A Nagy Háború (1914-1918) századik évfordulójára…(Zaláta)
2017. augusztus 31. írta: Ormánsági História

A Nagy Háború (1914-1918) századik évfordulójára…(Zaláta)

Zalátai Hősök szobra

Zaláta ormánsági település Sellyétől délre 13 kilométernyire, csaknem a Dráva partján. A XX. század első felében Baranya vármegye szentlőrinci járásához tartozott, 858 lakossal (1910).

A falu központjában a református templom közelében áll az 1922-ben felállított hősi emlékmű. A terméskőből rakott lépcsős csonka gúla alapzatot hatalmas kőszobor, inkább sas, mint turulmadár uralja, zárt szárnyakkal büszke testtartásban.

A régi táblát közös – mindkét világháború hőseire és áldozataira vonatkozó – fehér márványtáblára bővítették. Szépen gondozott és méltó emlékmű.
Vörös és fehér színű kőből emelt és kovácsolt vasból összeépített kerítés fogja közre.

A régi emléktábla feliratának egy része így szólt:

„Ezen emlékművet az 1914 – 1918. évi világháborúban elesett zalátai hősök emlékezetére emeltette Zaláta község 1922. év október 6-án. Emlékük örökké élni fog!”

Az első világháború hősi halottai a következőek:

A KÉT VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT HŐSÖK EMLÉKÉRE

1914 – 1918

BÍRÓ JÁNOS, BÍRÓ JÓZSEF, FEKETE KÁROLY, FÖLDESI JÁNOS, GAJDON SÁNDOR, GÁL ISTVÁN, INCZÉDI DEZSŐ, KECE LAJOS, LŐRINC JÓZSEF, MIHÓ JÓZSEF, NAGY JÁNOS, NAGY JÁNOS, NAGY JÓZSEF, NAGY F. SÁNDOR, NAGY J. SÁNDOR, SALK JÁNOS, SÜTŐ IMRE, SZATA SÁMUEL, SZATA SÁNDOR, VARGA JÓZSEF.

Szerecz Miklós: "Csillagos ég, merre van a magyar hazám?"; avagy az első világháborús magyarországi emlékművek atlasza - kézirat

A fényképeket 2009. márciusában készítettem volt (Szerecz Miklós).

Ezüstkürt és fokos (Facebook): Itt az első világháború Baranya megyei hősi halottaira és áldozataira emlékeztetünk (a felvételek terepbejárással és személyes felkereséssel készültek volt egy szélesebb körű felmérő és kutatómunka részeként a HM HIM megbízásából. (Szerecz Miklós)

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr7012795164

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása