Leskó Lászlónak küldi Bencze János 

Gábor Jóska 1956 novemberének első napjaiban érkezett haza. Akkor már a harmadik éve elvolt a faluból. Azt, hogy elvolt, csak az anyja, özvegy Gábor Jánosné szappanfőző mester szokta mondogatni, mert egyébként mindenki tudja, börtönben ült feketevágásért. És azt is, hogy teljesen ostoba módon került oda, bár tényleg levágott egy hatvan kiló körüli mangalica süldőt, engedély nélkül, ami akkoriban súlyos bűnnek számított.
A hús egy részét vesszőkosárba csomagolta, a tetejére álcázásul gombát pakolt, frissen szedett lila pereszkét, s hajnali vonattal akarta bevinni Pécsre, hogy ott majd átadja egy ismerős hentesnek. Nem ez volt az első útja. Ha valaki ekkor véletlenül megkérdezi tőle, hova utazik, rutinosan azt felelte volna, gombát árulni.
Felszállt a vonatra. A kosarat a feje fölé, a csomagtartóra helyezte, ő pedig letelepedve az ablak mellé, szorosabbra húzta magán kopott viharkabátját, mert amúgy hideg volt, november. A rosszul megvilágított vasúti kocsi sarkába állított vaskályha inkább csak füstölgött, de meleget nem adott.

Kép: Bencze János, a vajszlói születésű író, újságíró, publicista

Gábor Jóskát mindez nem zavarta, állát mellére ejtve bóbiskolt, mert nem sokat aludt az éjszaka, hisz sötétedés után, késő este merte csak leszúrni a disznót a pajtában, ahová még délután kötötte be. S már forrt a koplózásra szánt víz a nyári konyhában, amikor hét óra után átjött hozzá a szomszédja, finánc Samu. A nagy darab, vörös hajú férfi elterpeszkedett a szalmafonatú konyhaszéken, bort ivott, s fél óránál is tovább tartott amíg végre elárulta, kocsikenőcsöt szeretne kérni, hogy megkenhesse a talicskáját.

Gábor Jóska pedig feszengett. Miközben hallotta, hogy a mangalica odakint a pajta oldalát löködi türelmetlenül, arra gondolt, finánc Samu talán a feleségét, a szép arcú Erzsit akarja rajta számonkérni, pedig mostanában már nem volt közöttük semmi. Korábban persze volt. Csak akkor Erzsi még nem ment férjhez finánc Samuhoz, hanem az ő menyasszonya volt, s úgy számoltak, amint leszerel, összeházasodnak. Aztán leszerelt, s hogy pénze legyen az esküvőre, feketén levágott egy borjút. Még szét sem tudta mérni a húst, amikor már jöttek érte a rendőrök. A faluban azt beszélték, finánc Samu árulta el, aki akkoriban már szívesen nézegette messziről a szép arcú Erzsit.

Gábor Jóska egy évet kapott, s mire hóna alatta börtönben kötött szakajtókkal kiszabadulva hazaért a délutáni busszal, Erzsi már három hete finánc Samu felesége volt. A kertjük vége most is összetért, s ő onnan, a telekhatáron álló mogyorók alól szokta lesni a lányt, aki közben asszonnyá lett, s esténként már nem osonhatott oda hozzá, hogy titokban behúzódjanak a szénapajtába.

Döcögött a hajnali vonat, s nem is lett volna semmi baj, ha Harkányban nem száll föl három rendőr. Odaültek Gábor Jóska mellé, fejük fölött az asztalterítővel borított vesszőkosár, amelyben a friss hús levet eresztve csöpögni kezdett. Egyenesen az egyik rendőr nyakába. 

- Mi a franc ez? - kérdezte a rendőr, s felpattant, miközben tenyerét végighúzta a tarkóján.

- Gombát viszek a piacra - magyarázta volna Gábor Jóska.

- Mióta ereszt véres levet a gomba?

Gábor Jóskának nyilvános tárgyalása volt otthon, a Nagy-kocsmából kialakított kultúrházban, s a dolgozók ellátásának veszélyeztetése miatt három évre ítélték.

Komlón raboskodott a bányában, s már hamarosan szabadult volna, amikor egyik délután teherautókon fegyveres civilek jelentek mega barakkjaiknál, ahonnan az őrök egyik óráról a másikra eltűntek, a fegyveresek meg azt mondták, forradalom van, mindenki szabad, és lehet menni harcolni a Mecsekre.

Gábor Jóska is ment. Először a Máré várba, sűrű erdők közé. A csupasz fák fölött varjak keringtek, és nem volt ki ellen harcolni. Ott időztek azért pár nap tétlenül. Majd jött valaki, hogy menekülni kell, mert a völgyeket elözönlötték az oroszok. Akkor rejtett ösvényeken átvonultak a Jakab-hegyre.

Véletlenül tiszta idő volt. A metsző északi szél elfújta a ködöt és a felhőket. Pécs felől rendszertelen időközönként robbanások hallatszottak. Délen pedig tisztán kéklettek a szlavóniai Fekete-hegyek, s Gábor Jóska úgy gondolta, nemcsak a Dráva vonalát látja előttük, hanem a vajszlói két templomtornyot is. Ettől honvágya lett. Eszébe jutott a szép arcú Erzsi, és az anyja, aki évek ismét egyedül kínlódott otthon. Maga főzi szódából és a szomszéd falvakban összegyűjtött zsiradékból nehéz üstjeiben a kemény házi szappant, amellyel hajdan együtt jártak faluzni, egy szem lovukkal. A kocsi oldalán hibásan megírt tábla lógott, özv. Gábor Jánosné szapanfőző mester felirattal.

 Este leereszkedett a Jakab-hegyről, s Kővágószőlősön át hazaindult. Otthon már nem volt forradalom. Pontosabban senki sem tudta, mi van. A rendőrök, akik még évekkel ezelőtt a kulákká nyilvánított és kitelepített Szűcsék nagy házában rendezkedtek be, szétszaladtak, eltűntek a határőrök is, s esténként csapatosan vonultak a disszidálók a Dráva felé, hogy az arra vállalkozók különféle lélekvesztőkön és jó pénzért átevezzenek velük Jugoszláviába. Gábor Jóskát, mindez nem zavarta. Tüzet rakott az üstök alatt, és főzte a szappant, mert úgy vélekedett, mosni mindig kell.

Néha- és mindig csak messziről - látta Erzsit is. Az asszony az utóbbi három évben vékonyabb lett, sötét haja a vállig ért most is, csak már nem lobogott olyan büszkén és fényesen. Fejét leszegve, kicsit görnyedten járta kopár udvaron, s mégcsak nem is pillantott Gábor Jóskára.

 - Talán azért ilyen, mert Samu néha megveri - gondolta Gábor Jóska, akinek az anyja mesélte ezt, miközben ott álltak a romlott zsiradékok  bűzét árasztó üst mellett. Azt is hallotta, hogy október 23. után Samu eltűnt néhány napra, mert attól tartott, hogy a hatalom embereként bántani fogják. De odahaza senkit sem érdekelt igazából a vörös finánc Samu, aki zugpálinkafőzdéket meg szűz dohány keresett és közben napszámban ivott a szőlőhegyen. Ha Pedig ivott, akadozva arról beszélt, bármit csinál is, sehogy sem tudja azt a sótlan feleségét teherbe ejteni.

Odahaza egyébként a forradalom is nagyon csöndes volt. A népek felvonultak a főutcán a címerekről leverték a vörös csillagot, a téren elszavalták a Talpra magyart, volt néhány beszéd, a szétszaladt rendőrök helyett megalakult a nemzetőrség, egyébként pedig szántottak, szedték a kukoricát, tömték az árkok füvén megnőtt kacsákat, készültek a télre, a földművesszövetkezet udvarán pedig telepakoltak egy teherautót élelemmel, és felküldték az éhező Budapestre.

Voltak, akik azt akarták, Gábor Jóska is kísérje el a teherautót, mert ő mégiscsak harcolt a Mecseken. Ő azonban nem akarta elkísérni, s azt mondta, nem is harcolt.

