A XIX. század hideg telei embert és állatot egyaránt próbára tettek. A nagy hó és a hideg a “Fekete-hegyek” vadjait arra késztették, hogy a Dráva mentén keressenek élelmet. Mivel a hideg teleken beállt, befagyott a Dráva vize, a magyar oldalra is átjöttek.

Akkor is hideg és havas tél volt, amikor három falunkbeli elindult szánon, hogy bevásároljanak Mijócán (Doni Miholjac, a mai Horvátország területén van). Mivel a Dráva vize még éppenhogy elállt csak, gyalog lehetett átmenni rajta. A szánnal a Satyorica felé mentek a Dráva partig. Mivel erősen fújt a szél, egy hosszú farakás védelmében beálltak a szánnal. Egy ember a lovakkal maradt, a másik kettő pedig a Dráva jegén átballagott a szemben fekvő Mijócára.

A lovak nagyon nyugtalanul viselkedtek, alig lehetett őket féken tartani. A velük maradó nem értette, miért idegesek, ezért örült, mikor a társai egy-másfél óra múlva visszatértek. Mondta is nekik: “Nem tom mi ütött ezökbe a loakba, alig bírom üket tartani...”

Felpakoltak a szánra és elindultak. A két ló, mint a villám, elkezdett rohanni. Ekkor vették észre, hogy az ölfák mögül két farkas ugrik ki és fut a szán után. Később megpróbáltak a lovak elé kerülni, de a nagy hóban ez nem sikerült. Így tartott az üldözés vagy tíz percen át. Ekkor odaértek, ahol állt egy nádból és fából készült csőszkunyhó. A csősz észrevette a farkasokat, beszaladt a puskájáért és rálőtt a farkasokra. Azok erre otthagyták a szánt és a csősz ellen fordultak. Az jobbnak látta bezárkózni, de a farkasok egész nap, és az azt követő éjszakán is a kunyhó körül jártak. Kaparták a nádat és a tetőről lestek be a kéménylyukon. Csak másnap mert előmerészkedni a csősz, de akkor a farkasok már továbbálltak.

(Palkonyai történetek Dani Lajos tollából)