„Feketén bólingat az eperfa lombja” - Selyemhernyó-tenyésztés Zalátán (1901-1902)
2017. augusztus 31. írta: Ormánsági História

„Feketén bólingat az eperfa lombja” - Selyemhernyó-tenyésztés Zalátán (1901-1902)

Zalátán 1901-ben 5 család foglalkozott selyemhernyó- tenyésztéssel és átlag 5 koronát kerestek. 1902-ben 7 tenyésztő 174 kg gubót termelt és 311 koronát kerestek. A selyemhernyó-tenyésztés megkezdése óta a községben 4061 koronát fizettek ki a tenyésztőknek. Szederfa állomány: közterületen lombszedésre alkalmas fa van 61 db 1902-ben a községi faiskolából kiültettek 59 db szederfát.
Az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség szerint a községben nem lehet számítani a selyemtenyésztés nagyobb fejlesztésére, mert igen kevés a lombszedésre alkalmas szederfa. A Felügyelőség köszönetét nyilvánítja a községi elöljáróságnak, hogy eddig 133 db fiatal szederfát ültettek ki, és külön kéri az elöljáróságot, hogy „…még fokozottabb mértékben ültessenek szederfát, és a kiültetett fákat ápolják, gondozzák mentől jobban. Különösen lássák el azokat védőkaróval, nehogy kidöntögesse a jószág.”

Szemelvények a magyar selyemhernyó-tenyésztés történetéről
A selyemhernyó-tenyésztés kínai eredetű, több ezer éves állattenyésztési ágazat. Ismeretes, hogy a selyem már a honfog­laló magyarság előkelőinek körében kedvelt és keresett textília volt. Az uralkodói és egyházi pompa részeként később is jelentős szerepet játszott, majd a reneszánsszal, az itáliai kapcsolatok révén még szélesebb körben használt fényűzési cikké vált. A 18. század elején a kiváltságosak öltözetén kívül a polgárság körében is elég elterjedt ruházati alapanyagnak számított.
Az már kevésbé tudott, hogy e drága nyersanyag előállítása, a selyemhernyó-tenyész­tés is régi, csaknem 300 éves múltra tekinthet vissza Magyarorszá­gon. E tradicioná­lis állatte­nyésztési ágazat napja­inkra hazánkban - a környező országoktól eltérően - csupán történe­ti jelentő­ségét őrizhet­te meg. A takarmánybázist jelentõ epreseket, az országos elosztó és begyűjtő hálózatot felszá­mol­ták. A tenyésztés végleges megszűnésével kiváló tu­lajdonságokkal rendelkező magyar selyemhernyó fajták tűn­tek el. A közelmúltban több helyen kísérletet tettek a magyar selyemtenyésztés újrain­dítására. A tenyésztés fénykora a 18. században volt.
A magyar selyemtenyésztés a 19. század közepi korszakát olyan személyiségek neve fémjelzi, akik a történelemformáló politikai és gazdasági eseményekben is kimagasló szerepet vállaltak. SZÉCHENYI István, KOSSUTH Lajos, WESSELÉNYI Miklós, BEZERÉDJ István hívták fel a figyelmet erre a mellékjövedelmet biztosító forrásra, melynek megfelelő alapot nyújthat az ország 4/5-én jól termeszthető eperfakultúra. Tevékenységük eredményeként a selyemgubó termelés az 1840-es években csúcspontot ért el Magyarországon (1842 -ben 479 tonna). Ezt követően zuhanásszerű hanyatlás következett be hazánkban éppúgy, mint az egész kontinensen. Oka az 1851 körül Francia- és Olaszor­szágban fellépő veszedelmes hernyó­beteg­ség.
“A Selyem-eresztő bogár a Hernyóknak néminemű faja. ...illik is ennek a Bogárnak nagy szorgalmatos munkáján csudál­koznunk, hogy az ő feltött fonalát miképen szövi meg... mégpedig úgy, hogy az ő selymének szálai minden öszvecsepüző­dés nélkül mindvégig megmaradnak".
MISKOLCZI Gáspár 1690-91­-­­ben írta e sorokat Egy Jeles Vadkert c. művében. A hagyomány szerint ekkor már több éve a Baranya megyei Pellérden egy olasz selyemszövő famíliából származó betelepült, PASSARDI János Péter "virágzó gubóte­nyésztést" folyta­tott
Baranyában 1769-ben csaknem 7 mázsa gubót váltottak be. 1771-ben Magyarországon kilenc megyében és négy város területén összesen 27.794 darab kétévesnél idősebb eperfa állt, melyek lombjával 15.492 font (8,675 t) gubót termeltek
Baranya megyei - már említett - első megjelenése után a tenyésztés súlypontja az 1716-18-ban visszafoglalt, s Temesi Bánságnak nevezett területre tevődött át.
1830 -ban gr. SZÉCHENYI István Hitel c. művében még így sommázhatta a múltat:
"A szederfa-ültetésrül, selyembo­gár-tenyész­tésrül József Császár idejétül fogva maig mennyi parancsolat jött ment, mennyit írtak felőle...,'s ugyan mi sikere lőn ezen, magyar­or­szágra/!/ nézve olly nevezetes kincstárnak? melly ha üggyel, 's ésszel vitetnék, gyapjúbeli jövedelminket felülha­ladhatná - bátran mondhatni: ť Semmi..., 'ugyan miért? mert nem volt igazi felülvigyázat, nem volt józan utánlátás Ť - 's ma sincs..." A gróf 1826-ban győző­dött meg arról, hogy "a selyemtenyész­tést Magyaror­szágon korántsem hátrálják /!/ azon felületes okok, mellyek által magamat elijeszteni hagyám".
Felhasznált források:
  • Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)NAPTÁRA Magyar Orvosok és Természetvizsgálók pécsi vándorgyűlése (1845) (Kiss Z. Géza)
  • Dunántúli Napló, 1960. november
  • Dunántúli Napló, 1956. március
  • http://magyarselyem.uw.hu/selyem/se...
  • http://bit.ly/2jUmLTS

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr6012794432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása