Benda Kálmán: Baranyai útinapló (1955)
2019. május 17. írta: Ormánsági História

Benda Kálmán: Baranyai útinapló (1955)

"1955 nyarán Pap László megbízásából Benda Kálmán (és kisfia, Benda Gyula), valamint Németh Balázs -- akkor mindketten a Ráday Levéltár munkatársai -- bejárták a tolnai és baranyai református egyházmegye egyházközségeit, hogy felmérjék a gyülekezeti levéltári iratok állapotát és intézkedési tervet készítsenek.
Benda Kálmán azonban készített egy magánfeljegyzést is, személyes hangvételű úti jegyzeteket, amelyben a látottakat és a tapasztalatokat rögzítette. Mivel így semmilyen kötöttsége sem volt, kendőzetlenül és a rá jellemző ironikus éleslátásal ábrázolta a felkeresett lelkészcsaládokat és a gyülekezetek akkori életkörülményeit, de az empátia és az értékmentés iránti elkötelezettsége is jellemzi naplóját."

(A Ráady levéltár meghívójának szövege a 2018-as könyvbemutatóra)


„Vajszló az Ormányság fővárosa. A múlt század derekán lélekszáma jóval ezer fölött volt s ez az ezeregynéhány lélek mind református volt. Ma már a község lakossága összesen alig éri el a 600-at s ennek jelentős része az utóbbi két évtizedben bevándorolt idegen, részben nem is magyar, katolikus.

Az emeltre épült parókián Tóth Kása Sándor* és felesége fogadtak bennünket. Éppen nagy munkában voltak, az aratáshoz készítették elő a kaszát és más kellékeket. Részaratást vállaltak közösen a tanítóval, az asszonyok a marokvetők. Ha az eső eláll és a föld kicsit megszikkad, másnap reggel hozzákezdenek az aratáshoz, mert már mindenfelé dobolták útközben is, hogy súlyos büntetés terhe mellett mindenki az aratáshoz lásson, egyéb munkáját tegye félre.

Tóth Kása 30 év körüli fiatalember, vékony, de szemmel láthatóan szívós, erős. Nemrégiben még Fejér megyében volt, hirtelen nem tudom, melyik gyülekezetben, aztán egy szép napon hívatták a püspöki hivatalba és közölték vele, hogy cserélni fog a vajszlói lelkésszel,, akit különböző becsületbevágó üzelmei miatt büntetésből elhelyeznek Vajszlóról, az ő gyülekezetébe*** Csak azt nem tudom, kit akartak büntetni, a lelkészt, vagy a Fejér megyei gyülekezetet?

Tóth Kása azonban jól járt, mert ez nagyobb gyülekezet, valamivel a jövedelme is több, és – ahogy mondja – egészen mások az itt lakó népek. Áldozatkészebbek, ragaszkodóbbak, és jobban húznak a papjukhoz. Több leányegyháza is van: Czindery Bogád és Újmindszent összevonásából keletkezett Bogádmindszent, majd Páprád, melyek jó egynéhány km-re fekszenek, csak földúton közelíthetők meg s egy-egy vasárnapi kiruccanás után sáros időben ruhástól a teknőbe kell rakni Tóth Kását. Nehezen győzi a sok kerékpározást, minden vágya egy motorkerékpár, de hát nincs miből. Az egyházmegyének egy hivatalos motorja van, azt Vikár Béla használja Mohácson.

Tóth Kása lelkes, kitartó ember, s a baranyai légkör még nem hatott rá. Érdemesnek látja gyülekezetével foglalkozni, hívei ragaszkodnak hozzá és szeretik őt. Teljesen beleélte magát a modern helyzetbe, s elég fiatal és erős hozzá, hogy a fizikai és lelki munkát egyaránt győzze. Jó megfigyelő, gyakorlatias ember, aki pontosan látja a baranyai papság hibáit és azt, hogy milyennek kell lenni az új lelkészi generációnak, ha meg akarja állni helyét. Bár alig néhány hónapja van Vajszlón, és az Ormányságban azelőtt sohasem járt, máris ismeri egyházközsége múltját, a környező községeket és az általános helyzetet.
Levéltárát, amelyik szép rendben a lelkészi iroda szekrényében volt elhelyezve, és amelynek anyakönyvei 1746-ig nyúlnak vissza, töviről-hegyire ismeri. Gyülekezete múltjáról jegyzeteket készített, a lélekszám fokozatos csökkenéséről grafikonokat csinált és el van szánva rá, hogy a fásultság ellen fölveszi a harcot. A leányegyházak levéltárait is behozta Vajszlóra, bár ezek nagyon töredékesek, mivel korábban is filiák voltak, csak akkor Gyöngyfához, ill. Besencéhez tartoztak. Felesége kedves, mosolygós, jól megtermett kispolgári asszony, két kislányát elég spártaian neveli és jókedvvel végzi férje oldalán a nehéz fizikai munkát. Társbérletben lakik velük egy öregasszony, de úgy mondották, nagyon jól kijönnek, nincs ütközés közöttük.

Vajszlón letáboroztunk éjjelre, de a késő délutáni órákban átszaladtunk a 3 km-re fekvő Hiricsre, csak úgy, hátizsák nélkül. Osváth Lajos**** lelkész nagyjából kortársa Tóth Kásának. Hatalmas, tagbaszakadt ember, nemrég került ő is az Ormányságba. Családja, felesége és kislánya valahol vidéken volt, s érkezésünkkor ő sem volt otthon, a tanítótól kerítették elő. – Tudjátok, az ember annyira egyedül van – magyarázkodott előttünk – , ilyen esőben nem lehet a mezőn dolgozni, ketten a tanítóval összetartunk, sokat vagyunk együtt. Hirics is fogyó gyülekezet. Egy évszázad még 500 lélekből állt, ma a 200-at sem éri el. Osváth Lajos már kevésbé optimista, mint Tóth Kása, végzi a fizikai munkát, de az egész ilyenfajta lelkészkedésnek nem sok értelmét látja. Lakása szegényes, fiatal házasok, nincs miből bútort venni, s a parókia kertje is erősen elvadult képet mutat. A levéltár csak az 1830-as évekkel kezdődik, iratai nincsenek, csupán a bekötött anyakönyvek, kurátori naplók és jegyzőkönyvek.

Cuppogó sárban, még mindig szemetelő esőben, esti szürkületben értünk vissza Vajszlóra, a köves útnak csúfolt sártengerben s a majd félórába telt, míg úgy-ahogy kimosakodtunk. Este hamar lefeküdtünk, Tóth Kásáék is fáradt emberek, s másnap reggel aratáshoz készülődtek. Lefekvés előtt még rendeztünk levéltári jegyzeteinket, beírtuk a Hiricsen őrzött vejti és kisszentmártoni filiák iratainak jegyzékét is, azután összekuporodva az igen rövidre sikerült díványokon, elaludtunk. Csak Daninak volt jó dolga, mert ez alkalommal ő volt a soros a földre terített sátorlapon s így nyugodtan kinyújtózhatott.

9-én, szombaton reggel 10 óra körül indultunk útnak. Az idő borús volt, de pillanatnyilag nem esett s teljesen átázott ruháink is nagyjából megszáradtak. Ébredés után befoltoztuk Dani kilyukadt kerékpárját, aztán meglátogattuk pár percre Szigethy Bandi itt élő édesanyját, 50 körüli kedves, kistermetű asszony, lányánál, Bandi húgával, aki most érettségizett, kettesben éldegél. Férje Pécsett dolgozik valamelyik gyárban és csak hét végén jár haza. Lakásuk egykori polgári jólét nyomait mutatja. Az asszony és leánya, aki csinos és megnyerően kedves arcú, ellentétben Bandival, finom, polgárias jelenség.


11 óra felé érkeztünk Csányoszróba. A két községből, Kiscsányból és Oszróból összevont falu legfőbb nevezetessége a templom buzogányának tetejére rakott gólyafészek. Már messziről látni, mintha a templom tornyának hegyében valami óriási, lapos gömb volna. Csak közel érkezve látja az utas, hogy nem gömb az, hanem gólyafészek. A gólyák vagy 10 éve fészkeltek oda, a falusiak nagy bosszúságára, akik nem méltányolva ezt az idegenforgalmi látványosságot, templomuk meggyalázását látják ebben. Állítólag több száz forintot ígértek annak, aki leszedi a fészket onnan, de hát olyan magasra fölmászni senki sem tud. Ezelőtt pár évvel a villám beleütött a templom villámhárítójába, keresztülszaladt a gólyafészken, az anyagólyát megölte, de a többinek semmi baja sem lett. A kis gólyákat pedig fölnevelte a párja.

Mindezt nagy szakértelemmel magyarázta el Varga László ****, a korábban vitézi címet viselt lelkipásztor, aki kész ornitológus, és valóságos szenvedéllyel foglalkozik a madarakkal. 50 év körüli, keménykötésű, katonás kiállású ember. Varga László, szeméből hallatlan derű és nyugalom sugárzik. Feleségével együtt kellemes és megnyugtató egyéniségek s a vendéget nemcsak kedvesen, de rutinírozott vendégbarátsággal fogadják. Miután megnéztük a XVIII. sz. derekáig visszanyúló levéltárat, melynek az eddigiekkel szemben érdekessége, hogy a XIX. sz. elejéről a forspontokról (a katonaságnak, megyei tisztviselőknek, átutazóknak, adott esetben a postának ingyen vagy meghatározott összegért adott fuvar, illetve váltó igavonó állat biztosítása) vezetett külön könyve van, pompás tízórait kaptunk, valamilyen borszerű, házi készítményű itallal. Beszélgetésünk a madarak körül forgott. Varga László különben szintén fizikai munkából tartja fenn magát, munkáját azonban jókedvűen végzi. Bár már többször hallottuk, hogy a környék egyetlen valamirevaló papkisasszonya itt található, Balázs nagy bánatára távoznunk kellett anélkül, hogy láthattuk volna. Eredeti tervünk az volt, hogy Besencére is kiszaladunk, mivel azonban köves útja nincsen, a földúton pedig lehetetlen volt elmenni, tervünket módosítottuk. A nagy sárban szinte kőről-kőre ugrálva a kerékpárral, Sellyére karikáztunk.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

* Bay Jenő ref. lelkész, 1889-ben született Békésen. A teológiát Sárospatakon és Budapesten végezte el. 1913-ban Baranyahidvégen lett segédlelkész, majd 1916-ban a megüresedett lelkészi állásba megválasztották. Ugyanebben az évben tábori lelkésznek nevezték ki, de nem teljesített szolgálatot. A baranyahidvégi gyülekezet gondozását még nyugdíjazását követően is ellátta. 1963-ban hunyt el.

** Tóth Kása Sándor (helyenként Tóth Sándor) ref. lelkész, 1923-ban született Kiskunfélegyházán. A teológiát Pesten végezte. Sárkeresztúron (1943), Gyöngyösön, Tengelicen (1946) káplán. 1948-tól Etyeken, majd 1954-től Vajszlón, s végül Csányoszrón lelkész. 2002-ben vonult nyugdíjba.

*** Takács Sándor 1925-től 1954-ig volt vajszlói lelkész, majd az álláscserét követően Tóth Kása addigi helyén, Etyeken szolgált tovább.

**** Varga László vitéz, ref. lelkész, 1899-ben született Hencsén. 1917-ben önkéntesként bevonult, az olasz fronton megsebesül. 1923-ban vitézzé avatták. A teológiát Debrecenben végezte. 1926-tól Biharnagybajomban volt segédlelkész, 1928-29-ben tanulmányúton Halleban, 1929-től Hajdúhadházon, 1930-tól Darányban káplán. 1931-ben Gyöngyösmelléken helyettes lelkész, majd ebben az évben Kiscsányban (a későbbi Csányoszrón) rendes lelkésszé válaztják.

fb2_0.jpg

A Ráday Gyűjtemény régi igazgatója, Benda Kálmán történész könyvének bemutatója 2018. november 15-én.
Kép: dr. Németh Balázs nyugalmazott lelkipásztor, az 1955-ös utazás egyik résztvevője, középen Berecz Ágnes, a Ráday Gyűjtemény igazgatója jobbra Kövér György történész.

 

Benda Kálmán
Budapest, 1994. március 13.) Széchenyi-díjas magyar történész, levéltáros, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja.
Fő kutatási területe az újkori magyar művelődés- és politikatörténet volt, valamint sokat foglalkozott az Erdélyi Fejedelemség történetével is.

Kiadónk gondozásában nemrégiben megjelent Benda Kálmán Baranyai útinapló - 1955 című munkája.

A könyv Benda Kálmán "egyházlátogatói" kerékpáros körútjának személyes tapasztalatait rögzíti, miközben betekintést nyerhetünk a baranyai, közelebbről is az ormánysági lelki, szellemi, közösségi élet akkori állapotába.

Talán nem túlzás azt gondolni, hogy a mű nem csak az egyháztörténettel vagy a református egyház belső életével foglalkozók figyelmét kelti fel, hanem mindannyiunk érdeklődésére számot tarthat.

A könyv korlátozott példányszámban, szárazpecsétes jelzéssel is megrendelhető az alábbi e-mail címen: exoduskiado@gmail.com  

(Az Exodus Kiadó Facebook oldaláról)

 A könyv részletei az Exodus kiadó hozzájárulásával került közlésre.

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr6614832360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása