1988. november 27.

Munka-eligazításon vagyok T.L. vadász mesternél. A heti feladatot megbeszéljük. Mielőtt elindulnék, a főnök rám kérdez.

- Sándor, nem volna kedve estére kijönni velem a telefonos úthoz disznóra vadászni?

Kimegyek. Megbeszéljük a helyszínt és az időpontot. Legalább 35-40 cm-es hó van. A mezőgazdászokat megtréfálta az időjárás. Erzsébet és Katalin nap között a nagy mennyiségű hó ellepett mindent. Sok kukorica még szedetlen, több apró darab és ez a 80 hektáros tábla, amit egy dűlőút választ egy nagyobb és egy kisebb darabra. A dűlőút és a kukorica szélébe telefon oszlopsor vezet Kápolna-pusztára. A Pap Jóska-féle rekettyés északi felénél a második oszlopnál van egy létra-les támasztva, oda igyekszünk.

Négy óra alig elmúlik, már kezd sötétedni, most a legrövidebbek a napok. Két órája fent ülünk, amikor megjelenik a hold a fák koronája fölött. Két napja múlt telihold, meg aztán a hó miatt is jók a látási viszonyok. Bár borús párás idő van, de javulnak a fényviszonyok. A kukorica címere már a túlérés és a hó súlya miatt lerogyott, így a rárakódott hó miatt azt a látszatot kelti, mintha milliónyi hóember állna. Egy roggyanás nem hallatszik, a nagy hó letompít minden zörejt. Gondolatainkba merülve várunk. Összevisszaságok kalandoznak a fejemben.

'Vörösmarty” költeményét próbálom összerakni. "A vadász ül hosszú, méla lesben, vár felajzott nyílra gyors vadat." Na, mi nem nyíllal várunk, 8 x 57 drillinggel. Disznó van a kukoricásban, mert pont tegnap jártam körül, traktorral nyomot taposva apróbb vadaknak. Számtalan helyen láttam jellegzetes nyomokat, ahogy a hasukkal húzzák a havat. Fél hét tájban mintha a föld kezdett volna alattunk mozogni, egyre jobban, ütemesen. Kisvártatva már a drótok zörejét is hallom. Csak nem földrengés? Álmélkodásomat főnököm egy könyék-mozdulata töri meg, halkan súgja:

- Disznó.

Ő már tudta, mert három napja ugyanitt, ezekkel a jelenetekkel lőtt egy kant. Akkor ocsúdok fel és látom, hogy csak az oszlop mozog a lessel együtt alattunk és nem a föld. A mellettünk északra eső következő oszlophoz dörzsölődik egy disznó. Egyelőre szembe velünk, alig látni, a sötét oszlophoz odasimul. De mikor jött ez ide? Hisz a szememet egy pillanatra le sem hunytam. Lassan átfordul a másik felére az oszlopnak, újabb erős ütemes mozgás. Ekkor már a keresőtávcsővel minden mozdulatát figyeljük. Balra fordul és kettőt ellép az oszlop mellől. Megrázkódik. Nyugodt, de gyors célzás után szól a puska, a disznó ölés ugrásokkal át a dűlőúton és a túloldali kukoricásban eltűnik. Továbbra semmi zörej. Cigarettaszünet után le a lesről. A rálövés után az elugrás helyét könnyen megtaláljuk, a dűlőút közepén az első csepp vért is. Utána a negyedik sor kukoricában a disznót is. Ezért nem hallottuk tovább a zörejt. Még eldőlni sem bírt a nagy hóban. Hason fekve találtunk rá, harmadik éves kan volt. Visszamenve a sürgönyoszlophoz, az karvastagságúra el volt vékonyodva, ez volt a dörzsölőfa. Körülötte mély kitaposott gödör, hómentes időben dagonya. Ezen a héten ez volt a harmadik disznó, ami erről a lesről esett.

(Nagy "Baka" Sándor: Emlékmorzsák c. kötetéből)