Szent György-napkor nyílott a gyöngyvirág, s a varjú, ahogy illett, elbújt a zsendülő búzában.
Szent György-napkor a teheneket is kihajtották, s először csak bóklásztak a reggeli poros utcán, aztán megindultak a legelőre. Útközben végig kutyák ugatták őket, a tehenek pedig megálltak, és magasra emelt farokkal visszabőgtek. Szent György-napkor igazán harsány volt a tavasz.
Kép: japán cseresznyefasor a pécsi temetőben (forrás: Kincses Baranya, fotó: Juhász Balázs)
A legelő szélén a kökény már elvirágzott, s a bokrok alján tüsökalja gombát lehetett szedni, ha épen észrevette az ember. Sokszor nem vette észre, mert Szent György-napkor nem a lába alá nézett, hanem felfelé, a jegenyék csúcsára, ahol a gólyák köröztek a kékvércsék fészkei fölött.
Szent György-napkor hosszabb lett a világ. Este hét helyett csak nyolckor harangoztak, de előtte kölyökként már illet megfürödni a falu melletti kanálisban. Ostoba szokás volt, néha majdnem a jéghideg vízbe fagyott az ember, utána meg mezítláb vágtatott a sarjadó réten, hogy felmelegedjen. S közben szöcskéket szedett gyufásdobozban, mert Szent György-napkor már domolykót illett fogni, és a horog végén vergődő szöcskékért megőrültek a tavaszi halak. Csak Szent György-napkor még nagyon kicsik a szöcskék, s inkább csak macskáknak való naphalakat fogtunk.
Az öcsémnek két macskája is volt. Egy fehér és egy szürke, s fölválta mindig a vállán hordozta őket. Ostoba macskák voltak, karmoltak és egyáltalán nem tisztelték a tavaszt. Épp Szent György-nap délutánján fojtották meg nagyanyánk kiscsibéit. Ő meg a rózsa mellől kihúzott karóval hajszolta őket sikertelenül, mert fölmenekültek a kertvégi görbe meggyfára, ami addigra elvirágzott.
- Szent György-napkor mindig történik valami – dünnyögte öreganyám az utódok nélkül maradt kotlóst vigasztalva. - Van, ki sárkányt öl, a macskák meg kiscsibéket.
Amúgy gyönyörű volt a tavasz.
1999. április 23.
Bencze János író, újságíró Vajszlón született, műveiben vissza-vissza
köszönnek a régi falusi emlékek
