2018 Mátyás király emlékév volt, ennek okán egy régi történetet elevenítünk fel, amit Bíró József 72 éves (1942-ben - a szerk. ) lúzsoki gazda mesélt el. Mátyás király alakja nem halványodott el a nép képzeletében, a róla szóló mondák között új is akadt, éppen az Ormánságban rögzítette Hegedüs Lajos gyűjtő.
Mátyás király nem tudott eccör igasságot szolgáltatni. Fölőtözött többszőrönként álruhákba, elment kávéházba, elment kocsmákba, mindenüvé. Eccör osztán egy katonának, egy huszárjának nagyon föntünt előtte, hogy az mindön este nagyon múllatozik. Gondóta, hogy hogyan tud ennek kerűni abbú a fizetésbű mindön este múlatozásra? Észtet ki kellene puhatóni, tunni, hogy honnan kerű ez a pénszhöz.
Fölőtözött huszárruhába Mátyás király is. Másik este hozzáatta magát, nekiátak múllatni. Mikor a múllaccságnak vége lett, asszonygya Mátyás királynak a huszár:
„Te pajtás! Hát, esztet a pészt valahonnan be kellene ám szőrözni, hogy hónap estére is lehessen múlatni!“
„Dehát hogyan?“
„Máj megmondom én, csak gyere velem!"
Azzal emennek egy bót elé. A huszárnak vót álkulcsa, kinyitták a bóutot. Mikor bemennek, ott a bóutost elatatták, meg a feleségét is. Az asszony nagyon öreg vóut, az embör fijatal vóutl Á pészt a pultra kiöntötték. Háromfelé évágta a húszasokat. Aszmonygya:
„Észtet a portékájér atta, esztét úgy nyerte, esztét pedig úgy csata. Tartsd a sapkádat!" Tartya a Mátyás király a sapkáját, belékotorta, oszt évitték.
„Nahát, még ez kevés lessz pajtás!
Emegyünk a másikba is!"
Emennek a másikba is. Ottan ellenkezőleg vót a dolog. Mer itten meg a zembör vót az öreg, az asszon vót a fijatal! Kiveszik a pészt itten is, a pultra kiöntik, eloszti:
„Észtet a portékájér atta, észtét úgy nyerte, észtét úgy csata. Tartsad pajtás a sipkádat!“
Belekotorta, asztat étette a Mátyás. Aszonygya Mátyás:
„Ez nem jó van!“ „Micsoda?" „Hát, etten igen öreg az embör, fijatal az asszon, ott meg igen fijatal az embör, öreg az asszon! Halom ezeket össze kellene cserém! Fijatalokat egy here, az öregeket megen egy here!“
Hát, eggyiküket fönsegétette neki a vállára, evitte az öreget az öreghön, a fijatalt a fijatalhon. Bezárták az ajtót.
A fijatalok röggé örűnek egymásnak, de az öregek nincsenek kibékűvel egymással! Röggel főnkének, níznek egymásra ott a zajtőná. Láti, hogy ott van a felesége, annak meg ott van az ura!
„Nahát, észtet igy nem lehet! Elmegyek Mátyás Királyhon, mer az igasságos embör, majd az igasságot szolgáltat minekünk!“
Emegy oda, persze hát az öreg ment el panaszra, mer a fijatalok meg vótak egymással elégödve!
Émen hozzá:
„Felséges Uram! Nagy baj van!"
„No mi?" — aszondi —.
Aszmonygya osztán az öreg bóutos:
„Úgy jártunk az éccaka, felséges uram, énnekem vót egy fijatal feleségem, aszt évitték a szomszédomba ahun a fijatal embörhön, annak öreg feleségét meg éhoszták énhozzám. Hát, évvé nem vagyok kibékűve!“
Most a Mátyás tutta, hogy ű horta széjjel űket! Ehíja az öreg huszárt, aggyon neki tanácsot mitévő legyön vele.
„Te — aszonygya — az éccaka ez meg ez a két bóutos így és így jártak. Mitévők legyünk vele? Mommeg, hát te má öreg vagy, hát aggyá tanácsot róla!“
„Aki széjjelhorta űket, horgya űket vissza!"
Akkor rácsapott a király a huszár vállára, hogy:
„Nem jába öreg vagy, halom nagy huncut vagy!"
Aszt akkor így véget értek a házasságok.
Forrás: Hegedüs Lajos - Hanglemezes népnyelvgyűjtés
megjelent a Sorsunk - A Janus Pannonius Társaság folyóirat 1942. év 8. számában
Bevezető a Sorsunk 1942. 8. számából
Talán éppen a sok szempontú kutatás, gyűjtés, vizsgálódás kristályosította ki azt az általánosan elfogadott helyes nézetet, hogy népi kultúránk ma még fellelhető anyagát legalább az utolsó percben mentsük meg, mégpedig a lehető legteljesebb formában. Az őszinte belátás feszítő erejét figyelhetjük meg a fiatalabb nemzedék kutatóinak lelkében, mely arra ösztönzi őket, hogy lázas tempóban járják a falvakat, s gyűjtsenek és vizsgáljanak meg mindent, ami paraszti kultúrkincsünkhöz tartozik.
A népi hagyományok gyűjtése szinte napjainkig úgy történt, hogy a kutatók papírosra jegyezték a fellelhető mondákat, legendákat, népi verseket vagy látott és hallott szokásokat. Ebből az anyagból azután a különböző tudományágak, mint valami bőfejű forrásból kiszűrték a maguknak megfelelő anyagot.
Ma azonban a technika szédületes fejlődésével (1942-tőt írunk!- a szerk.) tökéletesebb gyűjtő eszközöket is találunk, mint a papiros és ceruza. Ezek között az első helyen a színes hangosfilm áll, mely szinte a gyűjtési lehetőségek eszményi fokát jelenti, másodikon pedig a hanglemezes gyűjtés áll.
Az előbbi eddig még elérhetetlen álom, mert az ilyen felvételezés óriási költségekkel jár; az utóbbi már lényegesen olcsóbb és könnyebben keresztülvihető. Magam is ehhez a gyűjtési módhoz folyamodtam három évvel ezelőtt, amikor is az Ormányság nyelvének tanulmányozását megkezdtem.
A gyűjtött hanglemezek anyagát beszélgetések, mesék, népi rigmusok, köszöntők, népszokások elmondása, dűlőnevek felsorolása, stb. alkotják. De álljon itt mutatóba néhány hanglemezből kiragadott részlet.
