Balesetek

A kocsisok a lovak közzé csaptak, durrogtak a pisztolyok, szólt a muzsika

Hosszú évtizedeken át hirdettem a feudalizmus lassú tempójára, szemlélődő életmódjára utaló sablont különböző korú tanítványaimmal. Magamnak is kutatásaim során kellett rádöbbennem, hogy mennyire szoros összefüggés van a különböző történeti korokban az életritmus és a technikai lehetőségek között. Ez bizonyítja többek között a balesetet okozó közlekedési eszközök és a balesetet szenvedők világa.

A legjellegzetesebb szállító eszközt, az ökrök szekeret, a feudális világ leggyorsabb közlekedő eszköze, a négykerekű kocsi váltotta fel. A hagyomány szerint Mátyás király lett volna a feltalálója, aki Bécs elfoglalása (1485) után nagyon szorgalmazta a gyors teher- és személyszállítást, hogy meggyorsítsa a forgalmat két országa között. Első modern uralkodónk szerette a „száguldást”, és gyorskocsiján gyakran megtett váltott lovakkal napi százezer lépést, azaz 75 (!) kilométert is.

A könnyű szekeret a Buda-Bécs közötti útban fekvő Kocs község bognárjai találták fel. Lőcsök alkalmazásával megnövelték a rakterületet, s ezután már meg tudták magasítani az oldalfalakat is és nem fenyegette többé utasaikat a felfröccsenő sár. A kényelmesnek mondható gyoskocsin elfért a kocsison kívül 3 utas poggyászostól. Ez a sorozatban gyártott találmány először egyesítette a gyorsaság, valamint a személy- és könnyű áru szállítás követelményeit.

A gyorsaság, mint státuszszimbólum

A más faluból nősülő ormánsági legény szülei által kijelölt napon a kocsisok csinosan felöltözködve, más hivatalosokkal együtt a lakodalmas házhoz gyülekeztek, pálinkáztak, jól fölöstökömöltek (reggeliztek, Magyar nyelv 1862 szerint - a szerk.), azután beálltak a lakodalmas ház udvarára, hogy az illetékes „rendelés szerint” felülhessenek, és az ajándékokat felrakhassák. A lakodalmas házból indulva elől lépegettek a muzsikásoktól kísért zászlótartó legények, egyre tellett az idő, amíg a legközelebbi falu szélső házáig nem értek. Akkor a kocsisok a lovak közé csaptak, durrogtak a pisztolyok, rázendítettek a muzsikások, kurjongattak a legények.
A helybeliek kiabálásával. Kutyaugatással is ösztönzött sebesség aligha felelt meg a régi útviszonyoknak….Az utolsó ház után ismét csend következett, hogy azután a menyasszony falujában elemi erővel kirobbanó hangoskodás, az udvarra történő, hajmeresztő befordulásokkal érjen véget.

 A pálinkás kereskedők

 A napóleoni háborúk konjunktúrája hozta létre a disznókereskedő kompániákat. Pántlikásnak azért nevezték őket, mert a pajtásoknak is mondott cimborák lakodalmasok módjára, pántlikás kalappal, vágtattak egy-egy falun keresztül, vagy húzatták az útba eső csárdákban a cigánnyal. Hogy a sikeres áldomás után ne estek volna a gyorshajtás bűnébe, aligha hiszem. A lovakból kikényszerített sebességet vastengely és acélrugó is nehezen bírná olyan utakon.
A spekulációból élő parasztok a sebesen vágtató kocsijaikon paszományos nadrágban és dolmányban feszítettek, vállukra szűr helyett köpeny borult, lábukon karmazsin csizma pótolta a bocskor.

Hogy ki tudják használni a piaci árak gyakori változásait, zsebükben már ott ketyegett egy-egy drága óra.

Bárhonnan közelítjük a balesetek okait, közvetve, vagy közvetlenül mindig jut szerep az alkoholnak.

A vajszlói úriszék 1834. augusztus havában, tárgyalta egy hídvégi házaspár panaszát Inczédi József, vajszlói kovácsmester ellen, aki engedéllyel égetett faszenet a páprádi út mentén. A felperesek szerint azért történt a közlekedési baleset, mert lovaik megijedtek Inczédi szénégetőjétől és a kocsit árokba borították.

A tárgyaláson azután kiderült, hogy a hídvégi házaspár a szentmártoni hegyből bort akart hazavinni pünkösdre...”Magokat (a pincében) jól meg itták, és nyargalozva jövőn”, s mikor az úton lévő sertéseket akarták elkerülni, a töltésről lefordultak. Bukásuk fő oka a mértéktelenül fogyasztott bor volt, mert amikor a kocsi borult, kettejük közül egyik sem bírt magán segíteni ugrással, hanem „lendültek, mint a zsákok”.

Nem a megivott, hanem a szállítandó bor volt az oka egy munkaköri balesetnek Pécsen, a Mária szőlő bejáratánál.

Lúzsoki Kovács Andrást 1807 májusában több társával együtt Máriába rendelték, hogy onnan Lúzsokra bort vigyen. Hazafelé indulva, ahogy a Mária pince kapuján kifordult, eltörött az egyik kereke. Mire a károsult a kölcsönkapott pótkerékkel visszatért, ott káromkodott már kocsija mellett az orfűi hajdú, mivel a robotos kocsik eltorlaszolták az útját. Azután meggondolatlanul a domb felőli oldalon kart előzni, de kocsija felborult. Haragjában Kovács Andrást csákányával agyon akarta verni, majd mikor az elfutott, a szerencsétlen lovakat kezdte ütlegelni. Azok a kocsit felborították, az uraság hordója széttörött, a bor kárba veszett.

A szabályt erősítő kivételként bukkantam egy olyan balesetre, melynek a féltékenység volt az okozója.

Egy sámodi lány 1817-ben aratni ment a mezőre. Utolérte őt egy gazdalegény és kocsijával elgázolta. A lánynak két foga kitörött, 3 használhatatlanná lett. Megsérült a lába és a hátát is megütötte. „A drága munka lévő időben 15 napig feküdt”, de az orvoslásra csak egy „meszöl pálinkát használtak el, mert irtózott a barbél kezétől”.

A cserbenhagyás tipikus esete volt ez, mert mikor a legény a lányt eltiporta, „még tsak meg sem állott...”

Dr. Kiss Z. Géza

(Dunántúli Napló 1996. január 24.)