Zalátai tiszteletesek - Godányi István
2017. augusztus 31. írta: Ormánsági História

Zalátai tiszteletesek - Godányi István

tiszteletesek_fejlec.png
Október a reformáció hónapja. Ezen alkalomból a községben szolgáló tiszteletesekre emlékezünk. Elsőként arra a Godányi Istvánra, akinek szolgálata alatt építették meg az iskolát és az új lelkészlakást. 38 évet töltött szolgálatban Zalátán, sírja a helyi temetőben található. Godányi István (1842-1880) - Az új lelkészlakás és az iskola megépítése

Godányi István lelkipásztorkodásának idejéről némi képet kaphatunk magunknak az egyházról Berki József jóvoltából, aki Godányi István káplánja majd a zalátai gyülekezet prédikátora lett. Tőle ugyanis fennmaradt egy "Egyházrajz", amelyet 1836-ban a püspöklátogatás alkalmára készített.

Godányi István 38 évi zalátai lelkipásztorkodásának elején, 1845-ben épült az új parókia, mely ma is fennáll. 50.000 téglából építették, melynek égetése ezrenként 6 frt.-ba került. Nedves épület, amit egy folyosó hosszában két részre oszt. A tér felé van 3 szoba, az udvar felé pedig egy szoba, konyha és éléskamra. Pincéje száraz, használható. Padlása a régi búza és csöveskukorica lukmarendszernek megfelelően emeletesnek, erős tölgyfa tetőszerkezettel épült. A pajta, istálló, sertés- és tyúkól is ebben az időben épülhetett. Az utcai kerítés a templom sarkától a parókia sarkáig átlós irányban épült. A templom mellett egy téglából épült mészpince is volt. A hívek száma 1850-től 20 éven át mindig emelkedett, 1871-től pedig rohamosan csökkent. 1856-ben épült az iskola. Tanterme tágas, nagy.
14485140_309615439415273_4590679313827894478_n.jpg
Kép: Az iskola a két világháború között
A tanítónak van 2 nagyobb és egy kisebb szobája. "A zalátai egyháznak is megvan a maga betegsége"- írja Egyházrajzában Berki József. Egyik ilyen betegsége az 1863-ban keletkezett nasarenismus. 1863-ban, mint politikailag és államjogilag sérelmes korszakban némi rajongás, s a fennálló rendszer ellen való bizalmatlanság a hazafi fájdalom élt az emberek lelkében, mit sokan arra használtak fel, hogy a törvényes fennálló felekezetekből kiváltak, itt Zalátában is, mint mondják, azon reményben voltak a nazarénusok, hogy sem állami, sem egyházi közterhet nem viselnek, s voltak is, akik húzódoztak az 1874. évi törvény megalkotásáig, mely őket mind állami, mind egyházi közterhek, adók, szolgáltatások s.t. teljesítésére kötelezi."
14492438_309609379415879_7896888134852470594_n.jpg
Kép: a paplak épülete napjainkban (2016)
A tanítói fizetés az 1863.évi úrbéri egyezség által növekedett. Az elkülönéskor a templom részére juttattak 3880 nöl, az iskola részére 1100 nöl rétet. A lelkész részére 14.325 nök, a tanító részére 11.135 nöl rétet és 3907 nöl szántót. 1867-ben 665, 1871-ben 670 volt a református hívek száma. 1873-ban már csak 660, 1875-ben 650 fő. Ugyanakkor a polgári község is fogyott lélekszám tekintetében. Míg 1869-ben 856, addig 1880-ban már csak 843 lakosa volt. 1873-ban a lelkész felesége, Halász Klára, egy urvacsorai poharat vett futtatott kínai ezüsttel.
1876-ban kibővítették az iskolát. A tanítói lakás két lakó-, egy kis tanulószobából állt, volt konyha és kamra. Pincéje vizes volt, de a melléképületek megfelelőek voltak. Az említett esztendőben került káplánként Zalátára Berki József. 1876-ban vadházasság volt a faluban 17, a következő évben többen megesküdtek. Az istentiszteleteket szépen látogatták . 1876 július 8-án 87-en, 1877 július 7-én délelőtt 91-en, délután 79-en voltak.
Godány István volt a zalátai gyülekezett 2. lelkésze, aki itt halt meg és itt is temették el 1880-ban. " (Farkas István (1806-1826) volt a zalátai gyülekezet első olyan lelkipásztora, akit itt temettek el, sírja már nem található meg.)
14480563_309607652749385_1084202559768170367_o.jpg
Godányi István síremlékének felirata:
Itt nyugszik Godány István ref.lelkész élt 79 évet meghalt 1880 December 12 Béke poraira
Forrás:
1.A jegyzet megalkotása egy kitűnő dolgozatra támaszkodott, amely a zalátai tiszteletesek életét és munkásságát mutatja be a püspöklátogatások köré fűzve, az anyaegyház megalakulásától 1995-ig. Sajnos a szerzőjét még nem tudom, így azt nem tudom feltüntetni. A továbbiakban Anonymusként fogok rá hivatkozni a források között. 
2. A Baranyai Református Egyházmegye rövid története: http://bit.ly/2cXCEc3

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr4212794636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása