"Élet-utazás:
állomások s törékeny
találkozások."
Kántor János Kurszán így ír önmagáról:
1941-ben születtem egy ormánsági faluban, Zalátán. Itt végeztem el az általános iskolát, utána napszámosként, majd segédmunkásként dolgoztam. Pécsett, a Janus Pannonius Gimnáziumban érettségiztem. Szellemi fejlődésemre Tüskés Tibor magyartanárom volt a legnagyobb hatással, valamint a Pécsi Nemzeti Színházban eltöltött évek. Később kitanultam a geodéziai szakmát, amelyet nyugdíjazásomig műveltem.
Verseket már általános iskolás koromban kezdtem írni, de próbálkozásaim csak a gimnáziumi évek alatt kerültek újra előtérbe. Rendezetlen körülményeim, a munka melletti továbbtanulás miatt csak jóval később lettek írásaim közlésre alkalmasak. Ezután több antológiában jelentek meg verseim. Önálló kötetem, az Üzenet partközelből című 1994-ben jelent meg, többségében a 80-as években íródott verseimet tartalmazza. Közel húsz éve publikálok rendszeresen, valamint több megzenésített versemet közvetíti időnként a Bartók Rádió."
Néhány mondat a haikuról
A haiku őshazája Japán és eredete a középkorba nyúlik vissza. A haiku az európai epigrammához csak tömörségével, szűkszavúságával hasonlít, valójában egészen más. Egy természeti rajz, melynek pontosnak, valószerűnek kell lennie "lírai" közlés nélkül, mögötte van egy másik rajz is, egy lelkirajz, mely általános emberi, mondjuk az olvasó lelkirajza, aki a keretet megtölti tartalommal. A költő csak ürügyet ád a megindulásra, ő háttérben marad, az érzése mögött s mint egy rajzot nyújt át az olvasónak. A haikunak nincs versmértéke, ríme is csak olykor. Valójában az egysoros vers 5-7-5 szótagszámmal három sorba van tördelve és ez a szöveg elegendő arra, hogy csigázza képzeletünket, vagy elcsodálkozzunk a helyzet drámaiságán.
A haiku (俳句) a világ egyik legjellegzetesebb versformája, ami habár a japán költészet szülötte, mára mégis fontos részét képezi a magyar irodalomnak.
Ám e rövid költemény nem csupán Japánban vált népszerűvé; a 19. századtól a világirodalomban is megjelent. A magyar költészetben a 20 század fordulóján jelentkezett a hatása, amikor több nagy költőnk is a haiku követőjévé vált. Közöttük is úttörő volt Kosztolányi Dezső, akinek több mint kétszáz fordításából, valamint saját költésű japán verseiből a magyar olvasóközönség széles körben ismerkedhetett meg e különleges versformával. Őt sok költőnk követte, többek között Weöres Sándor, Illyés Gyula, Pilinszky János, Kányádi Sándor, Tandori Dezső, Faludy György, Fodor Ákos.
Kántor János Kurszán: Haikuk
Elúszó sziget
az ébredő Balaton.
Gyöngyház-ragyogás.
Fehér pillangók
repülnek át könnyedén
lelkünk tavaszán.
Virágok között,
gomolygó, őszi ködben
bolyong a lelkem...
Szememben fürdesz,
mint Hold éji tavában.
S felleget rajzolsz.
A tél kutyái
zúdulnak rá csatázva
a fájó völgyre.
Tükrében álmok
s a fény lázas futása -
már esteledik.
Hogy zúg a folyó!
Élete fény és árnyék
s emléke Te vagy.
Ősi Homályban,
mint elavult képzelet
élsz, mozdulatlan.
Vadludak szállnak
s az ég fátyolként szakad
dermedt tó fölött.
A hó beborít,
mint hűvös pillantásod
a búcsú után.
Könnyek arcodon:
hófödte hegyek alján
vándor pásztorok.
Forrás: terebess.hu
