Zalátán 1901-ben 5 család foglalkozott selyemhernyó- tenyésztéssel és átlag 5 koronát kerestek. 1902-ben 7 tenyésztő 174 kg gubót termelt és 311 koronát kerestek. A selyemhernyó-tenyésztés megkezdése óta a községben 4061 koronát fizettek ki a tenyésztőknek. Szederfa állomány: közterületen lombszedésre alkalmas fa van 61 db 1902-ben a községi faiskolából kiültettek 59 db szederfát.
Az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség szerint a községben nem lehet számítani a selyemtenyésztés nagyobb fejlesztésére, mert igen kevés a lombszedésre alkalmas szederfa. A Felügyelőség köszönetét nyilvánítja a községi elöljáróságnak, hogy eddig 133 db fiatal szederfát ültettek ki, és külön kéri az elöljáróságot, hogy „…még fokozottabb mértékben ültessenek szederfát, és a kiültetett fákat ápolják, gondozzák mentől jobban. Különösen lássák el azokat védőkaróval, nehogy kidöntögesse a jószág.”
A selyemhernyó-tenyésztés kínai eredetű, több ezer éves állattenyésztési ágazat. Ismeretes, hogy a selyem már a honfoglaló magyarság előkelőinek körében kedvelt és keresett textília volt. Az uralkodói és egyházi pompa részeként később is jelentős szerepet játszott, majd a reneszánsszal, az itáliai kapcsolatok révén még szélesebb körben használt fényűzési cikké vált. A 18. század elején a kiváltságosak öltözetén kívül a polgárság körében is elég elterjedt ruházati alapanyagnak számított.
Az már kevésbé tudott, hogy e drága nyersanyag előállítása, a selyemhernyó-tenyésztés is régi, csaknem 300 éves múltra tekinthet vissza Magyarországon. E tradicionális állattenyésztési ágazat napjainkra hazánkban - a környező országoktól eltérően - csupán történeti jelentőségét őrizhette meg. A takarmánybázist jelentõ epreseket, az országos elosztó és begyűjtő hálózatot felszámolták. A tenyésztés végleges megszűnésével kiváló tulajdonságokkal rendelkező magyar selyemhernyó fajták tűntek el. A közelmúltban több helyen kísérletet tettek a magyar selyemtenyésztés újraindítására. A tenyésztés fénykora a 18. században volt.
A magyar selyemtenyésztés a 19. század közepi korszakát olyan személyiségek neve fémjelzi, akik a történelemformáló politikai és gazdasági eseményekben is kimagasló szerepet vállaltak. SZÉCHENYI István, KOSSUTH Lajos, WESSELÉNYI Miklós, BEZERÉDJ István hívták fel a figyelmet erre a mellékjövedelmet biztosító forrásra, melynek megfelelő alapot nyújthat az ország 4/5-én jól termeszthető eperfakultúra. Tevékenységük eredményeként a selyemgubó termelés az 1840-es években csúcspontot ért el Magyarországon (1842 -ben 479 tonna). Ezt követően zuhanásszerű hanyatlás következett be hazánkban éppúgy, mint az egész kontinensen. Oka az 1851 körül Francia- és Olaszországban fellépő veszedelmes hernyóbetegség.
“A Selyem-eresztő bogár a Hernyóknak néminemű faja. ...illik is ennek a Bogárnak nagy szorgalmatos munkáján csudálkoznunk, hogy az ő feltött fonalát miképen szövi meg... mégpedig úgy, hogy az ő selymének szálai minden öszvecsepüződés nélkül mindvégig megmaradnak".
MISKOLCZI Gáspár 1690-91-ben írta e sorokat Egy Jeles Vadkert c. művében. A hagyomány szerint ekkor már több éve a Baranya megyei Pellérden egy olasz selyemszövő famíliából származó betelepült, PASSARDI János Péter "virágzó gubótenyésztést" folytatott
Baranyában 1769-ben csaknem 7 mázsa gubót váltottak be. 1771-ben Magyarországon kilenc megyében és négy város területén összesen 27.794 darab kétévesnél idősebb eperfa állt, melyek lombjával 15.492 font (8,675 t) gubót termeltek
Baranya megyei - már említett - első megjelenése után a tenyésztés súlypontja az 1716-18-ban visszafoglalt, s Temesi Bánságnak nevezett területre tevődött át.
1830 -ban gr. SZÉCHENYI István Hitel c. művében még így sommázhatta a múltat:
"A szederfa-ültetésrül, selyembogár-tenyésztésrül József Császár idejétül fogva maig mennyi parancsolat jött ment, mennyit írtak felőle...,'s ugyan mi sikere lőn ezen, magyarországra/!/ nézve olly nevezetes kincstárnak? melly ha üggyel, 's ésszel vitetnék, gyapjúbeli jövedelminket felülhaladhatná - bátran mondhatni: ť Semmi..., 'ugyan miért? mert nem volt igazi felülvigyázat, nem volt józan utánlátás Ť - 's ma sincs..." A gróf 1826-ban győződött meg arról, hogy "a selyemtenyésztést Magyarországon korántsem hátrálják /!/ azon felületes okok, mellyek által magamat elijeszteni hagyám".
Felhasznált források:
- Baranya. Történelmi és honismereti évfeles folyóirat. 3. évfolyam (1990/2)NAPTÁRA Magyar Orvosok és Természetvizsgálók pécsi vándorgyűlése (1845) (Kiss Z. Géza)
- Dunántúli Napló, 1960. november
- Dunántúli Napló, 1956. március
- http://magyarselyem.uw.hu/selyem/se...
- http://bit.ly/2jUmLTS
