“Zaláta az Ormánság egyik legszebb községe: hajdani szélmalma, híres halászata s ma is álló gabonás kamrái (egyiket a sellyei múzeum udvarára telepítettük át) régen magukra vonták a néprajzkutatók figyelmét. Ki gondolta volna azonban, hogy az 1834-ben épült templomban is érdekességre bukkanhatunk...? Tudjuk, hogy 1770 körül elpusztult egy templom a Dráva áradása miatt. A zalátai reformátusok 1776. áprilisának 28. napján Mária Teréziához folyamodtak engedélyért, hogy maguk építhessenek: "....és micsoda is tiltana minket a templomnak építésétől, holott mi faragó emberek lévén, fából minden költség nélkül felépítjük..." - ezt a templomot is a Dráva áradása pusztította el 1827-ben, így került sor a mai templom állítására, amely kőből és téglából épült.
1975 nyarán a szombathelyi Münnich Ferenc Megyei Művelődési Központ szervezésében előadást tartottam Velemben. Vas és Zala díszítőművészeti szakkörvezetőinek, néhány, az ormánsági festett templomokról készített színes diámat látta Pap Gábor, a Művészet c. folyóirat egyik szerkesztője, aki szintén előadást tartani érkezett. Mikor hallotta, hogy más, eddig ismeretlen festett templomokat is láttam Baranyában, megkérdezte: Hát Zalátáról tudsz-e? Nem tudtam!
Kép: a míves zalátai templom 2017-ben már így néz ki! Czakó Ferenc restaurátor kezemunkáját dícséri!
Fotó: Gáll Orsolya
A magyar református lelkész Zalátára látogatott, s felfedezte, hogy az évekkel ezelőtt (!!!) lehullott mennyezeti vakolat alól festett kazetták tűntek elő. Elmesélte az újpetrei papnak, hiszen tudta, hogy annak körzetében is van festett templom, Peterden. Tőle tudta meg 1975-ben Pap Gábor, tőle én, valahol Kőszegdoroszló határában, a szombathelyiek autójában... Kissé hosszú és hosszadalmas lánc!
Amikor Pécsre visszatérve kimentem Zalátára, az alábbi kép fogadott:
Feltehetőleg másodlagosan kerültek beépítésre ezek a festett deszkák, amelyek az 1776 után épített fatemplom mennyezetét díszítették - felszegelték a padlásgerendákra, kevesebb deszkát kellett vásárolni, készíteni a stukatur alá... Persze, most már alaposan körülnéztünk újabb "festett" templomunkban: Kémes, Garé és Tótszentgyörgy példái nyomán figyelmet fordítottunk a padok mellvédjeire is, melyek első pillantásra jellegtelenek - fehérrel és feketével erezett, szürke márványt utánzó olajfesték borította őket... Igen ám, de a festék alól (ha megfelelő szögben nézzük, surlófényben) kidomborodtak egy korábbi festés motívumai...
Mivel a Garéban és Tótszentgyörgyön alkalmazott infrafotózás hosszadalmas és drága, itt pedig egy kis szike segítségével szinte magától pereg a felső festékréteg. (Komlósi Ernő pécsi református esperes engedélyével) mechanikus és vegyi kezeléssel tártunk fel egy motívumot, Takáts Árpádnak, a pécsi Janus Pannonius Múzeum Néprajzi Osztálya restaurátorának segítségével. Kár, hogy képünk csak jelezni, de érzékeltetni nem tudja a csodálatos tűző színeket, amelyek elénk tárultak!
Teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy ez a festés 1834-ben, vagy közvetlenül a kőtemplom építése után került a padokra és a papszékre, s feltárásunkkal egy új (ismeretlen) mester remekeivel lettünk gazdagabbak: sehol az országban nem ismerünk ilyen stílusú festéseket! A kőtemplom hajóját teljesen kitöltő, láthatóan oda szerkesztett bútorzatról van itt szó, nem úgy , mint Garéban, ahol - feljegyzések tanúskodnak erről - a korábbi oratórium padjait állították be az 1830-s években épült új templomba.
Reméljük, hogy feltárásunk nyomán hamarosan hozzálátnak az illetékesek a zalátai templom teljes felújításához, hogy újra eredeti pompájában szolgálja ez a műemlékünk is közművelődésünket, s Ormánság idegenforgalmát!”
Mándoki László múzeumi osztályvezető
Dunántúli Napló, 1976. április 7.
