"Olyan időkben, amikor inkább bezárják a művelődési házakat, öröm hírt adni arról, hogy avattak egyet: Vajszlón tegnap népes közönség előtt Katona Zoltán tanácselnök mondott ünnepi beszédet az új művelődési házban. A vajszlóiaknak sem adták ingyen a szép épületet, mondhatnánk, megszenvedtek érte. A régi kultúrház a hetvenes évek közepe óta egyre kevésbé volt alkalmas arra, hogy betöltse hivatását, 1981-ben be is zárták, azóta a klubok, előadássorozatok, a fotószakkör, a népfőiskola mind más, arra alig alkalmas helyen tartotta foglakozásait. A Meskete Színpad pedig, az általános iskolások színjátszó köre, amely szerte a megyében már sok sikert aratott, csak most, az új házban tudott először a hazaiak előtt színpadra lépni.
Kép: Dunántúli Napló, 1989. július 22. szombat
Tizenhárom község 5300 lakosa várta tehát a tegnapi megnyitót.
A régi, még a múlt században épült gőzmalom épületéhez toldottak hozzá annyit, klubokat, kis előadótermet, irodákat és egy pódiumszínpaddal ellátott, 240 személyes nagytermet lehessen benne kialakítani. A terveket Svatis Pál készítette, a kivitelezők a vajszlói tanács építőbrigádja és a sellyei költségvetési üzem dolgozói voltak. A munka hat évig tartott, s közben le is égett a félig kész épület. Összesen 12 millió forintba került a ház, a berendezés, felszerelés – a tanácsnak sokat segítettek a helybeli gazdasági szervezetek és a kisiparosok.
Katona Zoltán elnök megnyitó beszédében áttekintette az építkezés küzdelmes történetét. Beszélt a Vajszlón és a környező falvakban élők kulturális igényeiről, a vidék irodalomban és néprajzi művekben megörökített hagyományairól, amelyek feldolgozása Kodolányi János, Kiss Géza és mások nevéhez fűződik, s amelyek Illyés Gyula érdeklődését is felkeltették. „Velejéig hamis” állításnak minősítette, hogy ezen a vidéken a húszas-harmincas évekhez képest nem változott semmi. Beszélt a művelődési ház majdani programjáról is, amelyet Tömös Mihó László igazgató irányít. Az épületben helyezték el Haraszti Pál vajszlói születésű pécsi festőművész képeit, amelyeket a falunak ajándékozott.
A megnyitó után az óvodások, a Meskete Színpad és a romonyai népi együttes adott műsort."
Kép: Szloboda István képe a mostani művelődési házról
(Dunántúli Napló, 1989. július 22. szombat)
A cikket a Dunántúli Naplóban G.T. szignálta