Cserhalmi István egyháztörténete

E egyháztörténet az előző irományaimhoz képest kibővült, sok-sok érdekességel, amit Cserhalmi István, egykori szerdahelyi tanító írt össze, igazándiból az ő egyháztörténetét olvashatják, most az olvasók!

Cserhalmi István csekély bemutatása, 1906. november 7-én megválasztják a drávaszerdahelyi iskola tanítójának, mint leírja, már ekkor érdekelte az egyháztörténete Szerdahelynek, ezért mindig kutatta az anyakönyveket, jegyzőkönyveket az egyházról, végül 1932-ben írja meg e nem rövid egyháztörténetet.

Kép: 1930-as évben a szerdahelyi templom

Tanító úr e történetet a Dunamelléki Református Egyház espreseivel, püspökeivel kezdi, eztán egyből belevág a mi egyháztörténetünkbe is.

„1559. Talán ezzel az évvel kezdhetném Drávaszerdahely* egyházközség történetét írni. Ezen adatokat Földvári L. „Adalékok” c. művéből vettem.” U.i itt említtetik Szerdahely név először egyházi ügyekben. „...Ugyanekkor és szinte Szekszárdról kérnek Horvát Márktól oltalmat Szerdahely, Szentmiklós és Ságh tolnamegyei községek...” E szerint ugyan tolnamegyei Szerdahely lenne, de sem ellőtte sem utána tolnamegyei Szerdahelyről Földvárinál egyáltalában nincs szó.”

Akkoriban nem igen voltak levéltárak, és inkább település jegyzék, illetve szóbeszédből tájékozódhatott Cserhalmi. Mára már biztosan tudjuk hogy Tolna megyei Szerdahely község létezett mégpedig Bonyhádhoz közel Fülöpszerdahely, ahol leginkább remeték éltek, 1830-as évekig iratok léteznek róla.

A következő térkép is ezt mutatja.

E térkép közepén olvasható „Fülöp – Szerdahely” felirat

Baditz György írása szerint:

„Kiniti Sándor 1817-ik évi egyház rajzában említi, hogy t. K. Pápai Szerdahelyi prédikátor korában az egyház üldözve volt és templomunk miután kulcsa elvétetett egy ideig zárva volt. Ha ehhez hozzá vesszük, hogy K.Pápai előtt még négy prédikátort ismer egyházunk és hogy Szerdahelyhez, mint anyaegyházhoz tartozott Kovácshida, Csehi, sőt némelyek szerint még Palkonya is úgy azt kell mondanunk, hogy Szerdahely egyike régibbe egyházainknak”

Cserhalmi leírja, hogy az 1800-as évben Kiniti Sándor már virágzó egyházként nevezte egyházunkat. Leírja, hogy 1817-ben egy öregúr, úgy emlékszik, hogy ő még kisgyermek volt, de már akkor tatarozták a romladozó templomot. Cserhalmi arra következtett ebből, hogy

„Már pedig, egy emberöltőt csak 80 évnek vegyünk, akkor is 1750-nél több nem lehetett. A roskadozó mennyezet pedig arra enged következtetni, hogy 1750-es évek előtt jóval épülhetett és ennek alapján egyháznak is kellett lenni”

Cserhalmi bizonyára jól gondolkodott, mivel említ egy 1712-ben készült harangot is, amire a következő van írva „Glória in excelsis Deo 1712” azaz „Dicsőség a magasságban Istennek 1712”, e harang 27 régi fontos volt, ezt Kiniti Sándor 1817-es régi vizitációja írja le, ami sajnos mára már nincs meg, elégett e irat.

„Ez pedig azt mutatja, hogy 1712 előtt kellett az egyháznak alakulnia, mert kevésbé tételezhető fel, hogy mindjárt alakulása első évében egy üldözésnek kitett egyház templomot építsen és harangot vegyen.”

Az 1886-os vizitáció alkalmával említve lett egy anyakönyv 1769-ből, e anyakönyv hátuljára az akkori lelkészek, 1769-től felírták a nevüket.

„Ezek után lássuk az egyházi életet amennyire ki lehet venni az 1799 évtől kezdődő gondnoki munkából naplóból”

Ez a napló nem égett el, mint a többi egyházi irat, ez mai napig megtalálható a   református levéltárban. E könyv tartalmát részletesen leírta Cserhalmi, én a főbb részeket, bejegyzéseket írom le, idézem.