- Nana, tudjuk mi azt - rejtélyeskedett finánc Samu. A mellette álló Erzsi nem szólt semmit. Csak kétségbeesetten nézett Gábor Jóskára.

Pár nappal később karhatalmisták érkezetek a faluba, hogy helyre állítsák a szocializmust.Órákig tanácskoztak a községházán finánc Samuval és néhány visszatért pártitkárral, aztán elmentek, s magukkal vitték a véresre vert Hesz Lalit, aki pár héttel korábban fejsze fokával kalapálta le a rendőrség épületéről a vörös csillagot.

1956 november vége volt, s a disszidálók esténként megállás nélkül vonultak a Dráva felé. Gábor Jóska a kapuból nézte őket, aztán bement a műhelybe ellenőrizni, kihűlt-e végre az öntőformákban a szappan.

- El kell menned! - mondta neki Erzsi, aki váratlanul jelent meg a háta mögött. Gábor Jóska össze is rezzent egy pillanatra, aztán csak merev arccal, tanácstalanul nézett az izgalomtól kipirultan lihegő asszonyra.

- Miért kell elmennem? - kérdezte a kézét tördelve.

- Almáspusztán rálőtt valaki a pártitkárra, és Samu szerint a környéken csak neked van fegyvered.

- Évek óta nem jártam Almáspusztán, és fegyverem sincs. Volt, de eldobtam, amikor lejöttem a Jakab-hegyről - mondta Gábor Jóska, aztán csak állt, és nézte az asszonyt.

- Samu azért gyűlöl még most is téged, mert szerettelek - mondta váratlanul Erzsi.

- Gyakran ver? - kérdezte szánakozva Gábor Jóska.

- Szinte minden este. De mos jó, mert részeg, és alszik.

- Gyere, bemegyünk hozzám, anyám már lefeküdt.

- inkább a szénapajtába - mondta az asszony, s még azelőtt zokogni kezdett, hogy a férfi átölelte volna.

Úgy döntöttek, vasárnap este szöknek át a Dráván. Erzsi kacsát sütött az ismeretlen útra. A mogyoróbokroknál adta át a kerítés mellett ácsorgó Gábor Jóskának, aki már beszélt a zalátai halásszal, az öreg Ráczcal, s megegyeztek, hogy ötszáz forintért átevez velük Moszlavinára.

- Este nyolckor - bólintott mosolyogva az asszony, aztán elsietett, mert délre harangoztak, s terítenie kellett.

Vasárnap délután ismét karhatalmisták érkeztek a faluba. Néhányan ott maradtak finánc Samunál, a többiek pedig bepakoltak a kulák Szűcsék házába, ahol a rendőrség volt korábban is. Gábor Jóska óránként kijárta mogyoróbokrokhoz, és Erzsit leste, de nem látta az asszonyt sehol.

A férfi, kezében kis bőrönddel három negyed nyolckor indulta Györkőék akácosához. Köd volt és áthatolhatatlan sötét. Az anyja, aki a kapuból nézett utána, az utcai lámpák sápadt fényében csak annyit látott, Gábor Jóska egyszer megállt, és visszanézett. Talán Erzsit kereste.

Az idős asszony azt már nem látta, hogy nyolc óra után pár perccel két dzsipp indult el a Dráva felé a kulák Szűcsék egykori udvarából, mert eljött az ideje, hogy lezárják  a határt. Utólag voltak, akik azt állították, finánc Samu vezette őket. Ám ez lehet akár találgatás is. Másnap éjjel viszont leégett  a finánc Samu szénapajtája. De senkit sem zavart, mert a vörös képű Samu belépett a karhatalomba. Állítólag Nagykanizsára helyezték, s magával vitte Erzsit is.

Gábor Jóska holttestét a következő év márciusában fogták ki a Drávából Majláthpusztánál. A két lábát a bokájánál valaki dróttal kötözte össze. Rácz, a zalátai halász többé nem került elő. A csónakja sem.