Az ezerkilencszázas évek elején volt egy körorvos, dr. Fonyó Ignácz, aki műkedvelőként humoros költemények szerzője volt. Vajszlói mulatságokon, az olvasókör, vagy a tűzoltó egylet rendezvényein rendszeresen előadták költeményeit. Ezek a művek nem irodalmi értékük miként a szerző is írta, hogy "messze állok az Olimpusztól", hanem a századeleji ormánsági élet mindennapjaihoz, ünnepeihez érdekes kiegészítés, egyszerre kedvesek és bájosak, egy letűnt kor elfelejtett
epizódjai. A tűzoltóegylet ünnepi rendezvényei elképzelhetetlenek voltak nélküle, versében megénekli, hogy vész idején hogy áll helyt a vajszlói tűzoltó, de az sem marad titok, mit tesznek ezen hősök, amikor egy kis lányka szívecskéje fog tüzet...
Sajnos a körorvos életéről és hivatásáról nagyon keveset találtam. a Vajszlói Népbank, Vajszlói Kereskedelmi Bank tisztségviselői között szerepel neve az évkönyvekben, azt felleltem, hogy 1860. április 5-én született, orvosi tudori oklevelet 1888-ban szerzett, 1898. október 1-jén lett vajszlói körorvos. Az ormánsági tisztsége előtt Kaposvárott volt az áll. főgymnasiumban iskolaorvos, illetve Szekszárdra helyezték át 1897-ben a Garay János gimnáziumba. Vajszlón a kabarék, tűzoltóestek gyakori szereplője a Mucsai dalokkal, de neve szerepel akkor is, amikor a katonák (I.vh.) karácsonyi ajándékára tettek felajánlásokat, de neve feltűnik akkor is, amikor a "vaiszlói izr. hitközség imaházára írnak ki árlejtési hírdetményt 1901-ben. De miért Mucsai dalok? Az sem marad titok.. (A Szerk.)
Dr. Fonyó Ignácz: Mucsai dalok és egyéb költemények
(Pécs, 1927)
Előszó a második kiadáshoz.
Az a szíves fogadtatás, melyben évekkel ezelőtt kiadott verskötetem részesül, barátaim és ismerőseim bíztatására azt az elhatározást érlelte bennem, hogy költeményeimnek
„Mucsai dalok és egyéb költemények’
Címen ezen második tetemesen bővített kiadását rendezzen sajtó alá.
Nem dícsérem műveimet, a bírálata a nagyközönség van hívatva. Jól tudom, hogy messze állok az Olimpusztól s szobrom sem lesz a Panteonban. Még az irodalomtörténetben sem fog szerepelni a nevem. Annyit azonban minden önhittség nélkül merek állítani, hogy a közönség verseim olvasásakor unatkozni nem fog; sőt – ami e gyászos időkben nem megvetendő dolog – egy-egy mosoly is megjelenik az olvasó ajain.
És ezzel célomat el is értem.
Vajszló, 1926. június hó
A szerző
A vajszlói tűzoltó
A Vajszlói Önkéntes Tűzoltóegylet 1904.
Május 29-én tartott ünnepélyesen szavalta a szerző.
A vajszlói tűzoltónak
Ritkán akadsz párjára,
Kilenc falu határában
Kutathatnál utána.
Jó hírét a kósza szellő
Messze földre viszi el
Fürgesége, ügyessége
Bámulatot érdemel.
Ha kivonul gyakorlatra,
Szépen lép és feszesen.
Leszerelni, felszerelni
Pompásan tud s eszesen.
Vezényszóra menetelni
Jelesül ért mind, ahány…
S mondhatom, hogy valamennyi
Túltesz minden katonán.
A katona egyoldalú
S ha vezényelsz: jobbra át!
Vezényszódra valamennyi
Rögtön jobbra fordul át.
A tűzoltó? Az nem ilyen
Egyoldalú sohasem.
Egyik jobbra, másik balra
Fordul át szép rendesen.
Hogyha tűz van a faluban,
Ha egy ház, vagy pajta ég,
Tűzoltónknak pontosságát
Kimutatni már elég.
Meg sem várja, míg a viskó
Tövig leég teljesen,
Még javában tart a tűz s már
Nagy robogva ott terem.
Megesik, hogy hébe-korba
Kigyullad a gőzmalom.
Ügyességét kimutatni
Ekkor van csak alkalom.
Igaz, hogy a malom leég,
Tető s padlás beszakadt,
Gépszerkezet sorra pusztul…
De a fal...az megmarad.
Fecskendője bőven ontja
És okádja a vizet.
Elhalványul még a láng is,
Olyan nagyon megijed.
És ha nincs már, ami égjen,
Szégyenkezve alszik el.
Kétemeletes ház nálunk
Kigyulladni nem is mer.
Hát mikor nem pajta, ház ég,
És nem is a gőzmalom,
Hanem, ha a nagy szomjúság
Az éget a torkomon?
Néhány hordó sör tanúm rá
És a borból sok liter,
Hogy tűzoltónk itt is mindig
Derekasan megfelel.
Vagy amikor egy kis lányka
Szívecskéje fog tüzet…
Vagy akár egy menyecskéé…
Tűzoltónk meg nem ijed.
Hogy kell itten oltogatni,
Tudja Péter, tudja Pál!
Tűzoltónknak fecskendője
Itt is rögtön készen áll.
***
No de kérem alázattal,
Nem gúnyolódni jöttem én.
Csak ártatlan móka s tréfa,
Amit mond e költemény.
Az aggszűznek tréfából sem
Mondanám, hogy vén szegény.
De az ifjú leánykának
Bátran mondhatom, hogy vén.
És ha szembe jönne vélem
- Isten ments – egy csúnya nő,
Nem mondanám tréfából sem,
Hogy egy kicsit csúnya ő.
De egy csinos menyecskének
Egész bátran mondhatom:
„Maga csúnya kis boszorkány”,
Még csak nem is üt nyakon.
Így vagyunk a tűzoltóval.
S ha csipkedem dalommal,
Már ez által elismerem,
Hogy szép és hogy fiatal.
Azaz pardon…mit is mondok?
Dalommal elismerem,
Hogy e derék tűzoltóság
Párja könnyen nem terem.
Ki a legnagyobb veszélyben
Rendületlen talpon áll,
Nem ijed meg tűztől-víztől,
De a vésszel szembeszáll.
Nem inog és nem remeg meg,
Ha dühöng a bősz elem:
Derék tűzoltóink előtt
Kalapomat emelem!
Szóval: a mi tűzoltóink
Derék, vitézé legények.
Sem a maguk, sem a mások
Árnyékától nem félnek.
Mint a honvéd a csatában,
Bátrak ők és vakmerők,
A tűzvésznek harcmezején
Valóságos hősök ők.
Hangozzék hát ajkainkról
Háromszor is az a szó:
„Éljen, éljen, soká éljen
A vajszlói tűzoltó!”
Lépteit az ég kísérje,
Ezer áldás szálljon rá,
És szeressük, mint az orvost,
Csak ne legyen szükség rá!
Mucsa, mucsai
Az Értelmező kéziszótár szerint: 1. elmaradott, tájékozatlan, parlagi (ízlés, ember), 2. Ilyen ember.
De vajon miért mucsai? Nincs Mucsa nevű település. Talán a Mocsa és a Mucsi községnevek hatására jött létre szóvegyüléssel. Lélektani-nyelvi motiváltsága talán a településnevek nevének és bizonyos (al)testi megnevezésnek az egymásra hatásában rejlik.
Karácsony Sándor ezt gondolja tovább: s a város-vidék (sajnálatos) ellentétében látja az efféle megnevezések motiváltságát: „Úgy is mondják: Mucsa, úgyis: Piripócs, néha úgyis: Kutyabagos, legtöbbször úgy emlegetik: az Isten háta megett, németül is valami ilyes neve van: Herrgottswinkel, ami magyarra fordítva annyit tesz, mint a jó Isten szugolyája. Kedves mulatság jobb társaságban a furcsa nevű falukat (vagy inkább állomás-neveket) emlegetni: Szilasbalhást, Reszege-Piskoltot, Csajág-Röcsögét, Fugyi-Vásárhelyt, Kurd-Csibrákot, Szakály-Hőgyészt, Markota-Bödögét.”
(Karácsony Sándor: Pokolfélegyháza. A magyar világnézet, Bp. 1941.)
A fentiek alapján dr. Fonyó Ignácz versei egy kitalált településhez, emberekhez köthetőek, de a versek olvasásakor vélelmezem, hogy mindenki pontosan ráismerhetett a "főhősekre", a vajszlóiakra. (a szerk.)
Források: Arcanum
Dani Lajos gyűjtemény
