A nemesség igazolásához szükséges volt a keresztelési anyakönyvi kivonat bemutatására is, ekkor derült ki, hogy Budai Antal nem szerepel a keresztelési anyakönyvben. Ennek bizonyítása nem is volt olyan egyszerű dolog! 

A református lelkészek családjainak vizsgálatakor igen gyaknnran lelkész-tanító dinasztiákat találhatunk, a választott pályák között még a jegyzőség, esetleg gazdászati pálya fordult elő gyakrabban.

A református lelkészcsaládokban egy fiú szinte bizonyosan lelkész lett, de előfordult, hogy többen is a lelkészi pályát választották. A Szolnok megyéből származó Budai András református lelkipásztornak mind az öt fia apja hivatását követte. Mihály Csanád megyében, Ferenc Bihar, majd Szabolcs megyében, Antal és András Baranya megyében működött lelkészként. A legfiatalabb, Ézsaiás pedig professzor lett a Debreceni Református Kollégiumban.


Ifjabb Budai András magyarpeterdi lelkész fiai Debrecenben tanultak már 8-9 éves koruktól kezdve. Szinte természetes, hogy közülük is volt, aki református lelkipásztor lett, így, az 1794-ben született Antal.

Budai Antal 1827-ben folyamodott nemessége kihirdetéséért. A baranyai református lelkészek között többen származtak nemesi családból, az 1800-as évek elején a Baranyában szolgáló református lelkészek mintegy hatoda fordult a vármegyéhez, hogy nemesi származását elismertesse.

A nemesség igazolásához szükséges volt a keresztelési anyakönyvi kivonat bemutatására is, ekkor derült ki, hogy Budai Antal nem szerepel a keresztelési anyakönyvben. Apja, Budai András ekkor Vajszlón teljesített lelkészi szolgálatot, de elfelejtette kisfiának keresztelését az anyakönyvbe bevezetni. 1827-ben édesanyja még életben volt, mégis 14 tanú vallomását kellett a kérvényezőnek bemutatni, hogy a származását bizonyítsa. A tanúk az alábbi kérdésekre válaszoltak:

„1. Vallya meg a Tanú letett hitére, esmérte-é Istenben boldogult Budai András Urat, néhai Vajszló mezőváros Lelkipásztorát, és annak hitves társát Baronai Sophiát?

2. Ha ezeket ismérte, valja meg a Tanú, hány gyermekei voltak, és hol születtek ezek a világra?

3. Antal fia mikor és hol született a világra, hol nevelkedett fel, és hány esztendős volt, midőn szüleivel Vajszlórul elment?

4. Adja a Tanú tudományának okát, és mondja meg, ki keresztelte meg az Antal fiát, ki volt keresztelő atyja és Anyja?”

A tanúk egybehangzóan igazolták származását, ám Petróczy László rendes tiszti ügyész ragaszkodott a tanúk személyes kikérdezéséhez.

 

Budai Antal református prédikátor nemessége elismerése iránti kérvénye

Kaba, 1827. augusztus 19.[1]

 

3418. praesen. 6. 7. 1827.[2]

A Tekintetes Nemes Vármegyéhez nyújtandó legalázatosabb könyörgése Ns[3] Budai Antal Kabai Református Prédikátornak

Tanúbizonyságainak leendő authenticáltatása[4] végett

Ord. Fisc. Magistratuali[5]

 

Tekintetes Nemes Vármegye!

Kegyelmes jó Uraim!

Az én Istenben boldogult Édes Atyám Ns Budai András több esztendők folyta alatt ezen tekintetes Ns. Vármegyében helyheztetett Vajszló Mezővárosba Református Tiszteletes Prédikátor volt. Ahol is laktában engemet, és Sofia, Jonathán, András, Ferenc testvérjeimet is Baranai Sofia édes Anyámtól (ki még most is életben vagyon) törvényes házasságból nemzett, múlt 1794-dik esztendő februárius holdnap[6] 16-ik napján, mint kezembe lévő imádságos könyvébe felírott saját írásával feljegyzette.

 

Az én kereszteltetésem alkalmatosságával vagy feledékenységből, vagy édes Atyámnak beteges állapotja miatt, az Eklézsia Matriculájába[7] bé nem iktattattam, több testvérjeim, bátyám és öcséim beiratva lenni feltaláltattak, s keresztelő leveleiket authenticálva[8] meg is nyerhették, én pedig alolírott könyörgő meg nem nyerhettem, hogy említett testvérjeimmel együtt nemesi születésemről magamat Tekintetes Nemes Vármegyében publicáltathatnám.[9]

Ebben a fogyatkozásban azért, kénteleníttettem Vajszló városában tanúk által meghitelesítteni azt, hogy valóban Ns. Budai András tiszteletes volt prédikátor édes Atyámtól és Boronai Sofia édes Anyámtól lett születtetésem és származásom. Melly meghitelt 14 tanúimnak vallástételeiket a Tekintetes Nemes Vármegye Törvényszéke előtt lejendő authenticáltatását megnyerni nagy alázatossággal esedezem. Aki mélységes tisztelettel és kézcsókolással könyörögvén vagyok Kabán d. 19-a augusti 1827.

A Tekintetes Nemes Vármegyének

Kegyelmes jó Uraimnak

Legalázatossabb szolgája

Ns Budai Antal kabai Rfta[10] Eklézsia rendes Prédikátora

 

Újvári Cseh Benjámin mp hites je[…][11]

 

Első Tiszti Ügyésznek, Petróczy László Urnak az adandó vélekedésért, ha vallyon, és mennyiben bocsájtatthatnak e Tanúk a meghiteleséttésre, kiadatni rendeltetett.

T. Ns. Baranya Vgye[12] 1827-ik eszt. December holnap 18-kán Pécsett folvást[13] tartatott Kisgyűlésibül.

Kiadta Cséby Ignác mp[14] aljegyző

 

A fenti forrás, mely a MNL BaML Baranya vármegye nemesi iratai között található, hamarosan a MNL forráskiadvány sorozatának Baranya megyei kötetében fog megjelenni. A kötetben sok más hasonló érdekes forrásközléssel találkozhatunk majd a 17. és 20. század közötti időszakból. 

Borsy Judit főlevéltáros (MNL BaML)

 

Az írás eredeti fellelhetősége:

http://reformacio.mnl.gov.hu/budai_andras_reformatus_lelkesz_elfelejtette_fiat_a_keresztelesi_anyakonyvbe_bejegyezni

 

[1]MNL BaML IV. 1. h. 47. Budai család iratai.

[2]6. 7. 1827: 1827. szeptember 6.

[3]Ns: nemes

[4]Authenticáltatása: hitelesítésére.

[5]Ord. Fisc. Magistratuali, Ordinarius Fiscus Magistratualis: rendes tiszti ügyész

[6]Februárius holdnap: Február hónap.

[7]Matriculájába: anyakönyvébe.

[8]Authenticálva: hitelesítve.

[9]Publicáltathatnám, publicare (lat.): kihirdet.

[10]Rfta, reformata: református

[11]Je: jegyző. Az irat széle sérült.

[12]Vgye: vármegye.

[13]Folvást: folyvást

[14]Mp, manu propria: Saját kezűleg.

Utolsó frissítés
2017.08.03.