URÁNIA – ORMÁNSÁG A FILMVÁSZNON

Üdvözlet Piskóról (1988.) - Dr. Oláh Imre filmje

Hogy nézett ki valamikor ez a kis falu? Hát, gyönyörű szép, virágzó kis falu volt.  – Hangzik el Dr. Oláh Imre filmjében. 
Az Ormánságról számos film készült, de ez a 8 mm-es felvétel egy érdekes korrajz a nyolcvanas évek legvégéről, miközben az ötvenes években kitelepítettekre emlékeznek. A filmkockákon feltűnik a most felújított háborús emlékmű is.

A film készítőjét is érdemes megismerni

1932-ben születtem nincstelen, cselédsorsú családban Hajdúnánáson. Iskoláimat is ott végeztem. Az Állatorvosi Egyetem elvégzése után 1956 tavaszán Hajdúböszörményben kezdtem meg tanult szakmám gyakorlását és ismerkedést egy másik város - bizonyos szempontból egészen más mentalitású - lakosaival.
Valamiféle művészkedő hajlam mindig motoszkált bennem. Már gimnazista koromban szobrászkodással próbálkoztam. Később - böszörményi és más festőkkel együtt - kiállításon is szerepeltek szobraim a debreceni Déry-múzeumban.
1956 nyarán megnősültem. Gyermekeink: Imre (1957.), Sándor (1960.), Éva (1962.), Sarolta (1962.). Éltük a nagy család boldogságos életét. Feleségemnek bőven volt teendője itthon a gyerekek és az állatorvos férje körül.

A 6o-as évektől egyre-másra előkerültek rejtekhelyükről a kis 8 mm-es filmkamerák (mert ha nem dugták volna el, elkobozták volna). Egy ilyennel ismerkedhettem meg egy debreceni orvos kezében, majd láthattam a vele készült felvételeket. Megbabonázott. Egy pap barátom kis kamerájával már magam is készíthettem felvételeket. Hamarosan kiderült, hogy itt, a böszörményi tanács művelődési osztályán is van egy ilyen filmkamera, amit használatra megkaptam.
1962-63 körül a város főterén óriási munkálatok folytak (közműfektetés, útátrendezés, stb.). Felvételeket készítettem a "nagy tempójú" munkálatokról és "Rendezik a főteret" címmel filmet készítettem az ügyről. (Szívfájdalmam, hogy ez a múzeumba leadott film elveszett.) Tetszett a város akkori vezetőinek és ettől kezdve nyersanyagot vásárolhattam, később pedig rendszeresen kaptam egy jelképes tiszteletdíjat is, biztatásképpen.

Először éreztem, hogy a filmmel én is tudok mondani másoknak is valami fontosat. Közben természetesen végeztem az állatorvosi munkámat, ami azzal járt, hogy megismerhettem az embereket, láttam életkörülményeiket, örömüket-bánatukat. A 6o-as évek közepétől kezdődött meg a tanyák pusztulása (pusztítása!), "Tanya 1024" címmel emléket állítottam egy tanyasi öreg házaspárnak. Varga Béla bátyám (megyei MOKÉP) biztatására a filmet beneveztem az éppen soron következő Országos Filmfesztiválra. Az ezüst díj elnyerése végtelenül boldoggá tett és elkötelezett, azóta (1966.) minden országos fesztiválon és területi szemlén részt veszek, legtöbbször valamilyen eredménnyel.

Eddig 45 díjazott filmem van, többet bemutatott a tévé országos adásban. (A Magyar Televízió Háló című magazinja félórás riportműsort készített velem.) Ezeket a munkákat szerzői filmeknek nevezném, hisz bár zömmel dokumentumfilmek, de a témaválasztással a szerkesztéssel a felmutatáson túl is akartam mondani velük valami fontosat. Általában sikerült. Ezekkel párhuzamosan megörökítettem híradószerűen a város elmúlt 45 évének mozgalmi életét is. Ma már ezek fontos kordokumentumok.

Pár év óta természetesen videóra dolgozom én is. Itt meg kell említenem Molnár József és Lázár Imre nevét, mert segítségükkel juthattam hozzá az új technikákhoz. Régi filmjeimet is videóra másoltam, amelyek ma már Lévai Antal hathatós és szakszerű segítségével DVD-re archiválva szolgálják a későbbi nemzedékek tájékoztatását. Minden filmem a saját "gyermekem". Tudom, nem mindegyik azonos értékű, mégsem tudok kiemelni egyet sem közülük.
Majd az utókor megteszi.

Hajdúböszörmény, 2006. december 9. 
Dr. Oláh Imre

Dr.Oláh Imre filmjeiről:

Állatorvosi diplomám megszerzése után, 1956-ban kerültem Hajdúböszörménybe. Pálnagy Balázs festőművész barátom házában alakítottunk ki egy kis alkotóműhelyt. Balázs festegetett, rajzolgatott, én pedig itt hódolhattam szenvedélyemnek a szobrászatnak. Egy alkalommal életnagyságú szobor készítésébe fogtam. Akkor még nem gondolhattam, hogy ez lesz az utolsó alkotásom. Több hónapig készült a mű, miközben állatorvosként is helyt kellett állnom. Amikor a szobor készítése az utolsó stádiumához érkezett, tehát ki kellett önteni gipszből, tragédia történt. Kicsit "döglött" lehetett a gipsz, így sajnos a negatív összeomlott és széjjeltört. Egy pillanat alatt a több hónapos lelkes munka semmivé lett. Emlékszem, csak ketten voltunk, a szobor meg én. Leültem, elsötétült előttem minden, azt hittem nem élem túl. Rettenetes élmény volt! A történtek után nem készítettem több szobrot.

A 60-as évek elején, egy családi nyaralás alkalmával Balatonbogláron egy debreceni orvos kezében láttam először 8 mm-es filmfelvevőt. Az üdülés után az említett orvos lakásán viszontláthattam a boglári felvételeket. Frenetikus élmény volt! Egy másik szálon, egy nyíregyházi származású görög-katolikus pap barátom a tulajdonában volt egy 2x8-as ADMIRA típusú felvevő, amelyet időnként kölcsön kaptam. Ezzel, ilyen típusú géppel kezdtem el készíteni az ún. ",Jár a baba, jár" filmeket. A családi és úti-filmek készítésén keresztül barátkoztam meg a technikával, és ismerkedtem a filmezés rejtelmeivel. Az anyaszobor megsemmisülésével együtt nem szűntek meg művészi ambícióim. A családi felvételek készítése után hamarosan olyan filmek alkotására vágytam, amelyekkel másoknak is mondhat valamit. Akkoriban kezdték kialakítani Böszörmény főterének mai állapotát. Óriási volt a felfordulás. Én erről készítettem egy filmet. Az volt a címe, hogy "Rendezik a főteret".

Én akármikor mentem, a melósok mindig cigarettáztak, vagy a lapátot támasztották. Tulajdonképpen azt filmeztem le, hogy milyen tempóban készül ez a munka. A filmen a következő inzertek jelentek meg: 1. Rendezik a főteret, 2. Még mindig rendezik a főteret, 3. Már nem sokáig rendezik a főteret. Vagy 5-6 ilyen inzert beugrott, míg végül elkészült a nagy mű: a főtér. A város akkori vezetése - látván nyüzsgésemet - támogatni kezdte munkámat, nyersanyagot vettek, átvállalták a laborálási költségeket, stb. Később sikerült a Városi Tanács 2x8-as kameráját "megszerezni" használatra. A vezetőség beleszeretett abba, hogy filmre veszik őket, később sikerült egy szuper 8-as filmfelvevőt beszerezni a városnak. A város vezetősége, amiben csak tehette, támogatta a munkámat, cserébe a sok-sok Hajdúböszörményről készített filmért.

