig, mint lelkipásztor. Minél kisebb a falu, annál élesebb volt a lukmaharc. A katolikusok párbérnek mondták a papnak való fizetnivalót. Az egyháznak külön ment az adakozás. Perselypénz, céladomány, gyűjtés. A református falvakban volt ismerős a lukma. A presbitérium kivetette, egy fő után mennyit kell adni a termésből a prédikátornak. Még ma is találni a kis falukban mérő-edényeket. Fahordó, abronccsal. Azt kellett teleönteni búzával. Egyenes léccel szépen lesimították. Amennyi benne maradt, az járt a papnak.

 A búza mellett volt kukorica járandóság is. Azt csövesen hozták. Nem tudom, régen hogyan mérték. Az én időmben már kilóra volt kivetve. A lukma-harc pedig azt jelentette, hogy a papnak miért jár annyi termés, mikor nem is dolgozik. A mester általában fele annyit kaphatott, mint a nagytiszteletű úr. Ezen kívül lehetett hal, bor, gyümölcs járandóság. Sőt volt sonka- és csibe-lukma is. A leányok pedig napszámmal tartoztak, a papkertben segítettek. Legtöbbször a nagytiszteletű asszony irányította és hívta a segítségeket egy-egy napra, évente.

 A lukma-harc azzal kezdődött, hogy miért kell adni annak, aki nem is dolgozik. Hiszen a jobbágysorsból felszabadult paraszt ember csak a kétkezi munkát tartotta dolognak. Ők nem tudták értékelni a szellemi munkát. A faluban a parasztok között az jelentette a státuszszimbólumot, hogy ki mennyit tudott lealkudni, kimagyarázni a nadrágos embernek járó fizetnivalóból. Persze nehéz volt akkor, amikor a csendőrség teljes erővel a jog mellett állt. Nem tehették, hogy nem fizetnek a papnak, tanítónak. Írás volt róla. Végre kellett hajtani.

 Az első világháború után mindig nehezebb lett a parasztokat féken tartani. Nekik egy fegyverük volt. Nem fizetnek a papnak. Összebeszélve egységesen tehették. Egy egész falut büntetni egy ember miatt, már nem nagyon sikerült.

 Erős érv volt a kezükben a kitérés. Így lett baranyai faluk népe unitárius, mint Zaláta is. Vagy gondoltak arra, hogy evangélikusok lesznek. Az Oldon lakók így próbálkoztak. Felekezeten kívüliség nem volt jellemző. Hiszen az nagy szégyen lett volna, ha a pap nem temet. Nem szólal meg a harang, amikor kérik. Az egyházi törvénykönyv szerint a legnagyobb fegyelmező erő az úrvacsorától való eltiltás volt. Ez is csak a XX. század első felében lehetett még valamilyen büntetés. Amikor a gyülekezet elhanyagolta a sákramentumokkal való rendszeres élést, már nem lett fegyelmező eszköz.

 Arra emlékszem, hogy a század közepén már nehezen lehetett bent tartani istentisztelet után a híveket, hogy még maradjanak úrvacsorára is. Leegyszerűsítették az alkalmakat a három sátoros ünnepre és az újkenyéri, újbori úrvacsoraosztásra. A böjtit nem tudták megtartani. Helyette néhány helyen advent első vasárnapján tartottak úrvacsoraosztást, hogy meglegyen az évi hat alkalom.

 Az 1600-as években még az újholdi napokat jelöli ki a Zsinat a kötelező úrvacsoraosztásra. A XX. században már az évi 5 alkalom volt csak megtartható. Vagyis a gyülekezet részéről már nem lehetett nagyon fegyelmezni a köznépet. Ők pedig éreztették, hogy a pap az ő alkalmazottjuk. Ha a kanásszal baj volt, nem adták ki neki a bért. Elmehetett. Ugyanez a megoldás volt a tanítóval és a pappal szemben is. A papmarasztás szokása megtört. Az 1800-as években már nem volt szabályos. De az, hogy éreztették vele, már mehetne tovább, jogos volt.

 Amikor új körzeti orvos érkezett Csányoszróra, meglátogatta a területén lévő templomokat, papokat. Így érkezett el Zalátára. Czere Horváth János kollegánk szívesen fogadta Henriket. Ettél-e már átkozott sonkát? Mi lehet az? Gyere velem és meglátod. Kimentek a nyári konyhában, ahol füstölni szokták a disznóságokat. Itt egy ágas végű bot. Akasszál le egyet. Ez az átkozott sonka. Amikor a parasztok kijelölik a papnak a sonkát, előbb megátkozzák. Kötelességből hozzák, nem szívvel. Most eszünk átkozott sonkát. Szegény katolikus orvos nem értette, mi az a lukma. Valamit megérzett belőle. Evett átkozott sonkát.

