A vidéki intelligenciánál a századfordulón már általános az „unaloműző kártyázás”. A költséges szokás tőlük került át az „egyszerű emberekhez”. A Siklós és Ormánság c. hetilap információja szerint
„Egész falvak vannak a siklósi járásban is, amelyekben hétköznap éjjelente, ünnepeken egész napon át is hazárd játék folyik a kocsmákban, 3-400 korona forgalommal….A résztevők között akárhány van, akinek a vánkosát árverezik az adóért, de a kártyára mégis telik.”.

A falusi közigazgatás a kártyázás problémáival sem Vajszlón, sem a társközségekben nem tudott megbirkózni. A fiatalok szívesen forgatták az „ördög bibliáját” a szivar-füstös” jádzók”  asztalai mellett, a kocsmák rejtett zugaiban, de hajnalig lapozgatták a kutyhók elé rakott pásztortüzek mellett is szlavóniai makkoltatások idején…

A kor legpusztítóbb szenvedélye az iszákosság a volt úrbéres jobbágyság soraiban pusztított a legjobban, mert ez a szociális csoport a 19. század elejétől, már a belső fundusokhoz tartozó tágas szilváskertekkel rendelkezett. Ezekben a 50-80 db szilvafa, valamint néhány terebélyes alma- és körte kínálta a pálinkának valót… Ezek lehullott termését gondos kezek hordókba gyűjtötték, majd amikor befejeződött az erjedés, községi, vagy az uradalmi tulajdonban lévő rézüstökben kifőzték. – Voltak ugyan olyanok is, akik a zsidónak eladták, esetleg kicsiben méregették a pálinkát, de a legtöbb helyen a család férfi és női tagjai, „elemésztették” az egész készletet.

Erre a sorsra jutott az asszonyok hozományaként Hegyszentmártonban, vagy Diósviszlón vásárolt szőlők termése is.

Az ital utáni vágy akkor is országos jelenség, ha bizonyítható példáink Vajszlóról és környékéről valók. Név szerint is találkoztam munkám során egy kisszentmártoni öreg gazdával, aki még a szabadságharc előtt, családja vagyonát féltve, az ünnepi ebédhez maga vitt egy-egy kancsó bort a kocsmából és maga osztotta szét kor és nem szerint szerettei között.

Eben a korban azonban már nincsenek a család „tisztösségét” őrző pátriárkák és a lelkészek a püspöknek szóló bizalmas jelentésben már (1886-ban) azt panaszolják, amit Kodolányi János kereken 100 év múlva így rögzített: „Vásár- és ünnepnapokon tombolta szesz és a részegség. Ivott férfi és asszony, gyermek és leány, ivott mindenki odahaza csakúgy, mint a kocsmában.”.

A vajszlói alkoholfogyasztás nem mennyiségben, hanem csak formájában volt szolidabb, mint az Ormánság sok más községéé. Itt a tisztes öregek ünnepnapok délutánján nem vonultak testületileg a kocsmába, hanem baráti körben, otthon iszogattak, mert a kocsmát a fiatal házasok és a legények szállták meg.

 Forrás: Kiss Z. Géza-Vajszló megújulása 1850-1945
94. oldal