Szatyor Győző Kodolányi-rajzai elé

Kodolányi János (1899-1969) a század magyar prózairodalmának egyik legjelentékenyebb, legegyénibb, legellentmondásosabb alakja. Műfaji érdeklődése a korai novelláktól a társadalmi drámákon és a magyar előidőkre visszanyúló történeti regényeken át egészen az archaikus múltban játszódó regényeposzig ível. Témavilága magába foglalja az ormánsági népélet színeit, a széthulló középosztály társadalmi diagnózisát, megeleveníti a magyar honfoglalás és középkor alakjait. Átéli a mondák és eposzok világát, alászáll az archaikus időkbe. Valóságos magyar mitológiát s teljes és autonóm babiloni és biblikus világképet teremt. Ábrázolási eszközökben, kifejezésmódban végigjárja az utat a korai írások naturizmusától a férfikor érett realizmusán át egészen a kései regények szimbolikus-mitikus ábrázolásáig. Művészete a magyar próza legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik; a világirodalomban a bibliai időket regényesítő Thomas Mann és a jóra a bűn fölmutatásával, az értékre az elbírhatatlan rossz ábrázolásával figyelmeztető Mauriac írásaira emlékeztet. Látomásainak és indulatainak kifejezésére archaizáló elemekkel színezett, költői erővel átitatott önálló és eredeti nyelvet alkot.

A roppant gazdag, változatos, színes és egyéni írói világot igyekszik a grafika eszközeivel vizuálisan is érzékelhetővé tenni a Kodolányi szellemi szülőföldjéről, az Ormánságból indul Szatyor Győző (1947-). Az író több munkájához (Pogány tüzek, A vas fiai, Süllyedő világ, Baranyai utazás stb.) készített kísérőrajzai a puszta két szín, a fekete és a fehér fölhasználásával, drámai erővel idézik elénk Kodolányi összetéveszthetetlenül egyéni, szenvedélyes és szeretetet áhító epikus szemléletét.

Tüskés Tibor