 Kisharsány bortermő vidék. Szegény papjuk részeges volt. A végén öngyilkos lett. Ott a sírja a temetőben. Az emberek nem adták meg a bor-lukmát. Úgyis csak elinná. Szépen tud beszélni vasárnap. A búzát, kukoricát, sunkát, vagy helyette egy pár csibét, megkapta. A bort nem. Egyszer csak jelentkezik a kurátor és a kiskurátor, a dékán, hogy tisztelendő úrnak úgyis jár az évi 12 kocsi fuvar. Egy kocsit iderendelek, menjen el egy napon meglátogatni a környékbeli kollegáit. Azon időben mi pedig beszedjük a borlukmát. Ez már lerendezett ügy volt. A papnak csak beleegyeznie kellett. Minden folyt simán.

 Kollegánk nagyon kíváncsian érkezett késő délután haza. A két kurátor előre kinyitotta a nagykapu két szárnyát. Egyik jobbról, másik balról kapaszkodik a deszkába. Mindenki meghozta! Ilyen még nem volt. Hová tették? A nagy hordóba. De az csak 270 literes. Nekem pedig 360 liter bor jár. Legyen nyugodt, tisztelendő úr, megvan. Jól megtömtük.

 Másik eset. Hozza a gyermektelen család a kukorica-lukmát. Zsákkal lemérik. Levonják az egy kilót, a zsák súlyát. Pontosan megvan a mennyiség. Édesapám kiönteti a magtár sarkába. Az ember mindenképpen fel akarta vinni a padlásra. Amikor ránézünk a puclira, a hitvány csövekre, és csodálkozunk, megszólal az atyafi. Tudja tisztelendő úr is, hogy az idén milyen gyenge termés volt. Pedig kiválogattam a javát. Abból hoztam a lukmát.

  Édesapám nem nevette el magát, de vissza akarta merni a zsákjába a parasztnak. Felkapta a zsákot és futás közben köszönt el. Már ilyen szégyen csak nem lesz, hogy a 20 kiló kukoricát hazaviszi. Édesanyám megetetett minket, a négy kisgyermeket. Tiszta ruha és indultunk. Elmentünk Kecskemétiékhez. Éppen kukoricát morzsoltak a konyhában. Fél méteres csövek. Szép nagy, sárga szemek. Édesanyám nézegeti a kosarakat. Pár gúnyos megjegyzés. Érdekes, hogy a 20 kiló más termésből való, amit délelőtt hoztak. Feltalálta magát az ember. Neki olyan termett, de vett néhány mázsát magának. Ez éppen abból való, amit úgy vett. Sánta kutya szindróma.

 Drávaiványin méhészkedett a pap. Nem akarták megadni neki a lukmát. Az egyházi földekre járt ötévenként egy kocsi trágya minden háztól. Azt sem adták meg. Nem árt a saját földjüknek sem az érett istállótrágya. Csendőrök intézkedtek. Kijelölték a napot, amikorra meg kell hordani az egyházi földekre a trágyát. Akinek hátraléka van, azt is pótolhatja most.

Reggelre úgy körbe volt rakva a parókia trágyával, hogy ajtót nem lehetett nyitni. Csak a felső ablakokon tudott segítséget kérni a beszorított, csendőri segítséget igénybe vevő, lelkipásztor úr. Minden család elvitte a megfelelő kocsi trágyát egyházi földre. Ezzel nem oldódott meg a kérdés.

 Kitérnek evangélikusnak vagy unitáriusnak. Ilyen templom a közelben nem volt. Tehát csak szórványok lehetnek. Vagyis nem kell fizetni többet lukmát. A tanító maradhat, hiszen az nem baj, ha a gyerekek megtanulnak írni-olvasni. Talán majd veszik hasznát.

 Akkor történt, hogy a szerbek megszállták Baranyát. Bővítették Jugoszláviát. Szentlőrinc lett Észak-Baranya központja. Kinevezték a szerb járásbírót. Tudott magyarul. Minden ment a törvények szerint tovább. Vallást változtatni, reverzálist kötni, csak a járási főszolgabíró aláírásával lehetett. Kitérhettek az emberek. Háromszor kellett jelentkezni, két tanúval. Spórolás, hogy a három emberből kettő a másiknak tanúja lett. Hárman mentek, hárman kijelentkeztek.

