MEGSÁRGULT ÚJSÁGLAPOK - Vajszló lépni akar (1981)
2017. augusztus 30. írta: Ormánsági História

MEGSÁRGULT ÚJSÁGLAPOK - Vajszló lépni akar (1981)

Dunántúli Napló, 1981. január

Luca-napi vásár van Vajszlón. Az „egyke= Ormánság” alapgondolatú szociográfiákból jól ismert közösség utcáin meglepően sok az ember, az autó, a forgatagban kényeskedve hőkölnek a szekerek elé fogott lovak, s a vásártér környékén komótos léptekkel ballagnak az öregek. Hagyományos ez a vásár, s megszokott ilyenkor a fenyőillat is: árulják már a karácsonyfának valót. Széles környékből jönnek a vásárlók, a nézelődők, igazolva részben a múltat – központja volt Vajszló az Ormánságnak -, részben a jövőt, amiből egyelőre csak annyit tudni: megvan a szándék és az energia, hogy a község teljesebb ellátást biztosítson a tanácsi körzet lakosságának, hiánytalanabbul megfeleljen szerepkörének. Azaz. legyen megtartó és kisugárzó képessége.

15966279_595848477275272_4714308648207314565_n.png

Az elnök bólint a kérdésre, eltelik egy perc, mire válaszol: hát igen, nem egyszerűen arra kell felkészülni, hogy a település a jó ellátáson keresztül megtartsa népességét, hanem arra a Magyarországon és természetesen Baranyában is – egyre inkább érezhető tendenciára, hogy a városiak a falvak felé húzódnak, ott építenek házat, élvezik a friss levegőt, a kutyaugatta estéket, a szénaillatot. És kérik az óvodai felvételit, a több tantermes iskolát, a jobb kereskedelmi és vendéglátóipari ellátást.


- Régen – mondja Katona Zoltán, a községi közös tanács elnöke – Vajszló mezőváros volt, szerintünk mindig is az Ormánság központja. Piskótól Bogádmindszentig terjed a vonzáskörzete, sok iparos és kereskedő élt itt, a hagyományos paraszti munkával viszont kevesen foglalkoznak. Bank és vasútállomás volt Kodolányi falvában – pénzügyi központja volt a környéknek, szállítási csomópont. De a kultúra! Arról nem lehetett beszélni!
Így érünk a jelenbe. Bár oktatási szempontból a környék központja Vajszló, de például a művelődési ház – szinte romos állapota miatt – most is be van zárva, s ha helyi igényeknek eleget téve kisebb kamaraegyütteseket hívnak meg vendégszereplésre, nemegyszer a templom ad helyet a hangversenynek. Ami persze korántsem baj, legfeljebb a kulturálódási lehetőségek dolgai oldalának hiányosságaira vet fényt.


- Ennek ellenére – véli az elnök – a szellemi energiáknak működniük kell Vajszlón! Sok értelmiségi él a faluban, számosan dolgoznak a környékbeli termelőszövetkezetekben is. Hogy mást ne mondjak: a szomszédos mezőgazdasági nagyüzemek is itt, Vajszlón igyekeznek telepíteni szakembereiket, elsősorban a jobb alapellátás miatt.
*
Mi várja az ide érkezőket? Csaknem 2000 állandó lakos, további közel 100 ember ideiglenes bejelentővel ugyan, de évek óta él a községben. És a szemmel látható építési kedv: az utóbbi öt évben 102 ház épült a fel a községben. A tanács közművesített telket biztosít, aránylag alacsony áron. Előfordul ugyan, hogy a ház építésének idején a teljes közművesítetttség nincsen még biztosítva, de mire be akarnak költözni a lakásba, már minden rendben van. most 26 telek van felparcellázva, s bár ezen a területen még kukorica van, de a villanyoszlopok sora jól láttatja a leendő utca vonalát.
Vajszló lakóinak száma évek óta alig változik. A múlt évben például 94-en költöztek el, helyettük 124-en érkeztek, 58 esetben temettek és 73 újszülött neve került az anyakönyvbe. Az új lakók jórészt a község vagy a szomszédos tanácsi körzetek kisebb falvaiból költöznek Vajszlóra, ki házat épít, ki úgy vásárol magának otthont.
- Milyen munkalehetőség várja az érkezőket?
- A községbe költözők jórészt már korábban is valamelyik helyi üzemben dolgoznak. Itt van a Szentlőrinci Állami Gazdaság burgonyatárolója, az erdőgazdaság erdészete, ahol feldolgozással, erdőápolással keresik a kenyerüket, a helyi Zöldmező, illetve a közeli vejti Rákóczi Termelőszövetkezet, 1976-tól itt van a Ganz vajszlói műszergyára – az ipar első fecskéje, nem is akármilyen eredményekkel, végül a Gabonaforgalmi takarmánykeverője. Ezek „felszívják” a rendelkezésre álló munkaerőt – férfiak esetében nincs is szabad kéz, nők esetében is csak legfeljebb 80-100-an vállalnának munkát, de csak egy műszakban.
*
- Él és dolgozik a faluban egy szellemi mag, amelyre a fejlesztési elképzeléseink megvalósítása során támaszkodni akarunk. el akarjuk érni, hogy Vajszló népességmegtartó képessége erősödjön, s ennek érdekében sokat kell tennünk: létesítményeket kell bővíteni, rendezni a falut, támaszkodva a helyi gazdasági egységekre, a lakosságra, a társadalmi munkára kész értelmiségiekre.
A példa kéznél van: jelenleg csak 60 kisgyerek fér el az óvodában, s ez nemcsak azt jelenti, hogy sokaknak nem jut hely, hanem azt is, hogy ők kimaradnak az iskolai előkészítést szolgáló óvodai nevelésből. Eleve hátránnyal indulnak, amikor szüleik első ízben magukra hagyják őket az iskolában. A tanácselnököt ez nyugtalanítja, koordinációs értekezletet szervezett, ahová meghívott minden elérhető és az óvoda bővítéséért tenni tudó embert.
- Sok oldalról – műszaki, környezetvédelmi, anyagi, közlekedési, nevelési szempontokat véve figyelembe – vizsgáltuk meg a bővítés lehetőségét, és számos ötletet kaptunk.
- Csak ötleteket?
- Elsősorban. A pénzügyi feltételek megteremtése a mi feladatunk, a megvalósításban viszont számítunk a társadalmi közreműködésre.
Ha már itt tartunk: az eddigiekben a községfejlesztési alap egy-egy évben 600 000 forint volt, ezt egészítette ki a különböző helyi gazdasági egységek további évi 200 000 forintos támogatása. Ebből túl sokat megvalósítani nem lehet, de nem is ezt tekintik Vajszlón az egyedüli forrásnak.
- A helyi gazdasági egységek közreműködése nélkül elképzelhetetlen a fejlesztés. Minket persze elsősorban az érdekel: milyen konkrét segítséget tudnak adni. És itt domborodik ki a községben élők, dolgozók szerepe. Például a kiviteli tervek elkészítésében - társadalmi munkában -, amelyet a Ganz vállalt magára.
- Mit várnak cserébe a gazdasági egységek?
- A település fejlődését. Érdekük nekik is, hogy itt maradjon a munkaerő, sőt: vonzó legyen Vajszló. Ehhez azonban még sok minden kell: az új iskola, a nagyobb óvoda, a jobb vendéglátás, a szervezettebb egészségügyi ellátás. ha mindez meglesz – remélhetőleg a belátható jövőn belül – nem lesz gondunk a népesség megtartásával.

M.A.

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr112791166

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása