A Czere Horváth János nevével szignózott kottákon a figyelmesebb olvasók kibetűzhették, hogy a nóták szövegeit verseknek jegyezte a szerző. Azt már kevesebben tudják, hogy 1936-ban Zalátán verses kötetet publikált a lelkipásztor (Megjelenés: Zaláta, Ref. Egyház, 1936).
Már régóta hosszasan tűnődtem már azon, hogy az „egykézés”-ről mikor, hogyan írjak bármit is. Délelőttömet egy könyvtárban töltöttem, ahol Kiss Géza könyvét olvasgatva úgy határoztam, hogy a téma még marad talonban, sok mással egyetemben. Minden rideg és szomorú statisztikánál többet mond
Czere Horváth János verse:
Bolyiék egykéje
„Lelköm”-nek nevezték s hatan kényeztették,
Vézna, fogyó testét hasztalan etették.
Sok szeretetüket mind rápazarolták,
De a testvéreit egyenként ellopták!
„Mikor lesz testvérem”? – tudakolta néha,
S mivel betegséggé lett az egyke példa,
Azt mondták: „Örülj csak, magadé a birtok,
Gazdag férjet kapsz majd s kétszer ennyit birtok…
Hiába van egynek kétszer annyi holdja,
Közmondás tanítja s élet igazolja:
Ahol két gyermek van, annyi mint az egyke,
S ahol csupán egy van, annyi mint az egy se!........
Egykés nagyszüleit sorban eltemették,
S mire eladó lett, csak ketten féltették.
Dupla vagyon maradt a nagyszülők után,
S szülei haladtak nagyszülei útján.
Egyke legénynek lett a „Lelköm” arája,
Kilenc falu készült a lakodalmára,
Örültek a módnak, a szép jövendőnek,
De az örömeik mind eltemetődtek!
A csenevész „Lelköm” itt hagyta birtokát,
Torára hozták a lakodalmi tortát!
Harangzokogás közt temették a sírba,
Ahonnan az egyke vádlón jár vissza!
Két összetört szülő jajszó lett örökre,
Bánatuk már soha nem fordul örömre!
A temetőt járva, érzik: minden késő,
Letűnt életükből feléjük csak rém jő……
Hívnák már a többit, kik jönni akartak,
Kinek ma helyei üresen maradtak!
Ők is apasztották a szülöttek számát.
S gyarapították a halottak országát!....
Így fogy el a magyar, így pusztul ki egy ház,
Így lesz néptelenné az anyaszentegyház!....
Bűnbánón boruljunk az Isten kezére,
Mikor eszünkbe jut Bolyiék egykéje!