1799. máj 14-én Pécsett 196 fontos harangot vettek a már meglévő kis harang mellé 202 forintért.

1805-14-ig részben vezették a naplót, de van hol semennyire nem vezették.

1814-15 évben az egyház vagyonában kárt okozók büntetését úgy vagyonilag, mint testi büntetés által állapít meg a napló, ebből kiderül hogy az egyház ellen áskálódtak a hívek. Eztán  a családi bántalmazásokról ír a napló, felsorolja az ez okból megbűntetteket.

Ezeken kívűl érdekesen, keservesen, fájdalmasan emlékezik meg arról, hogy a hívek jobban hisznek a fűvesnek mint a pogányok a „Delphy orákulumnak”. Az egyház szigorúan jár el minden ilyen ügyben, amivel botozással és a templomban való dorgálással jár.

1822-ben a presbiterek megállapítják a hívek helyét a templomban, mert abban az időben vegyesen ültek a férfiak és a nők, ami rendetlenségre adott alkalmat.

Az egyház beszerzi a hiányzó eszközöket, edényeket, amit leltárba vesznek, ezt az olvasók az előző blogokba olvashatják! De e leltár mást is tartalmaz, amit egy különböző vizit ír le.

„A haranglábon van két harang. Egyik 196 fontos, ez van rajta: „Johannes Fischer Goss mich in 5Kirchen 1799”

Ez a harang a fent, 1799-ben vásárolt harang feliratát jelzi, miszerint Johannes Fischer készítette Pécsen 1799-ben. A következő harang még a blog elején említett harang.

„A másik 27 fontos, ezzel az inseriptióval: „Gloria in excelis Deo 1712”

Térjünk vissza a presbiteri jegyzőkönyvre, ahol az 1822-es leltár után már csak peres, erkölcstelen ügyekkel foglalkozik az egyház, lopás vádjaival, 1830-ig.

Innentől ingatlan vagyonát, földjeit említi e könyv.

„Ingatlan vagyona az egyháznak a fent említett épületeken kívül, 4 katasztrális hold, és 555^oölet tevő kis erdő, mely valamikor a szerdahelyhez tartozó filiák temetkező helye volt, de amelyet az egyház a tőle elszakadt és anyává lett egyházaktól magához váltott”

Ez a temetkező hely vélhetőleg ma is az ó temető helye, bár a későbbiekben említ egy „temető kijelölésről” is Cserhalmi.

Hirtelen Cserhalmi Baditz vizitációját és az új harangokat említi, azt írja, hogy nem tudja hogyan miféle képpen tűnt el az 1712-es és 1799-es harang, de valószínűleg az 1800as évek elején vihették el, mivel az új harangok 1820-ban, 1839-ben készültek. (lásd: 1.részben) 

1872. április 9. és 10-én Cserhalmi arról számol be, hogy ülést tartottak Baditz György jelenlétében, hogy milyen hiányok vannak az iskolában, a bútorzat hiányos, taneszközök nincsenek. Illet a paplak udvarát is megemlíti, érdemes oda gazdasági épületeket emelni.

1874 A bejegyzés szerint az iskola bútorzat még mindig hiányos.

1876 Újabb gyűlést tartanak, ahol már a bútorzatot kifejezetten jónak említik, de a taneszközök továbbra is hiányosak, illetve megjegyzi, hogy 6 osztály van.

Kép: A Szerdahelyi Iskola 1930-as évben, valószínűleg az akkori tanítóval

1877.Megint gyűlést tartanak, ahol azt írják, hogy a Szerdahelyi egyház nem foglalkozik az egyházmegye ügyeivel. Illetve beleírja, hogy az iskola tanulmánya jeles, de mára csak 4 osztály működik. Az egyház jövedelme évente 600 forint.

1878. Egy nő kitér, rom. kat. vallásra vált.

1879. Az hívők nem csak ünnepnapokkor, de hétköznapokkor is szép számmal járnak a templomba, adakozóak. Az osztályok száma 6.

 Innentől kevésbé vezetik a naplót, 1895.-ig

1895.Villámcsapás éri a templomot. A rongálódást csak 1896 derekán hozzák helyre.

1901. jul. 29-én ifj. Bocsor László átveszi az egyházközséget, administrátor lesz.jul. 21-én

1901. A lelkész felolvassa az egyházak össze társulási előnyeit „1901. dec. 15-én Moczy Mihály ev. ref. fv. lelkész elnöklete alatt más vallásuk részére temetőt jelölnek ki”

1908. dec. 13. A presbitérium elhatározza, hogy a templomba orgonát állít fel, mely határozatot 2 héten belül véghez is viszi.

E két évszám fontos az egyháztörténet szempontjából, tudjuk, hogy 1901-től kezdődik a ma is meglévő temetőnk, ami nem az ótemető része.

1908-ban hozták ide az orgonánkat, ami ma már sajnos romos állapotban, de tündökölve áll a templomunkban.

„1927. juli 10. Az elmúlt 17 éven át semmi említésre érdemes nem volt. Az egyházi élet a rendes mederben folyt. A közbe jött világháború alatt a hívek kik templomba járásukból voltak híresek, elmaradoztak. „

„1917 évben a templomtornyából 2db harangot és az orgona sípokat elvitték, s helyette egy kisharangot adtak. Ezt azonban jegyzőkönyvben nem lehet megtalálni.”

1917. Ez az évszám az nem kis zűrt töltött be a Szerdahelyi hívek életében. Elvitték szeretett harangjaikat, amik 1820-39-ben készültek, elvitték az orgonasípjait az orgonának, amin egykor szépen zengett.

1927. Ekkor vásárolták vissza az orgona sípjait. A sípok gyorsan meglettek mivel Cserhalmi tanító vezetésével a gyerekek színdarabot adtak elő és ebből pénzt nyertek, illetve a hívek is adakoztak, vagyis 1927-ben a sípok új fényben ragyoghattak Szerdahely templomában.

Hozzátenném, hogy mára már nincsenek meg orgonasípjaink a II. Világháború alatt a bolgár haderő elvitte őket. A templomot a szovjet csapatok próbálták bombázni, háromszor is, sikertelenül, szóbeszédek szerint szépen körbe lőtték a templomot.

1928. augusztus 12. a harang ára is összejött, a település 1600 négyzetméter ölnyi földet eladott, és a hívek is bőségesebben adakoztak.

„1928. őszén a harangok megjöttek: a kisebbik harang elein, egy szőlőtő s búza kalász között biblián álló kehely van, mely fölött „Az Úr én nékem őrziző pászorom” mondás áll. A harang hátulján Isten dicsőségére a dr. szerdahelyi ref egyház 1928. Öntötte Szlezák László harangöntő B.P. A nagy harang elein „Az Isten a mi reménységünk” felírás, alatta u.a mint a kisharangon. Hátlapján u.a mint, a kisharanggé. „

Mint látható e harangokat régebben dicsőitették, nagy öröm volt biztosan akkoriban, nagyobb öröm, hogy mai napig ugyan ezek a harangok zengik be a környéket.

„Az addigi harangot mely 78kg súlyú volt a templom padlására helyezték.”

A következő érdekességről nem tudunk semmit sajnos, de az biztos, hogy mára már nem a templom padlásán fekszik. Ez az adat pontosan a presbiteri jegyzőkönyvből valószínűleg kiderülne, erről a későbbiekben beszámolok, de az biztos, hogy az írottak alapján Szerdahelynek évtizedek, évszázadok alatt 7 harangja volt összesen, az 1712-es harang, egy 1799-es harang, 1820-as harang, 1839-es harang, xxxx évszámú harang (76 kg) , és két darab 1928-as harang, Drávaszerdahelybe harang vándorlás volt.

1930. Borsos István lelkész nyugdíjba vonul, és helyét átveszi Paksy (Paksi) Sándor kovácshidai ref. lelkész.

„Ezzel aztán az egyház történetét bezártnak vehetjük”

Így zárta le Cserhalmi István Drávaszerdahely egykori tanítója e csodálatos értéket.

Gyűjtötte és írta:
Selymes Máté

A képekért és a levéltári anyagért hálás köszönet a Ráday Levéltár munkatársainak, illetve a sárospataki levéltár munkatársainak!