Kovács Emil (1936-2007) tíz esztendőt szolgált tiszteletesként Lúzsokon. Önéletrajzi írásából közlünk részleteket. "10 év Lúzsokon. Nekem tíz év. Feleségemnek nem egészen nyolc. Ott született az első három gyermekünk. "
Egyedül költöztem 1961. februárjában Lúzsokra. Egy szobára való szegényes bútorral. Nagyszüleim maradék darabjaiból válogattuk össze. Szeretettel fogadott a kis gyülekezet. A három templomon nem volt ép ablak. Két év múlva sikerült beüvegeztetni a templomokat. A parókián csak a konyhában lehetett a rakott tűzhelyben fűteni...
Lúzsok
Édesapám közben kéretlenül, édesanyám ellenzésére, segített nekem elhelyezkedni. Az Ormányság egyik legkisebb falujában volt a három gyülekezet központja. A másikban az 1952. év végén nyugdíjba kényszerített elődöm lakott. Őt 1913-ban hívták meg Piskóra. A megyében katekhézis és missziói előadó lett. Mivel 1953-tól a Magyar Nyugdíjintézet nem fogadott több egyházi alkalmazottat, még az előző napon nyugdíjaztak nagyon sok 60 éve körül járó szolgatársat. Lelkészi Nyugdíjintézet még nem működött. Mint értelmiségi család, OTBA-tagok voltunk. Onnan járt volna a nyugdíj. A munkások az OTI-ba tömörültek. Ezt a két Intézetet összevonták. Ekkor tagadták meg, hogy egyházi alkalmazottakat mégegyszer fogadnának maguk közé. Csináljanak a gyülekezetek maguknak Nyugdíjintézetet. Ezért alakult meg és működik 1953. január elsejétől a Református Lelkészi Nyugdíjintézet. Arra számítottak, hogy évekig nem lesz tagja. Mindenkinek kötelező lett a százalékos befizetés. Mind a gyülekezeteknek, mind a jövendő tagoknak. Így indult. Ma már fungál. Igaz, erős segítséggel. Akármennyit vetnek ki ránk, mindig kevés a bevétel. Az összevonások, társítások által mind kevesebb a fenntartó közösség és a kifáradtak mennek öregségi nyugállományba. A magán nyugdíjpénztárak nem fogják megoldani az erkölcsi oldalát a helyzetnek. A gazdasági magánnyugdíj előbb-utóbb összeomlik.
Kép.: Kovács Emil tiszteletes
Diakóniának érzem az öregjeink helyzetét. A mindenkori dolgozók tartsák el a kiöregedett szüleiket. Persze társadalmi szinten. Aki három évtizedig fizeti a teljes nyugdíját egy pénzintézetnek és valami miatt összeomlik a pénzpiac, mi lesz a befizetőkkel? Elküldik haláltáborba? Nem. Most sem kelljen befizetni összegeket, hanem az akkor élő társadalom figyeljen a nyugdíjasaira. Eddig is így volt. A jövő is ezt fogja hozni.
A harmadik faluban, Kemsén, a praeorans tanítói lakásban ott lakott, az államosítás óta, a volt református, előkönyörgő tanító, öt gyermekével. Minden vasárnap meglátogattam őket. Reformátusok. A legidősebb leánykájuk volt akkor mintegy 12 éves. A legkisebb, fiúcska, talán 3 éves. 10 évig szolgáltam a Társegyházakban. Ez idő alatt felnőttek a kemsei, volt praeorans tanító gyermekei.
Egyedül költöztem 1961. februárjában Lúzsokra. Egy szobára való szegényes bútorral. Nagyszüleim maradék darabjaiból válogattuk össze. Szeretettel fogadott a kis gyülekezet. A három templomon nem volt ép ablak. Két év múlva sikerült beüvegeztetni a templomokat. A parókián csak a konyhában lehetett a rakott tűzhelyben fűteni. A szomszéd lelkésznek az volt a feladata, hogy annyira hozza rendbe a lakást, hogy egy legény be tudjon költözni. Egy szoba, nevezhetjük irodának is, lakható legyen. Hengerekből összerakott, öntött vaskályha. Ameddig égett benne a tűz, addig melegített. Három szoba között egy nagy, széles kamin. Magas kivezető kéménnyel. Húzta a lángot. Fékezni kellett.
Vasárnap három istentisztelet. Hetente 3 nap hittanórák és látogatások falunként. A hét második felét otthon töltöttem, szüleimnél. Egy kicsit feltankoltam, szombaton utaztam vissza. Vasárnap és hétfőn Lúzsokon ebédeltem. Hoztak sok disznótoros kóstolót. Bőven volt reggelim, vacsorám. Kedden Piskón, szerdán Kemsén. Ezekben a falukban nem alakult ki rendszeres meghívás ebédre. Bár estére is ott maradtam. Vallásos estét tartottunk házaknál. Mégis csak történt egy-egy marasztás vacsorára.
Édesapámtól kaptam a beköltözéskor egy új kerékpárt lámpával és két darab tányért, egy poharat, kanalat, vellát, kést. Ezzel indultam. Nagyszüleim örökségéből hozott bútorok hiányosak és elég szegényesek voltak. Három darab. Egy ágy, egy kanapé és egy kis íróasztal.
Minden kezdet nehéz. Lúzsokon is. Itt már nem TSZCS, hanem TSZ-ek voltak. Fizetésképtelenek. A bekényszerített tagok tartották fent az intézményt. Nem a Szövetkezet fizetett a tagoknak munkájukért. A behajtott emberek adták be kis pénzecskéjüket. Mint a tagdíjat. Érdekes, fordított helyzet. Magyar viszonyok.
Ha a TSz-től telefonáltunk, mindig pontosan beírták. Talán 60 fillér volt egy meghívás. Kézi kapcsolású központ Vajszlón. Percre írták a beszélgetés idejét. Amikor jött a számla, futottak hozzám, hogy mint a falu egyetlen pénzese, fizessem ki a részemet, illetve az egész számlát, majd megadják. Én mindig gavallér voltam. Olyan eset is volt, hogy a havi telefonszámla 10 forint felett volt. Akkor szíttam a fogamat és nehezen adtam kölcsön annyi pénzt. Hiszen még akkor is 2 fillérért kaptam cukorkát a boltban. Egy csokoládés szelet, a Mecsek 25 fillérbe került. A Balaton csokoládé 40 fillér.
Összeszedtem a régi iratokat és megírtam Lúzsok történetét.
Piskón hatalmas templom, a falu közepén. Boltíves. A gerendázat tölgy és olyan vastag, hogy egy ember nem bírta volna átölelni. Az uraság segítette a reformátusoknak a templom építését. Érdeke volt. Ha helyben mentek reggelenként istentiszteletre és nem 5-10 kilométer távolságra, sokkal többet tudtak dolgozni az uraság földjén.
Közvetlen elődöm Lúzsokon, egy ’56-ban befeketedett kollega volt. Bürüs-Váradról kellett emiatt eljönnie. Innen is továbbment hamarosan Vásárosbécre. Majd Hollandiában lett benzinkutas. Testvére a Magyar Tudományos Akadémiának egyik vezetője. Jó családból származott.
Éldegéltem egyedül. Sok vénasszonynak volt eladó rokona. Baranyában voltak paplányok is. 1963. nyarán már új, oldalkocsis motorom volt. Pápadereskéről eljött az a barna leányka, akit Pápán megismertem 16 éves korában. Utána pedig a Teológián találkoztunk. Ő akkor volt első éves, amikor én utolsó éves. Diakóniában dolgozott Dunaalmáson. Közben ő ott, segédlelkészi végzettséggel, helyettes lelkipásztor is volt.
A Tiszántúlról elindult ejtőernyős esperes a Dunántúlon püspök lett. Csakhogy ahhoz előbb meg kellett választani egy kerületi faluban. Dunaalmáson megválasztották, beiktatták és másnap elment Pestre. Onnan irányította Dunántúl lelki életét. Ekkor volt Kovács Hajnalka Dunaalmáson helyettes lelkipásztor. Hiszen a hivatalosan megválasztott emberüket kétszer látták. Egyszer a bemutatkozáson, másodszor a beiktatásán. Többet sem. Akkor ilyen idők voltak. Hamarosan meg is halt Budapesten.
1963. XII. 11. Megházasodtam.
1963. decemberében Pápadereskén, mind a Tanácson, mind a templomban megesküdtünk. Örök hűséget fogadtunk egymásnak. Hajnalka nem változtatott nevet. Leánykori nevén már volt érvényes határsávi belépési engedélye. Nem kellett újat váltania. Apósom nem akarta megérteni a csíziót. Egy asszonynak hogyan lehet leány neve? Megmagyaráztuk neki, hogy felvette az én vezetéknevemet és megmaradt a keresztneve. Ezt már elfogadta. Szerdán megtörtént a nagy ceremónia.
Édesapám volt velem. Édesanyám már akkor ágybanfekvő volt. A motort elcseréltem autóra. A nagyon ködös idő miatt vonattal utaztunk. Másnap elindultunk hazafelé.
Péntek reggelre megérkeztünk Lúzsokra. Harangszóval fogadtak. A parókia nem volt sokkal modernebb, mint amikor három éve beköltöztem. Egy szobabútort vett édesanyám. Feleségem is kapott egy kombinált bútort. A régi konyhai rakott tűzhelyet már nem lehetett használni. A szomszédban tudtunk főzni. Újévre társultunk Zalátával. A négy faluból kaptunk annyi pénzt, hogy vettünk egy nagyméretű konyhai tűzhelyet Vajszlón a Vasboltban. Előbbre jutottunk. Már otthon lehet főzni, vizet melegíteni.
Mire Zsuzsikánk megszületett 1965-ben, az egyik szobát is berendeztük hálónak. Vettem egy 167-es számú, samottos, Kalor kályhát. Szénnel megtöltöttem, felülről betüzeltem. Átmelegedett, jó idő lett egész télen a belső szobában. Naponta tüzeltünk benne, soha sem hűlt ki. Ezzel be is fejeződött valójában a parókia modernizálása.
Édesanyám betegesen feküdt Siklósnagyfaluban. Az esküvőnk előtt elütötte egy motoros. Többet nem tudott lábra állni. 20 évig volt ágyhoz kötött, illetve tolókocsis beteg. Főzni még tudott, ha mindent odakészített édesapám a tűzhely közelébe. Ők egy szobában laktak, amely egyszerre volt lakókonyha és iroda. Szegényes, falusi paplak. Ketten voltak már csak otthon. Két leányuk Pesten, egyik fiúk Hollandiában. Mi most kerültünk Baranyába. Egy óra alatt hazaérkeztünk autóval. Rendszeresen látogattuk idősödő szüleimet.
Anyósoméknál még négy gyermek lakott otthon. Oda kevesebbszer értünk el a nagy távolság miatt. A négy falu újból bővült hárommal. Így lett már hét gyülekezetünk, öt parókiával. Mindketten erősen végeztük a szolgálatokat. A három kisgyereket mindig rá kellett bízni valakire. Közben a gondnok lányát elvette sógorom.
Az iskola ott volt a paplak udvarán. Államosított rész. Közös udvar. A kinevezett tanító nénik gyakran váltották egymást. A kis falukban összevont, 4 osztályos csoport. A felsősök bejártak Vajszlóra. 6 óra körül indult a falukat járó busz Pécsre. Arra kellett felkapaszkodniuk a gyermekeknek. Este 5 órára érkeztek haza. Később az alsósok is erre a sorsra jutottak.
Elcigányosodott falvak.
Fehér gyermek nélküli falu. Vajszló körzetében néhány alsós gyermek is bejárt a központi iskolába. A helyi iskolák teljesen elcigányosodtak. Ennek volt egy fontos előzménye.
1965-ben, a nagy drávai árvíz kimosott sok családot a töltéspartból. Olyan jó felmérés volt Magyarországon, az ország szélén, hogy senki nem tudta, hány család lakik a magas töltésbe vájt barlanglakásokban. Az is érdekes, hogy ott elfehéredtek a cigány-gyermekek. Az árvíz idején kiköltöztek a töltés tetejére. Akkor látták meg az árvizes dolgozók, hogy mekkora embertömeg lakott a barlangokban. A falusi tanácsok érthetetlenül nézték a váratlanul kialakult helyzetet. Valamit azonnal tenni kellene. Központi gyorssegély. A Dráva parti falukban azonnal átvesznek 40.000 forintért lakóházakat, portával, gazdasági épületekkel.
Ennyi pénzért a lakosok már kötötték is le Pécsett, a Kertvárosban, az eladó villákat. Még maradt is nekik pénzük. Napok alatt elvándoroltak a bátrabb emberek családostól a falukból.
A kimosott emberek költözhettek be a kiürült házakba. Nem kellett meszelni, fertőtleníteni. Nem kényeskedtek. Sok bútor, gazdasági felszerelés is ott maradt. Segítésből több családot is befogadott a boldog, új gazda. Később bőven jutott mindenkinek saját ház is. Megpróbálták megszámolni a népet. Nehéz volt. Nem vallották be az igazi adatokat. Pontosan ők sem tudták. De, ha jár ház a drávaiaknak, a Kolompároknak, favágóknak, teknősöknek miért ne járna? Ők az erdőben laknak. Ott sincs teljes számontartás. Jelentkeztek. Beírták őket.
Akik eddig együtt laktak nagy családi közösségben, most mindegyik külön portát kapott. Minden családfőnek volt a nevén ház. Új életforma. A körgüggöldét nem ismerték. Jó volt a folyosó sarka is guggolni. A gazdasági szerszámfák hamarosan tűzre kerültek. Majd a padláson talált zsalugáterek, padlódeszkák, padlást fedőlapok és minden, ami elérhető volt és hajlandó volt égni. A kertek elgazosodtak. Az udvarok nem virágoztak. Baromfit próbálhattak tartani, de a legtöbben közösnek érezték, mint ennek előtte a fácánokat, nyulakat, foglyokat.
A baromfit nem forró vízben tisztították meg tollától, hanem leégették. Gyorsabban ment. Nem értek rá foglalkozni az előkészítéssel. Vagy pedig ez volt az ősi szokás. Nem ismertek más megoldást. Dögkutakat eddig sem volt érdemes kijelölni a faluk határában, reggelre eltűnt belőle a bedobott tehén, disznó. A kutyát, házi nyulat, elpusztult baromfiakat pedig elásni szokták a gazdák. Mivel a falukban bent laktak a cigányok, hamarabb észrevették, mikor kerül elhullott állat a dögkútba.
1971-ben egyetlen fehér gyermek járt volna Lúzsokon iskolába. Zsuzsikánk. Van autónk, behordjuk Vajszlóra. Valahogyan megoldjuk. Ekkor jött az esperes. Magyarbóly és Villány megüresedett. Akit gondoltak, nem vállalta el. Menjünk el és Hajnalkával együtt szolgáljunk a két központban. Magyarbóly-Villány Társegyházközséget jogilag meg kell alapítani és a sok szórványt felmérni. Gondolkodjunk. Az Ormányságban, aki tősgyökeres református, az is marad. Nem fog egy sem kitérni. Vajszló központból Tóth Sándor kollega majd ellátja a körzetet. Legalábbis addig, amíg valakit nem kapunk.
A jövendő új lakóhelyünkön, Magyarbólyban öt templom működik. A telepes reformátusok átpártolhatnak evangélikus, baptista közösségbe, vagy még alakulhatnak szekták is. Villányban is hasonló a helyzet. Ott a katolikus hatás erős. A vegyes házasságok már abban a templomban köttetnek. Villányban nincs semmiféle református objektum. A valamikor kiutalt parókiában lakik a nyugdíjas lelkipásztor és a családja. Az egészet használják. Még iroda, gyülekezeti terem sincs. A Pártnál jól beépült a család. A Szlovákiából jött papné az első táncos a nagyközségben, illetve a járásban. Közkedvelt család. Fiúk is egy sváb-lányt vett feleségül.
Esperes úr irányított bennünket. ”Sok népem van a városban”, menj Isten küldetésében. Itt vágod a száraz fát, ott építeni tudsz. Új közösségeket szervezni, épületeket szerezni. „Isten nevében kényszerítelek!”
Genfben is történt hasonló áthelyezés. Meg kell élnünk újból Pál apostol korát és a reformáció idejét. Hasonló helyzetek ebben az istentelen világban. Ne várj! Írd alá! Augusztus elején a kertben szedtük a csemegekukoricát, piacra készültünk. Anyósom fogadta esperes urat. Kezet adtam a hívásra-küldésre. Abban az időben ez többet ért, mint ma az írás. Gyors rendezés. Bemutatkozás. Meghívás. A reformációt már ott ünnepeltük.
Ormányság.
10 év Lúzsokon. Nekem tíz év. Feleségemnek nem egészen nyolc. Ott született az első három gyermekünk. Mármint a sellyei szülőotthonban. Kislányunk már Magyarbólyon kezdte az iskolába járást. 5 és fél éves múlt, amikor átköltöztünk. Az elmenetel a család jövője szempontjából is fontos volt. Gyermekem lett volna az egyetlen fehérbőrű a lúzsoki iskolában. Ezt nem fogadhattuk el. Nem menekülni akartunk a szolgálatok elől. Új megbízatás. Nagy lehetőségek. Lúzsokon sok érdekes történet jött elő. A természethez közel álló, sőt benne élő emberek laktak.
Megtudtam az öregektől, hogy amikor kötelező volt megépíteni falunként az árnyékszékeket, a templom mögött jelölték ki a helyet. Ez a lehetőség elsősorban a papcsaládnak és az iskolásoknak jelentett valami újat. Az egész faluban ez volt az egyetlen árnyékszék. A víz kimosta minden télen. Új hely a parókia udvarában lett, az iskolával átellenben. Négy elhatárolt fülke. Lelkipásztoré, tanítóé, fiúké, leányoké. Eleddig jó volt minden családban, hogy az istállót használták e fontos és nemes célra. Ezután is úgy maradt. Később végrehajtották, hogy minden portán meg kellett építeni az árnyékszéket. Sok helyen a trágyadomb szélére helyezték a hátsó udvarban. De nem nagyon használták. Megmaradt a több ezer éves szokás. Jó volt, egészséges volt. Arról nem lehetett lebeszélni a használókat, hogy ne álljanak fel az ülőke szélére, hanem nyugodtan üljenek rá. Nem.
Szegény A.Gy. bácsi szabályosan használta. Meg is lett az eredménye. 1947-ben végbél rákban meghalt. Ez a tény újból megijesztette az embereket. Hányszor megfázott a hideg helyen. A falu lakosai egyszer sem fáztak meg a jó meleg, párás istállóban. Az állatokat nem sértették meg a gazdáik, mivel a lakóhelyüket ilyen alantas célra használta a család. Mióta az amerikaiak küldtek új növényt Európába, a magyarok praktikusan felhasználták. Fontos volt a másodlagos értékesítése. Papír helyett nagyon jó volt a kukoricacső selymes csutkája. Használat után megszáradt és lehetett tüzelni vele. Modernebb volt, mint tehéntrágyával fűteni a kemencét. Jöhet-e valami jó Amerikából? Nem. Ez az egy kivétel. Hajón érkezett. A neve ezért lett tengeri.
Fényképem van a lúzsoki postázásról. Amikor megépült Vajszlóra a vasút és azon időben a kövesút is, a vidék nagyot fejlődött. Hamarosan kapott távírdát. Lassan a rendszeres postajárat is megindult. Vajszlóról kézbesítő postások hordták szét a falukba a leveleket. Egy forduló két napot vett igénybe. Lúzsok házai a terület magasabb vonulataira épültek. Kisebb összefüggő házsorokat találunk. A falu közepén a területet jól feltöltötték, és ott építették meg 1852-53-ban a kőtemplomot.
Ősztől tavaszig a falu két része között összefüggő tenger volt. Ugyanis a jobbágy-felszabadítás után megművelték a legkisebb darab földet is. A lakott területet védő, vízgyűjtő árok, megszűnt. Az első háznál a postás elkérte a sütőtekenőt és abban ülve-állva igyekezett evezéssel továbbjutni. Spárgával engedték el a kaputól, és amikor átért a túlsó sorra, az alkalmi csolnakot visszahúzták.
Az ügyes postás mehetett tovább Piskóra. Éjszaka megaludt. Másnap érkezett Vejtibe és Hiricsbe. A leveleket kiosztotta. Az új küldeményeket felszedte a nagy, vállra akasztott bőrtáskájába. Másnap délután visszaérkezett Vajszlóra a délutáni-esti postaindítás előtt. Leadta a csomagjait. Otthon megpihenhetett. A következő nap indult újból a kétnapos kiszállásra. Hetente háromszor tette meg a körutat. Vasárnap ünnepeltek. Bár a postahivatal nyitva tartott. A helybe érkező leveleket, táviratokat kézbesítették. Telefonálni is lehetett reggel 8-tól délután 4-ig. A nagyközség ennyi előnyt élvezett.
Vasárnap és ünnepnapokon az emberek fehérbe öltöztek és mentek templomba, mind délelőtt, mind délután.
Hétfőn sokan jöttek a falukból kocsival Vajszlóra. Heti piac. Ahogy a mondókából is tudjuk. Hétfő hetibe, kedd kedvibe… A ’heti’ hetivásárt jelentett. Később már megkülönböztették a nagy vásárokat. És csak az országos kirakodó- és állatvásárokat nevezték vásárnak. Talán ehhez a fogalomhoz tartozik a vár, város szavunk is. Gyermekkoromban még vegyesen használták a piac és vásár szót. Siklóson pénteken volt a nagypiac. Ekkor volt a malacpiac is. Ezt az öregek mindig hetivásárnak mondták. Az „országos vásár” annyira fontos volt az emberek életében, hogy olyankor iskolai szünetet is adtak.
A nagytiszteletű urak is vásárba jártak. Találkoztak a központi parókián. Ha jobb fajta papné volt, asztalhoz is ültette az érkezőket. Ekkor tájékoztatták egymást a fontos eseményekről.
Naptárokban is hirdetett vásár évente négyszer volt a járásszékhelyen. Az emberek megkeresték a mestereket. Sok szerződést itt kötöttek meg és megpecsételték kézfogással. Elfelejteni az ígéretből semmit sem lehetett, mert drágán kellett volna utólag megfizetni. Két szem- és fültanú igazolt minden elhangzott szót.
(Köszönöm Kovács Dávid Emil tiszteletesnek, hogy a visszaemlékezés közlésében segítségemre volt.)