A tipikus "híradószerű" felvételek mellett egyre inkább a saját elgondolású filmek, dokumentumfilmek váltak érdekessé, izgalmassá a számomra. Az első alkotás, amellyel országos fesztiválon neveztem, a "Tanya 1024" című film volt, amelyet még egy normál 8 mm-es, felhúzós filmfelvevővel készítettem két tanyasi öregemberről, akik életükben egyszer jutnak csak el a városba - amikor koporsóikat a böszörményi temetőbe viszik. 1966-ban II. díjat nyertem ezzel a filmmel, majd '67-ben a "10000453." című munkámért Győrött, az I. Vidéki Országos Amatőrfilm Szemlén nagydíjat kaptam. Az elmaradt higiénikus körülmények közé szorult, kényelemtől és civilizációtól távol eső tanyasi asszony akár tudatosan, akár ösztönösen, de vállalja a fájdalom-többletet, a fertőzés veszélyét, a szülőotthonig vezető rázós szekérutat, de megszüli gyermekét, a 10000453. magyar gyermeket. A "tanyavilág", amelyet újra és újra felfedeztem filmjeiben, hangulatában olyan világ, ahol az emberek, ha nem kell, nem beszélnek, ahol a valóság nyomása alatt a szavak már nem jelentenek túl sokat. Vagy, ha beszélnek is, akkor legfeljebb magukba merülten monologizálnak, mint az "Egyedül" című filmben látható férfi. 1968-ban országos fesztiválon I. díjat nyertem ezzel a filmemmel. Témája egy tanyasi tanító mártíromsága, magánya, elveszettsége. Az alap egy monológ, melyben a tanító sorsáról beszél.

1970 januárjától a Városi Művelődési Központ keretein belül, de a Városi Tanács támogatásával működő amatőr film-szakkör vezetését bízták rám. Hivatalosan 12 tagja volt a csoportnak. Sajnos, a vállalkozás elég tiszavirág életű volt. Jó néhány év múlva azonban ismét megpróbálkoztam egy hasonló klub vezetésével, természetesen felkérésre. Ez volt a debreceni Főnix Amatőrfilm Szakkör, amely a Kölcsey Művelődési Központban működött kétheti rendszerességgel. Öt éven keresztül voltam a csoport vezetője, s hogy munkám nem volt eredménytelen, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy van néhány kiemelkedően tehetséges neveltem, akik filmes berkekben dolgoznak a mai napig (például Karászi Endre operatőr).

A "Na bumm, és akkor mi van?" című játékfilmet nem engedték vetíteni, indexre került. Az alkotás 1970-ben készült. A történet egy fiatalemberről szól, aki felvételét kéri a pártba és elutasítják azzal, hogy zavaros politikai gondolkozású. Így ítélik meg azt az embert, aki gyermekként, már nyiladozó értelemmel érte meg a II. világháború történéseit. Amit akkor láthatott, az sehogyan sem illik bele a hivatalos álláspontba. A filmen - többek között - zabrálnak és becstelenítenek az oroszok. Többszintű zsűri nézte meg a filmet, végül a párttitkár vezette társaság nem javasolta a böszörményi közönség előtti vetítését. A film szerepelt 1970-ben a XVIII. Országos Amatőrfilm Fesztiválon is, ahol a nemrég elhunyt Bán Róbert volt a zsűri elnöke, ő is döbbenten nézte végig az alkotást. Végül is, egy zenei díjnál többet "nem mertek" adni.

A "Buglyó lányok" című film két testvérlányról szól, akik már nem fiatalok. Az egyik marad tanyai parasztnak, a másik a városban, egy varrodában "morzsolja az idegeit". 1975-ben a II. Országos Munkásportrék Amatőrfesztiválon I. díjas lett. A következő évben készült filmek közül a "Párharc"-ot és a "Kutyavilág"-ot emelném ki. A "Párharc" a Kelet-Magyarországi Amatőrfilm Szemlén II. díjas lett, az országos fesztiválon pedig külön díjjal jutalmazták. A "Kutyavilág" című filmben kriminális foglalkozásokat mutatok be, de ezeket a munkákat valakinek el kell végezni. Az országos fesztiválon II. díjjal értékelték.

1970-től kezdődően évről évre részt vettem a Balatonalmádiban rendezett alkotótáborban, ahová a családomat is magammal vihettem. Itt barátkozhattak meg az amatőrfilmesek először az addig csak hallomásból ismert videótechnikával.

Két idős embert - egy házaspárt - találtam, akiket életükről, viszontagságaikról faggattam úgy, hogy elbeszélésük közben megjelent a történelem. A megpróbáltatásokban tisztán maradt emberek pedig a maguk szolid módján szeretetről, embertársi kötelességekről vallottak. A "Kompolthy u. l." című filmet a hajdúböszörményi Óvóképző Intézetben is levetítették, ahol is az akkori művelődési osztály vezetője ellenőrizte a vetítést. Mindenesetre a Népművelési Intézet nívódíját kaptam ezért a munkámért. A "Produkciók és hétköznapok" azonban már egy egészen más témát bontogat, mégpedig egyfajta ironikus hangvétellel, amelyben hortobágyi pásztorok, csikósok szemével figyeli a kirándulókat. Ezek az egyszerűen, közvetlenül megnyilatkozó emberek a "díszlovasok" jelmezében is ugyanazzal a szemmel nézik az őket körülvevő világot, mint a mindennapok munkájában, és érzékelik a groteszk különbséget a heterogén összetételű kiránduló bámészkodók és a saját mindennapjaik között. Ez a filmem a VII. Kelet-Magyarországi Tájegységi Amatőrfilm Szemlén II. díjat kapott. Ugyanez az ironikus rácsodálkozás és az ezt erősítő operatőri munka jellemzi "A tiszafüredi Kemény-kastély" című filmet, amely szintén 1978-ban készült. Talán a felvételek megvágása és a barokk zene jellegzetes ritmusához történő igazítása volt a legnehezebb feladat, az akkori technika mellett ez nem volt egyszerű dolog. A díjazása a következő módon történt: a selejtezőn átjutott filmeket a televízió levetítette, miközben ezek közül Antal Imre kiemelt néhányat. Az "A tiszafüredi Kemény-kastély" is köztük volt.

Az indexre került filmek sorát gyarapítja a következő esztendőben készült "Szesztilalom" című munka, melynek témáját egy választás alkalmával készített fotó ihlette, ahol is egy 101 esztendős néni úgy szavaz, hogy az ágyához viszik az urnát. Kíváncsi voltam, fel tudja-e fogni ez az állampolgár, hogy mit cselekszik, az ő szavazata hiányzott a 98,9%-hoz?

"A boldogság egy változata" beszélgetés a filmen megszólaló Barabás Istvánnal, aki a családjával egy tanyán lakik Hajdúvidtől 3-4 km-re. Állatorvosként gyakran megfordultam a portájukon. Rengeteg állatot tartottak: lovat, szarvasmarhát, sertést, s a két szellemi fogyatékos gyermekük sokat segíthetett a jószágok ellátásában. A szülők rendkívüli türelemmel viseltettek a beteg gyermekek iránt, talán az állatok közelsége, a velük való foglalatosság értelmet adhatott a szerencsétlen fiatalok életének. Ami az alkotót és a szemlélőt egyaránt megérinti, hogy soha egy hangos szó sem hagyja el a szülők ajkát. Talán az Istenbe vetett hit, a vallás ad erőt nekik, bár templomba nem járnak. "De ha el is mennék, ott aludnék el, mert annyira fáradt vagyok."- mondja Barabás bácsi. "Számomra ott a templom, ahol az Isten közelségét érzem."

A XXXI. Országos Amatőrfilm Fesztiválról I. díjjal térhettem haza. Ekkor neveztem ugyanis az azóta egyik legkiemelkedőbbnek tartott riportfilmmel, a "Húsvéti beszélgetés"-sel. Az öreg parasztemberrel készített filmemet a zsűri igen nagyra értékelte és hosszan ecsetelték, milyen hitelesen mutatja be a film ezeknek az embereknek a gondolkodását. Az alapgondolat az volt, hogy az április 4-ei szocialista, és a húsvét hétfői egyházi ünnep egy és ugyanazon napra esett 1983-ban. Kíváncsi voltam, hogy az emberek melyik ünnepet tartják fontosabbnak, melyiket ünneplik.

Az 1985-ben készült "Nemzeti közmegegyezés" szintén igen érdekes - némi politikai tartalmat sem nélkülöző - alkotás. Mit jelent a Himnusz mindannyiunk számára? Miért hangzik el olyan sokszor, s miért inkább hallgatjuk, semmint énekeljük? Ezzel, és egy másik munkával szerepeltem a következő évben Hajdúböszörményben megrendezett országos fesztiválon. Ekkor került sor első ízben filmes rendezvény megszervezésére városunkban, amely jubileumi hangulatban zajlott le, hiszen 1986-ban volt 20 éve, hogy ismét szervezetbe tömörültek az amatőrök. 42 filmet vetítettek le a XXXIII. Országos Amatőrfilm Fesztiválon, amelynek a Sillye Gábor Művelődési Központ adott otthont. Az itt bemutatott mozgóképeket meglehetősen széles skálán helyezhetnénk el. A legnagyobb visszhangot talán azok a filmek keltették, melyek társadalmi jelenségek felvázolására, netán elemző magyarázatra vállalkoztak. II. díjat kaptam a "Megtiszteltetésnek vesszük" című oknyomozó riportfüzérért. Hajdúböszörményben a Külső-Hadházi utcán sírokat bontottak fel, helyükre román hősi emlékmű épült. A film e döntés okait tárja fel.

Ezt a sikeres esztendőt még sok-sok további értékes év követte, amikor is jobbnál jobb filmek kerültek ki a kezemből. Számos tájegységi szemlén és országos fesztiválon szerepeltettem munkáimat, melyek szinte minden alkalommal "dobogós" díjakkal tértek haza. 1989-ben az országos fesztiválon III. díjat kaptam a "Történelmileg így alakult" című munkáért, mely a következő év januárjában szintén városunkban megrendezett tájegységi film- és videó szemlén I. díjat nyert. A film középpontjában az 1989. június 16-i események állnak. Miközben a virágokkal borított koporsókat és sírokat, a koporsókhoz és sírokhoz elzarándokolt emberek százezreit látjuk, egy-egy részlet hangzik el történelmünk korábbi időszakainak - önmagukat tévedhetetlennek hitt - vezetői szájából. Ezen idézetek, s a gyászszertartáson elhangzott beszédek egy-egy részletével hangsúlyoztam azt a kontrasztot, amely napjaink történelme és közvetlen múltunk között húzódik.

Egy fürdőben hallott história kapcsán derült fény arra, hogy hogyan irtották ki Karácsony Laci bácsi családját. Ez volt akkoriban a környék legszörnyűbb tragédiája. Az Arad u. 60. szám alatt lakott egy szép polgári házban Karácsony László a családjával. 1944-ben elözönlötték a várost az oroszok. A rokonok, szomszédok ennek a nagy polgárháznak a pincéjében húzták (volna) meg magukat. Több teória is létezik arról, hogy mi történt ott, akkor, ebben a házban, de a lényeg a legszörnyűbb: míg Karácsony László borért járt (ti. elküldték), a partizánok kiirtották a családját. A pár hónapos csecsemőtől kezdve a 70 éves aggastyánig 9 személyt irtottak ki az oroszok tarkólövéssel. Erről a hátborzongató történetről készült a "Fejlövés idegenkéz által" című riportfilm, amelyben az egykori és mostani szomszédok, ismerősök beszélik el a szörnyű eseményt. Mindig akadt tehát téma, közhellyel szólva a téma az utcán hever, csak "nyitott szemmel kell járnia világban".
Az utóbbi években már természetesen videokamerával dolgozok.

Először még a város VHS-készülékét használtam, ezzel készítettem az "Imádom a kultúrát" című portréfilmet, melynek központi alakja Tóth Gyula vándormozis. Készítettem mozgóképet másik film, pontosabban egy profi film hatására is. "A hon foglalói és megtartói" szerepelt 1997-ben tájegységi szemlén is, ahol II. díjjal jutalmazták. A Honfoglalás című magyar film mozgatta meg a fantáziámat, és ez indított el a kissé formabontó alkotás létrehozására. A helyi filmszínházban rögzítettem kamerámmal egy órányi anyagot, melyet később beépítettem a saját, a Hon foglalásáról és annak megtartásáról kialakított elképzelésembe. A film néhány, az említett filmből ellopott felvétellel indul, majd a kép megváltozik, s az eredeti hang alatt más filmkockák kapnak helyet: gulyát őrző magyar paraszt, szántást végző parasztember stb. Talán olyasfélét kívánva kifejezni, hogy az országunk megtartó ereje ezekben az egyszerű vidéki emberekben rejlik.

1998-ban második alkalommal rendezték meg városunkban a független filmesek és videósok országos találkozóját, melyen két pályaművel is bemutatkoztam. A riportfilmek kategóriájában "Találkoztam egy zsenivel" című munkámat láthatta a közönség, amely egy gyulai gyógyfürdőben kibontakozott ismeretség következtében született. A másik film az 1848 emlékét idéző, külön kategóriában nevezett "A szobrász és ítészei" című munka volt, amelyért a helyi önkormányzat külön díját vehettem át. Ezen a rendezvényen adta át Buglya Sándor (örökös tiszteletbeli elnök) az 1996-ban Szombathelyen létrehozott, majd Nagykanizsára került vándorkupát, hogy megőrizzem a következő fesztiválig.

A 2001-ben megrendezett 48. Országos Független Film- és Videó Fesztiválon Nyíregyházán fődíjat kapott a "Zsuzsánna néni ebédje" című portréfilmem. Véletlenül ismertem meg ezt az idős asszonyt. A szerénység és egyszerűség mellett rend és tisztaság volt a 89 éves néni otthonában. A beszélgetés során kiderült, hogy igen kalandos útja volt a több mint 20 éve egyedül élő öregasszonynak. Négy gyermeke (mindegyik más apától) közül az egyik fiát gránát vágta szét az erdőn fagyűjtés közben, egy lánya Kanadában, egy Szilváson, a másik fia pedig Böszörményben él. Az utóbbi időben leromlott egészségi állapota miatt a főzés is fáradtság volt neki. A család engedélyével magam intéztem el, hogy a néni kaphasson ebédet. Talán a film tetőpontja az, amikor ez a törékeny idős asszony jóízűen elfogyasztja az ebédre kapott egyszerű lebbencslevest, mintha soha ilyen finomat nem evett volna. A film több látogatás eredményeként született, ahol mintegy 2 órányi felvételt sikerült készítenem. Az alkotáshoz legnagyobb kritikusom, a feleségem is gratulált, és a nyíregyházi közönség soraiból is nem egy férfi megkönnyezte.

"A cipész" is, akárcsak Zsuzsánna néni egy böszörményi városrészhez, a Vénkerthez köthető. Itt lakik ugyanis az az ember, akiről a portré készült. Egy összetákolt kerítésen keresztül beszélgettem a romos házban élő cipésszel, akiről kiderült a társalgás folyamán, hogy egy értelmes, tanult ember. Valaha orvosi szaklapokat járatott, s komoly anatómiai tájékozottságról adott számot. Az illető, akiről a felvétel készült, nem ismert engem, mint állatorvost. Nem is tudta, hogy rögzítettem a párbeszédet. Talán ezért érezhető ez a munka oly természetesnek. A film 2002 márciusában a területi szemlén I. díjat kapott. Jancsó Miklós, aki ezen a rendezvényen zsűritag volt, különösen nagyra értékelte ezt az alkotást.
Napjainkban is van jó néhány téma, amely foglalkoztat. Akad, amelyik feldolgozásra vár, vagy esetleg már kész, pályázatra készített munkaként a bírálatra várakozik.
Díjaim és elismeréseim mellett örömmel vettem, hogy két főiskolai szakdolgozat, több tévériport és egy egész estés portréfilm is készült rólam és filmes munkásságomról.

Forrás: http://bit.ly/2qEW4r6