„Megyek a lámpásommal, és a lámpásom jön velem; fönt világítanak a csillagok, és mi világítunk idelenn.”
Közvetlen közelségünkben van: Alsószentmárton, Kisszentmárton, Felsőszentmárton, Hegyszentmárton, ennek okán (midőn mindenki túl van a libacombon, lámpácskázáson), érdemes szót ejteni a Szent Márton tiszteletére létrehozott zarándokutakról, tematikus utakról. Tudják Kedves Olvasók, lehet, hogy velem van a baj, de ha zarándokutakról van szó, hamarabb találok egy olyan vándort, aki a Caminot járta végig mintsem Máriagyűd vagy az Országos Kéktúrát választotta volna. A Via Sopianae pedig egyenesen egy mostohagyermek: kevésbé került be a köztudatba, kevesen ismerik, pedig csodás helyeken át kanyarog....
Szent Márton Európa és a keresztény világ egyik legnépszerűbb szentje. Európában mintegy tízezer templomot szenteltek tiszteletére. Őt tekinti patrónusának több egyházmegye, földrajzi régió (tartomány) és város (pl. Közép-Európában a Szombathelyi, a Pozsonyi, a Kismartoni, Munkácsi, Szepeshelyi Püspökség és a Pannonhalmi Főapátság védőszentje.) Nevét Finnországtól Olaszországig, Portugáliától Lengyelországig több száz település viseli. Magyarországon: 19(!) , Horvátországban 19, Franciaországban 258, Németországban 22, Olaszországban 91.
A Szent Márton európai kulturális útvonal (latinul: Via Sancti Martini) 2005-ben jött létre. A kezdeményezés Franciaországból és Magyarországról gyakorlatilag egy időben, de egymástól függetlenül indult. A luxemburgi székhelyű Európai Kulturális Útvonalak Intézetéhez az alapító nyilatkozatot a francia kezdeményezők nyújtották be. Az útvonalat az Európa tanács „kiemelkedő jelentőségű európai kulturális útvonallá nyilvánította”.
A Szent Márton-út két csomópont köré szerveződik. Az egyik csomópont Szombathely az ókori Savaria, ahol Márton megszületett, másik Tours városa Franciaországban, ahol Mártont püspökké választották, ahol ma a sírja található. A két várost összekötő fő útvonal Magyarországot, Szlovéniát, Olaszországot és Franciaországot érinti, de vannak leágazásai Horvátország, Szlovákia, Csehország, Hollandia és Németország felé is.
Magyarországi Szent Márton-útvonalak
Gyalogos útvonalak
Főútvonal:
- A magyarországi szakasz Szombathelytől a szlovén határig vezet
Tematikus útvonalak
Szent Márton-templomokat, Szent Márton-emlékhelyeket érintenek.
- Via Latinorum
Állomásai: Szombathely, Körmend, Nádasd, Hegyhátszentmárton, Csöde, Domonkosfa, Kebeleszentmárton, Mártonhely, Hajdina, Dvorjane, Šmartn na Pohorju
- Via Sopianae
Állomásai: Szombathely, Nemeskolta, Nagytilaj, Zalaszentmárton, Vörs, Táska, Polány, Somogyacsa-Gerézdpuszta, Értény, Igal, Fonó, Vásárosdombó, Orfű, Pécs-Patacs, Pécs, Hosszúhetény-Kisújbánya, Lovászhetény, Máriakéménd, Pécsdevecser, Nagybudmér, Villány, Márok, Illocska, Alsószentmárton, Kisszentmárton, Felsőszentmárton, Hegyszentmárton, Baksa, Cserdi, Szilvásszentmárton, Csököly
Szent Márton
Szent Márton története Savariában (Ó-Szombathely) kezdődött, az i. sz. 4. század elején, amikor szláv vagy kelta származású szülők gyermekeként egy kisfiú, bizonyos Martinusnapvilágot látott. Édesapja a római légió tisztje volt, és fiának is hasonló karriert remélt. Hamarosan földbirtokkal jutalmazták, és az egész család Itáliába, Ticinum (Pavia) városába költözött. Martinus itt töltötte a gyermekkorát. Úgy tartják, már szokatlanul korán, alig 12 esztendősen elkezdett foglalkozni a remete élet gondolatával, és a helyi püspök kézrátétellel hittanulóvá tette.
Martinus atyja igen helytelenítette, hogy gyermeke az üldözött új hit felé fordult. Kapóra jött nekik az a rendelet, miszerint egy római katona fiának szintén a légióban volt a helye. Az alig sihedernyi Martinus ekként lett egy gyakorló lovascsapat tagja. Azonban a szolgálat ideje alatt is hű maradt a keresztény hit alapelveihez, és így kivívta a társai elismerését, szeretetét. Állítólag, csupán egy szolgára tartott igényt, és annak is ő húzta le a lábbelijét. Ifjú katonaként Galliába, a franciaföldi Amiens-be helyezték.
Életének döntő fontosságú eseménye e helyütt esett meg, különösen zord télidőben. Éppen a szállására visszatérőben volt, midőn egy szinte teljesen mezítelen koldust pillantott meg a városkapu árnyékában, amint ott térdepelt a hóban. Tudnivaló, hogy a római lovas katonák felszerelése magában foglalt egy különösen meleg, vörös köpönyeget. Míg társai gondolkodás nélkül elvágtattak a gémberedettre fagyott szerencsétlen mellett, addig Martinus megállította hátasát, és minden teketória nélkül, kardjának egyetlen suhintásával kettévágta a köpenyét. Az egyik felet gondosan a koldusra terítette, míg a másikat magánál tartotta. Hihetetlen veszélyt vállalt ezzel, hisz az a légionárius, aki szándékosan megrongálta, vagy elhagyta a felszerelése bármely darabját, könnyen az életével fizethetett. Éjjel, amikor a fekhelyén szunnyadt már, álmában Krisztus jelent meg neki a koldus képében, és azt mondta:“Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel tettél, velem tetted.”
Martinus 22 esztendősen keresztelkedett meg, és még két éven át a légióban maradt, habár már nem akart csatázni. Úgy esett, hogy Galliára barbárok serege tört. Constantin császár maga buzdította csatára az embereit, meg-megszólítván közülük valakit és ajándékokat adva nekik. Martinus azonban nem akarta elfogadni amit neki felkínált, és azt mondta, mostantól Istent kívánja szolgálni. Constantin megharagudott, dühében ráparancsolva, ha oly nagy a hite, hát fegyvertelenül támadjon az ellenre. Martinus ígéretet tett, hogy így fog eljárni, azonban a barbár sereg vezére békekövetet küldött a császárhoz, ami mindenkit meglepett.
Ezt követően Martinus kilépett a seregből, és Poitiers felé vette az útját, ahol a helyi püspöknél tanult. Hamarosan azonban álmot látott, amiben Isten a születésének földjére küldte őt. Elindult hát Savariába. Útja során többször is megkísértette a Sátán, és különböző akadályokat gördített célja elérésének útjába. Rablók támadtak rá, ám meghátráltak a bátorságát látva, sőt, egyet közülük meg is térített.
Savaria városában találkozott ismét a szüleivel, akik visszaköltöztek oda. Édesapja konokul ellenállt fia szavainak, ám az édesanyját a szombathelyi Domonkos templom előtt egykoron álló kút vízével megkeresztelte. Térítői ténykedését azonban sokan rossz szemmel nézték, elfogták, megvesszőzték, majd elűzték. Útja Itáliába, majd Galliába vezetett.
A remeteként élő, tiszta lelkületű ifjú útját rengeteg csodás esemény kísérte: felépült egy halálos nyavalyából, ő maga is holtakat keltett életre, ám az egyik legismertebb történet mégis a püspökké választásáról szól. Útja során egy városba ért, amit Tours-nak neveztek. Hallja ám Martinus, hogy elragadta a halál a helybéli püspököt. A nép buzgón kérlelte, legyen ő az új főpap. Szegény nagyon megijedt a hatalmas felelősségtől, és futóra vette a dolgot. A város határában egy lúdólban keresett menedéket. Egész álló nap keresték, ám nem leltek rá. Már majdnem feladták a kutatást, mikoron sok lúd gágogásra lettek figyelmesek. Így árulták el a libák Martinust, követvén Isten akaratát, hogy a szentéletű remete legyen Tours új püspöke.
Székvárosában is a tőle megszokott, visszahúzódó életet kívánta élni, ám hamar rá kellett ébrednie, erre ott nem lehet módja. Komoly döntésre jutott, és Marmoutier-be ment, ahová több fiatal szerzetes is követte. Oly sikeres apostoli munkát végzett, hogy rövidesen egyetlen pogány falu sem maradt az egyházmegyében. Sok csodát is tett: meggyógyított egy néma leányt, vagy éppen az ölelésével egy bélpoklost. Az emberek nagyon szerették, nem csoda hát, hogy Gallia apostolává lett. Még 80 esztendősen is a vidéket járta.
- november 8-án szólította magához az Úraz ő hű szolgáját. Halálhírére közel 2000 szerzetes érkezett Tours-ba, ahová a Loire folyón, csónakban vitték a testét. November 11-én helyezték örök nyugalomra, és a sírja fölé az egyik tanítványa, Brictius, kápolnát emeltetett.
Szent Márton napja valaha az Óév utolsó ünnepe volt, és november közepén kezdődött el a negyvennapos böjt. Evégett az előestén hatalmas lakmározást csaptak, levágva a hízott libákat, illetve a jószág bizonyos hányadát. Persze, ennek nem csupán az evés-ivás volt az oka, hanem elsősorban az, hogy az állatokat már nem lehetett legeltetni, ám a takarmány beszerzése jelentős anyagi forrásokat igényelt. Szent Márton napján a gazdák vesszőt kaptak ajándékba a pásztoroktól.Úgy tartották, ahány ága van a vesszőnek, annyit malacozik majd a disznó. Ilyenkor ihattak az újborból, és az őszi időjárás határozta meg, milyen lesz a nedű. Emiatt mondják, hogy “a bornak szent Márton a bírája”. Időjárási jóslatokba is bocsátkoztak az emberek. Például, ha a liba csontja hosszú volt és fehér, akkor havas télre számítottak.
Szent Márton ünnepe az ember által meggyújtott fényről szól, azokról a lángokról, amik már korábban is lobognak a temetőkben Mindenszentek napján. Ennek az eredete is messzire nyúlik vissza, gyökerei a kelta Samhain-ban erednek, amikor is egy éjszakára fellibben a túlvilág és a halandók világát elválasztó fátyol. Ennek a varázséjszakának a gyümölcse a nemes alma. (Ugyanaz a gyümölcs, ami majd az Adventi kertben a gyertyákat hordozza.) A Mártonünnepkor hordozott fény jelentőségét kristálytisztán adja vissza a következő dalocska:
„Megyek a lámpásommal, és a lámpásom jön velem; fönt világítanak a csillagok, és mi világítunk idelenn.”
Források: viasanctimartini.eu, waldorfpecs.hu, Wikipedia
