Éppen a lámpát gyújtják a zalátai földműves-szövetkezet boltjában. Van villany is a lámpa mellett, de most az nem ég. Áramszünet van. S ha nincs is áram, de van bőven áru, minden, amire csak szüksége van a falu lakosainak.
Sorolhatnám reggeltől estig, mert könnyebb ma Zalátán elmondani mi hiányzik, mint felsorolni, mi kapható. Hiánycikket egyet sem tudnak mondani. De kapható élesztő - természetesen csak a helyi lakosoknak - még azt is elárulhatom, hogy nemrégen hoztak hetven kilót, s még hoznak ha kell.

Egy asszonyka éppen ruhaanyagot válogat. Van miből választania. A szűk kis boltban csak úgy rogyadoznak a pultok a sok árutól. Mellette egy élénk szemű, beszédes asszonyt kérdem: Mint van az, hogy a zalátai boltban minden kapható és olyan nagy az árubőség? Talán nem vásároltak a zalátaiak?
- De bizony vásároltak - válaszol az asszonyka - csakhogy nekünk olyan boltosunk van, aki mindent előteremt. Még a föld alól is beszerzi. Nem várja meg, hogy kifogyjon. Megrendeli, elmegy érte. Így van, hogy itt, Zalátán minden kapható.

S hogy igazát bizonyítsa, kimutat az ajtón.
- Már újra itt az autó az áruval.
Valóban teherautó tolat a bolt elé s hordják róla a ládákat, csomagokat, meg a nagy köteg kerékpárgumit.
Már kint, a bolt előtt mesélik, nem ritka eset, hogy a környező falvakból - Drávasztáráról meg akár Piskóról is - szekéren érkeznek a parasztok Zalátára, mert itt nagyobb a választék a földművesszövetkezeti FŐBOLTBAN.
S akárkit kérdeznénk Zalátán, mind csak azt mondaná erre: Rendes ember a boltosunk. Azért van minden a boltban. Gondoskodik a faluról...

(G.B.)

Dunántúli Napló, 1956. december 23.