 Megunta a főszolgabíró a drávaiványi kanassza-járást. Behívatta a bírót. Írja össze, kik akarnak kitérni. Vitte a teljes falu névsorát. Ez már nagy ügy. A Járásbíróság hivatalból kiszáll és helyben fogja elintézni az ügyet. Augusztus 15-én a délelőtti órákban legyen minden készen a Főtéren. Állítsanak fel emelvényt. Hintókkal megyünk.

 Megérkeznek. A főszolgabíró úr első útja a parókiára. Kérése van. Készítsenek nagy ebédet. Három hintóval jöttek. A falu vezetői is ott legyenek. A bíró azonnal szedessen össze annyi csibét, hogy minden bőven legyen. Az ügyesebb asszonyok jöjjenek segíteni. Az osztályteremben készítsenek asztalokat, székeket.

 A falugyűlés megkezdődött. A nép megbízottja jelentett. Felolvasta a névsort. Teljes családokat. Csak a pap és a tanító maradt ki. A gyűlést vezető főszolgabíró úr rákérdez. Hány család nem írta alá a kérvényt? Egyöntetűen mindenki! Mi a kérésük? Át akarunk térni egy jobb, olcsóbb vallásra. Gondoltunk az unitáriusokra. Az evangélikusok németek. Mi nem tudunk németül.

 Mikor már minden érvből kifogytak és közelgett az ebédidő, megszólalt a főszolgabíró szép, magyar kiejtéssel. Megértem a falu kérését. Mi is gondolkodtunk a dolgon. Érdeklődtem a magyar viszonyokról. Tudom, mindkét ország erősen vallásos. Nagyon vigyázunk a nép vallásos életére. Nem szeretjük a felekezeten kívülieket. Nálunk Szerbiában nincs is olyan. Mindenki igazhitű. Úgy mondják, ortodox. Magyarországon több féle vallás van. Dél-Baranyában a legtöbb család református. Ezen a szép, festett templomon is csillag van. Reformátusok. Nekem kötelességem, hogy azonnal papot, tanítót hozassak ide. A gyermekeknek tanulni kell. Az embereknek részt venni misén. Ha bármelyik hitre térnek át, minden úgy lesz, mint volt eddig. A törvények egyformák.

 Európában van egy vallás, ami nagyon hasonlít a reformátushoz. Szeretik maguk a zsoltárokat? Szeressük!!! Ezek ótestámentomi énekek. A zsidó vallásban mindig csak zsoltárt énekelnek. Nem kell új énekeket tanulniuk. Az istentiszteleti rend is hasonlít a reformátushoz. Olvassák a Bibliát. Imádkoznak. Zsoltároznak. Ez a Mózes-vallása. Erre a vallásra nem vonatkoznak az állami törvények. Nem lesz többet végrehajtás. Nem lesz kötelező a lukma-fizetés. Majd a tanító úr és a rabbi úr elrendezik, hogy milyen legyen az adó. Csendőrök nem fogják végrehajtani, ha valakinek tartozása lesz.

 Bemutatom az új papjukat. Rabbi úrnak kell szólítani. Feláll, meghajol. Itt az új tanító úr is. Ő lesz a ’mester’. Minden jóra megtanítja a kis iskolásokat. Rabbi úr a parókiára, tanító úr az iskola épületébe költözik be hamarosan. Szeptemberben kezdődik a tanév. Addig legyenek türelemmel.

 Régi szokás szerint a rabbi úrnak 12 gyermeke van. Őnékik meg kell élni az itteni fizetésből. Mester úr még fiatal, neki még csak négy gyermeke van. Úgy látom, bővíteni kell mind a parókiát, mind a mesterlakást. Ez majd az Önök dolga lesz. Megbeszélik az új vezetőikkel. Továbbá bemutatom a sakterokat. Hárman felállnak. Egyikőjük végzett orvos is. A másik kettő a lefogó legény. Ők segítenek elkötni a vérzést, fertőtleníteni.

 Kérem bíró urat és az idősebb férfiakat, álljanak előre. Utána a fiatalabbak, legények, iskolás fiúk és a legvégén a kisfiúk. Megkezdődik a körülmetélkedés szertartása. Közben az egész falu énekelje a zsoltárokat. A három sakter előszedi a felszerelést. Kötszereket, késeket, injekciós tűket, ollókat. Beöltöznek szép, fehér köpenybe. Körülnéznek. Egyetlen férfi sem maradt a láthatáron. Néhány bárgyú kislány csodálkozott az emelvény előtt. Most már ők is közelebb férkőztek, hogy megnézzék az idegen bácsikat.

 A parókián nyitva volt minden ablak. Hadd hallják ebédfőzés közben, mi történik a téren. A fellélegzett lelkipásztor úr családjával és a tanítóék, bekísérték a vendégeket a tanterembe. Leültek ebédelni. Elfogyasztani az utólag megátkozott csirkéket. A falu református maradt. Ezt a történetet, az 1913-ban Piskóra megválasztott lelkipásztor, Szabó József úr mondta el.

 Azt is tőle tudom, hogy Piskón hogyan maradt meg a református falu. Amikor Baranyában dühöngött a lukma-harc, az ő falujuk sem maradt ki belőle. Piskó gazdag falu volt, nagyon fösvény gazdákkal. A papföldeken maga gazdálkodott az új lelkipásztor. Jól. Két gyermeke volt, akiket városban taníttatott. Bizony, megfelelő iskolát megfizetni és jó ellátást biztosítani két gyermeknek városban, nagy szó volt. Ők pedig úgy akarták, hogy a legjobb legyen gyermekeiknek. Külön fiúiskolában és internátusban a Józsi Elemér és megint más helyen a leányka. A két gyermek taníttatása szinte felemésztette a falusi, papi jövedelmet. Nagy szükség volt arra, hogy a lukmát megkapja a család. A föld haszna is kellett a kiadások fedezésére.

 A harmadik forrás a falusi embernek, ismert módon, a vásározás volt. Vagyis minden terményt beétetni állatokba és első osztályos áron eladni a 6 hetes választási malacokat, illetve egyéb állatokat. Sokszor meg is járta elődöm a Piskó-Vajszló utat gyalog. Befelé hajtotta a hátukon színes tintával megjelölt malacokat. Hazafelé pedig sétált egyet. Közben fütyörészte a 150 zsoltárt.

 Kodolányi egy kicsit gúnyosan írja le ezt a történetet. Pedig nem volt igaza. A falusi ember, akár mesterséget űzött, akár nadrágos ember volt, csak félig lehetett egyik. A másik fele parasztnak kellett, hogy legyen. Ez volt a módi.

 Szabó József nagytiszteletű úr gavallér volt. Felajánlotta a fele lukmát a falu népének. Vagyis ő mindenből csak a felét kéri a hívektől, mint amit eddig fizettek. A mérő búzát két személy után. Ugyanígy a kukoricát. A sonkát, vagy helyette a pár csibét is kétévenként egy gazdától. Ebbe örömmel beleegyeztek először. Hangosan beszélték a többieknek Vajszlón a piacon és Siklóson a hetivásárban. Megindult az erjedés. Később már azt is bánták, hogy ennyit felajánlottak a papnak. Miért nem elég neki, amit magának megtermel. Mi is ebből élünk. Sokaknak még annyi földje sincs, mint a papnak. Ez a lukma-harc eltartott a gyülekezetekben 1948-ig. Illetve a háború éveiig.

 A háború alatt már nem lehetett végrehajtani a lukmát. A férfiak valamennyien katonák voltak. A földek nem akartak teremni. Az állatokat nem tudták jól értékesíteni. Sok el is veszett a háborúban. Elvitték a megszálló katonák. Élelmezni kellett a sáskahadat. Rekvirálás. Mindenki szegény maradt.

 Az egész rendszer befellegzett az államosítás évében. Kihirdették, hogy természetbeni adományt semmilyen munkáért nem lehet adni. Erős volt a beszolgáltatás. Minden terményt le kellett adni a felvásárlóknak. Csak a fejadagot tarthatták meg a termelők. Később már azt sem. Hanem kenyérben kapták meg az emberek a fejadagot. A malmok már nem őröltek gazdáknak. Minden járásnak volt egy kenyérgyára. Ott sütötték az egész környéknek a kenyeret. Pénzért kellett megvenni. Akinek volt pénze. Mások éheztek, vagy loptak. Vagyis a lukma-harcot a kommunisták oldották meg radikálisan.

 Az embereket bele kényszerítették a TSZ-ekbe. Az iskolákat körzetesítették. A falukban megszűntek a tanítói állások. Bezárták a paplakokat. Egy nagyobb községből a lelkipásztor elláthatta az egész környéken az istentiszteleteket. Ahogy tudta. Ezzel tönkrement az egész Ormányság és a Baranyai-Háromszög falvai. Beszögezett ajtók-ablakok. Gyom felverte udvarok. Aki tehette, menekült még a környékről is. Így érkeztünk meg a XX. század második felébe. Ez lett a gazdag parasztok országa. Boldizsár Iván nem ezt álmodta meg. Dánia példája nem ilyen tájat sugalmazott.

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr9513200399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása