Az Ormánságról cikkek, tanulmányok, könyvek sora szól. Néprajzilag az ország legjobban feltárt területei közé tartozik. Kodolányi János és Kákicsi Kis Géza szenvedélyes írásai nyomán mint az egyke és a pusztulás földje vált ismertté a harmincas években. Ma azonban már világos, hogy az egyke csak a kezdet volt, történeti csapások sora sújtotta ezt a vidéket, és ezek korántsem szűntek meg a második világháború után.

Ez az írás vázlatos esettanulmány egy hajdan erős, sok szempontból tipikus, mára azonban szintet elsüllyedt faluról. Adataim zömmel a falu egyre fogyatkozó őslakos népének emlékezetét tükrözik. Besence falu a Sellye-Vajszló országúttól néhány kilométerrel északra egy enyhén kiemelkedő dombra épült, amelyet nedves rétek és részben erdők fognak körül. A lakossága eredetileg színmagyar, bár középkori előzményekkel sem topográfiailag, sem etnikai szempontból nincs lényeges kontinuitása. A török háborúk kíméletlen pusztítása nyomán 1696-ban mindössze három családot regisztráltak errefelé. A falu később is nehezen talált magára, de 1784-ben már 239 lakosa volt, azaz több mint a mai 182 fő. (a cikk pontos keletkezési dátuma nem ismert - a szerk.)

A falu képe még ma is igen archaikus.

Fésűs beépítésű, egyutcás, 42 házzal. A legrégibb ma álló házakat, az építési feliratok és stílusjegyek alapján az 1870-es években építették vályogtéglából. A falu korábbi épületei nádfedeles, paticsfalú lábasházak lehettek. A kőtemplom 1882-ben épült.  

A falu gazdálkodását főleg az állattenyésztés határozta meg. A második világháború előtt a falu állatállománya kb. 300 marha, 180 borjú, 2 falka disznó (kb. 500 db) és 140 ló volt. A múlt század elején az állatokat ridegen tartották. A század második felében ezt fokozatosan felváltotta a takarmánytermesztés és az istállózó állattenyésztés. 

A gazdálkodás fejlődésével párhuzamosan épült ki a parasztgazdaság máig is tanulmányozható berendezkedése. A telek utcára néző oldalának egyik felén áll a tornácos, háromosztatú lakóház. A telek másik oldalán a nyári konyha található. A lakórész mögött a gazdasági udvar következik, a háznál rendszerint nagyobb (később épült) téglaistállóval, a szénapajtával és a kamrával. Ugyancsak itt található kocsiszín és a góre is. A gazdasági udvar után a konyhakert következik, amelyet a telek végén kaszáló zár le.
A házak, kerítések városias díszei egyértelműen arról árulkodnak, hogy Besence lakói jómódúak voltak. Az itt élő 10-:24 holdas gazdák öntudatos, összetartó, patriarchális faluközösséget alkottak, tagosított földekkel, ahol vetésforgót alkalmaztak. A nagy mezőgazdasági munkák idején a gazdák előre megbeszélt terv szerint kisegítették egymást. Aratáskor bérmunkásokat (többnyire horvát summásokat) fogadtak fel. Néhány gazdának állandó cselédje is volt. A cséplőgépet bérelték. Közösen fizették az állatokat őrző pásztorokat. Eltartották a lelkészt és a tanítót. 

Fotók: az idézett írás illusztrációi Baják László írásában

A hizlalt lovakat olasz kupecek vásárolták fel, a marhákat főleg a püspökség, de a gazdák eljártak velük a környező piacokra is (pl. Vajszló). A faluban, a kocsma mellett 1945 előtt olvasókör működött. A tanító vezetésével népszínműveket adtak elő, a bevételt pedig közcélokra használták fel. Nagyobb ünnepeken látványos lovas felvonulást tartottak. Gyakran rendeztek bálokat is. 

A gazdasági fellendülés árnyékaként jelent meg errefelé az egyke. 1833-ban még 12 gyermek született, 1893-ban már csak 6. A csökkenést elsősorban a vagyonvédelem motiválta. Trianon után a gazdasági tér leszűkült és vele csökkent a születésszám is. A gazdasági válság létbizonytalanságának éveiben szinte már nem is volt szaporulat. A tragikus folyamat megállítására a református egyház a Nyírségből telepített át családokat. 
A második világháborút viszonylag jól átvészelte a falu, bár állatállományának nagy része elveszett. Mindössze ketten nem tértek vissza a frontról. A háború után a falu a kisgazdákra szavazott. A kommunista párthoz hárman csatlakoztak: "akiknek nem volt semmijük". Az MKP-titkárnak egy nőt választottak meg, aki állítása szerint személyesen ismerte Rákosi Mátyást is. 

A falu meggyengült, de nem rokkant bele az 1950-es évek gazdasági nyomásába sem, bár a helyzetet a jugoszláv krízis is nehezítette. A beszolgáltatásokat mindig rendben teljesítették. Végrehajtó sohasem járt a faluban, és erre máig is büszkék az öregek. Börtönbe csak a szárazkántor került feketevágásért. A tsz-szervezésnek a végsőkig ellenálltak, de végül a "hivatalos emberek" zaklatásai nyomán (a faluban fegyveres fenyegetésről is tudnak) 1953-ra megalakult a tszcs. Alig néhányan tudtak kívül maradni rajta. A faluból egy gazdát tettek kuláklistára és telepítettek ki a Hortobágyra. Birtoka alig volt nagyobb a többiekénél (24 hold), így kitelepítése mögött valószínűleg a megfélemlítés és talán személyes bosszú szándéka húzódott meg. A párttitkárnő nem szívelte, mert kemény ember volt, aki mindig őszintén megmondta a véleményét. A párttitkárnő egyébként a tsz-szervezést követően elköltözött a faluból, amit az itteniek némi megvetéssel emlegetnek.

1953 júniusában az MDP politikájában új szakasz kezdődött, mire 1954 elején a besencei tsz azonnal feloszlott. 1956 egy kisebb felvonulástól eltekintve békésen múlt el a falu felett. A hagyományos világ csak az 1959-ben meginduló újabb tsz-szervezés nyomán bomlott meg. Kitartó, egyenkénti agitációval győzték le a gazdák ellenállását. Az új tsz-ből már senki sem vonhatta ki magát. Ebben alighanem szerepet játszott a falu fokozódó infrastrukturális elszigetelődése is. 

A földek és állatok közösbe adása a gazdák között a bizonytalanság és bizalmatlanság érzetét erősítette. Fiaikat, akikre korábban oly nagy szükségük volt a gazdaság vitelében, most inkább elküldték a faluból tanulni, dolgozni. Ez biztosabb jövőnek tűnt. A magángazdaság összetartó ereje megszűnt és a falu összetartása is meggyengült. A besencei tsz-t hamarosan összevonták a Csányoszróival. A faluból elkerült fiatalok többé nem tértek vissza, talán szükség sem volt rájuk. Az elköltözők a gazdasági épületeket, hatalmas istállókat lebontották, hogy téglaanyagukból felépíthessék új házaikat, valahol a szomszéd településeken vagy éppen Pécsen. Mire a háztáji gazdálkodás fellendülése új megélhetési lehetőségeket nyitott volna, már hiányoztak az ahhoz szükséges személyi és tárgyi feltételek. Túl Későn (1979) építették meg a falu bekötőútját is. Vízvezeték és csatornázás máig sincs. A kútvíz a műtrágyázás miatt nitrátos. Az értéktelenedő és eladhatatlan házaikat az elköltözők a tanácsnak ajánlották fel, amely ezeket az 1967-es zokogai árvíz károsultjainak utalta ki. 

Ők voltak a falu első cigány lakosai. Az első beköltözők a falu megítélése szerint dolgos emberek voltak. A később folyamatosan beáramló gilvánfai oláh cigányokkal azonban már több gond volt. Életmódjuk ellentétben volt az őslakosokéval, ami szintén gyorsította a falu erózióját. A cigányok nem értettek a gazdálkodáshoz, hiányzott belőlük az előrelátás és a tervezés képessége. Pénzüket nagy ünneplés közepette néhány nap alatt elverték. Nem volt elég fejlett bennük az igényesség, a munkaszeretet és a magántulajdon tisztelete sem. A sok gyerek a régi egykés faluban megütközést keltett. A központilag juttatott segélyek legfeljebb tüneti kezelésnek bizonyultak. Ma már a falu lakosságának csaknem 70%-a cigány. A házaik állaga leromlott, 4 pedig üresen áll. 

Az integrálódás lassan és felemás módon halad, amin a közelmúlt kistelepülés-sorvasztó településfejlesztési politikájának ismeretében nem csodálkozhatunk. A falu iskoláját 1981- ben körzetesítették, mire a jó, állapotban lévő iskolaépület romlásnak indult.

A lelkész meghalt, utóda mára Csányoszróból jár ki. A vajszlói plébános csak ritkán jut el idáig. Ami kor a tanács megszűnt, helyét háromtagú elöljáróság vette át de az egyik elöljáró hamarosan Csányoszróba költözött. Az egykori tanácsház szegényes kocsmává alakult át, amely egyben a vegyes bolt szerepét is betölti. A művelődési ház már nem működik, de még a KISZ-szervezet is idő előtt oszlott fel egy rendezvényen történt tragikus haláleset nyomán. 

A helyzet tehát bízvást tekinthető súlyosnak. A falu lakói közömbösek vagy letargikusak. Úgy tűnik, már elvesztették hitüket abban, hogy saját sorsukon változtatni tudnak. A falugyűlés alig-alig működik. Könnyű megjósolni a falu további sorsát is, a magyarok kihalásával teljesen cigány településsé fog válni. A kérdés csupán az lesz-e módjuk, idejük és erejük eltanulni a gazdálkodást, életmódot es az önszerveződés módját. Vajon az új önkormányzat tud-e tenni ennek érdekében valamit? Ha nem így lesz, úgy ez a szép falu, amely az Ormánság Hollókő-szerű műemlék települése lehetne, végképp tönkremegy.

 Besence címere: