Históriásnak nem születik senki. Egyszer csak jön egy villámcsapás, s késztetést érzünk, hogy valamit megörökítsünk, dokumentáljunk, összegyűjtsünk. Először talán kedvtelésből, önmagunk szórakoztatására plántáljuk el a múló örökség magvait, amiből idővel talán szárba szökken oly formában, hogy más érdeklődését is felkelti.
Nem mondanám hogy minden esetben egyszerű, abban talán egyetértenek velem, hogy módfelett időigényes. Az idő pedig nagy kincs: mi minden másra is lehetett volna fordítani... s a szép emlékű históriás füzetekbe gyűjtötte az emlékeket, régi történeteket, távoli emberekkel levelezett a régimódi módon: papírlapra rajzolta betűit...
A falukrónikás munkájának volt egyik epizódja, mikor a Szabad Föld c. újságnak küldött egy régi fotót, mely a falu színjátszóit ábrázolja.
Fekete István (a közeli bakócai Majláth-birtok segédtisztje volt a húszas években) írta egykor:
"Egy ember addig él, amíg emlékeznek rá." Ennek a gyűjtésnek és személyes visszaemlékezések könyvbe össze gyűjtött emlékmorzsáknak hála van mire és kikre emlékezni.
Nagy "Baka" Sándor vadászemlékeit az Emlékmorzsák c. kötetében gyűjtötte össze, az ezredfordulót követően a falukrónikát jegyezte le, a 2004-ben egy emléktablót állított össze a falu emlékeiből, a falu díszpolgárairól, mely jelenleg is látható a zalátai helytörténeti gyűjteményben.
Ha ezek anno nem kerülnek a jelen sorok írójának kezébe, bizony talán eszébe se jut folytatni ezt a munkát....
Kép: a Szabad Föld 2005. december 9-i száma, ahová a zalátai falukrónikás küldött egy képet a falu életéből
(A beküldő Nagy Sándor anyai nagyapjának testvére az alsó sorban, hegedűvel a kezében)
