Erre gyere, ne menj arra (Kákics, 1930)
2018. december 01. írta: Ormánsági História

Erre gyere, ne menj arra (Kákics, 1930)

Baranya megyei népzenegyűjtés


Baranya megye néphagyomány a sokszínű és igen gazdag. Sokszínűsége a megy e területén élő különböző magyar és nemzetiségi népcsoportokból adódik, gazdagsága az itt született, az ide települt és az itt élő emberek érzékeny lelkivilágából fakad. A baranyai néphagyományok termékeny kertjében bőségesen pompáznak a szebbnél-szebb és értékes népdalok - magyar és nemzetiségi dalok egyaránt -, melyeknek megmentése, közreadása és ápolása éppen 75 éve folyik. Baranya megye magyar népe dalkincsének gyűjtése a hazai népdaléneklés láncolatához kötődik, annak ellenére, hogy némi késéssel, de aztán annál nagyobb súllyal kapcsolódott be a nemes mozgalom vérkeringésébe.

Kiss Géza - Lajtha László fonográffelvétele idős férfi énekel (talán Bohár Ferenc 74 éves)  

"Az énekes igen jó ritmusérzékkel, hangvétellel, ízes jó kedvel adja elő dalát, a III-IV. sorban táncol is saját énekére. Talán a tánc miatt távolodik el a tölcsértől, mert hangja elhalkul, elvész, ill. az őt követő énekes előbb vág bele." 

Forrás: http://gyujtemeny.neprajz.hu

 

Fonográfhengerek

A 19. század utolsó éveiben Vikár Béla Európában elsőként használta a fonográfot népzenei gyűjtésre, amellyel a párizsi világkiállításon nemzetközi sikert aratott. Nyomában Bartók Béla, Kodály Zoltán és tanítványaik több mint 4500 fonográfhengernyi népzenei anyagot rögzítettek a 20. század elején, amikor a népi kultúra hagyományos formái még virágkorukat élték. A gyűjtés a magyar mellett kiterjedt a Kárpát-medencében élő román, szlovák, délszláv, rutén, német, zsidó, cigány, a moldvai csángó, sőt Bartók esetében az anatóliai török és algériai arab lakosságra, továbbá a Volga-vidéki rokon népek anyagára is (Irjö Wichmann finn kutató gyűjtése).
A fonográfot az 1950-es évekig alkalmazták a népdalgyűjtésben, de az akkor már létező korszerűbb hangrögzítő eszközökhöz képest korlátai is kiütköztek: zenekari felvételre nem alkalmas, nagyon magas a zajszintje, csak néhány perces felvétel készíthető, a hengerek fizikailag sérülékenyek, a többszöri lehallgatást igénylő lejegyzés során egyre rongálódnak; ezenfelül a felvétel sokszorosítása sem volt könnyű.


A százhúsz évvel ezelőtt született Vikár Béla, akinek pécsi kapcsolatai ismertek, indulása előtt minden tekintetben hiteles népdalgyűjtésünk alig volt. Vikár Béla fonográffelvételei nélkül Kodály és Bartók jóval nehezebben, jóval később, vagy talán sohasem indultak volna el népdalokat gyűjteni a falvakba. Viszont Bartók és Kodály nélkül talán meg sem kezdődött volna az országos méretű népdalmentés, s így a baranyai sem. Mielőtt Vikár, Bartók, Kodály és követőinek Baranya felé is kinyújtott segítő kezére rávilágítanék - amely áttételesen és közvetlen módon nyilvánult meg -, vegyük szemügyre a baranyai népdalgyűjtés kezdetét.

Baranya megye azon kevés terület közé tartozott, ahol 1920 előtt nem folyt semmilyen szakszerű, maradandó népzenegyűjtés. Az a nagymozgású, tágas látókörű feltárás, amit Vikár, Kodály, Bartók, Sebestyén Gyula, Lajtha László, Molnár Antal és mások 1918-ig végeztek, a moldvai magyarok, azaz a csángók kivételével minden magyar népzenei dialektus-területre kiterjedt, Őrségtől Gyimesvölgvig és Zobortól Szerémségig. Bár egy-két fontos megye - mint például Esztergom, Moson és köztük Baranya megye - ki is maradt a gyűjtési területekből, a 8000 dallamra gazdagodott anyag hitelesen és árnyaltan alapozta meg a magyar népzene világának ismereteit. 

1920 után a gyűjtések politikai okok miatt, a trianoni határokon belülre korlátozódtak. A két világháború között egyre több gyűjtő követte Vikár, Kodály és Bartók példáját, köztük Kiss Géza kákicsi református lelkész, aki Nyugat-Ormányságban 1926 és 1934 között egymaga félezernél több dalt írt össze hangjegyfüzeteibe. 1929-30-ban Lajtha László is felkereste Baranya megyét, és a Néprajzi Múzeum fonográfjával Püspökbogádon és Kákicson járt. Lajtha László Kákicson Kiss Géza vendég e volt, és fonográfra vette a helyi gyűjtő dalainak jelentős részét. 1934-ben két fiatal zeneszerző, Veress Sándor és Farkas Ferenc érkezett Kákicsra, hogy Kiss Géza énekeseit újból meghallgassa és a készülő Ormánság című könyvbe szánt dallamokat sajtó alá rendezze. A könyv 1937-ben jelent meg. így a harmincas évek közepén felvillant a somogyi-tolnai-szlavóniai értékükhöz hasonló baranyai zenei néphagyomány képe. Ennek igazi szélességéről és mélységéről azonban csak 1940-ben szerezhetett tudomást a magyar népzenekutatás, amikor megjelent Berze Nagy János szerkesztésében a Baranyai Magyar Néphagyományok három kötete. Berze Nagy János az első kötet bevezetőjében a gyűjtőmunka megindulásáról és a példamutató elődökről a következőket írta:

„Baranya-vármegye közönségének az 1933. évi szeptember hó 5-én tartott rendes kisgyűlésén Fischer Béla, a vármeg e akkori alispánja, azt a javaslatot terjesztette elő: határozza el a vármegye közönsége, hogy a vármegye magyarsága szellemi néprajzának élő emlékeit feljegyezteti, összegyűjteti és kiadja. Fischer Béla alispán csekélységemet bízta meg, hogy a kisgyűlés határozatához képest tegyem meg mindazt, ami a fenti munkálatnak végrehajtásához szükséges. A megtisztelő megbízás alapján még az 1933. év őszén Tájékoztatót állítottam össze. Ezt mindazoknak, akikről feltételeztem, hogy a szájhagyományok összegyűjtésében munkatársaim lehetnek, megküldtem, de az 1934. évi folyamán magam is gvűjtőútra indultam. "


A későbbiekben ezt írta: „A magvarság dunántúli tömbjében élő szellemi néprajzi emlékek feljegyzése és közlése néprajzi tudósainkat eddig is foglalkoztatta. Dr. Sebestyén Gyula összegyűjtötte az egész magyarság területén egyedül már csak a Dunántúlon föllelhető regösénekek szövegeit, dallamait és részletes leírását. Érdemes vállalkozás volt még Vikár Béla somogyi gyűjtése (1905-ben jelent meg!) (...) amely sok dallamnak fonográfon való megörökítéséről számol be."
A Berze Nagy-gyűjtemény dalanyagáról a következőket olvashatjuk: „A gyűjteményben több mint 700 dallam foglal helyet. Ezt a nagy számot nemcsak az a tudományos álláspont okolja meg, amely szinte mindabból, amit hallunk vagy látunk, a legszebbet és legértékesebbet tökéletes pontossággal kell feljegyeznünk, hanem mindazt, amit Bartók Béla a népzenei gyűjtés céljául kitűzött. Ezeknek a céloknak szolgálatában állott a mi dallamgyűjtésünk is. Az.itt közölt dallamok (...) még a Bartók-Kodálv-féle nagy népzenei gyűjtés mellett is hézagot pótolnak."
A Baranvai Magyar Néphagyományok kötetekben pontosan 736 dallam látott napvilágot 64 helységből. Ha Baranya megye 1929 előtt fehér folt volt a magyar népzenegyűjtés térképén, 1940-ben a legismertebb, a legjobban feltárt tájak köz é került. A feltárt dallamanyag egy addig alig ismert megye területéről származott, igen sokrétű műfaji és stílusbeli gazdagságban. Hisz a halottsirató és a hangszeres zene kivételével népzenénk minden dallamfajtája, dallamstílusa és énekes népszokása előfordult benne. Igen gazdagon - sok típus több változatában - szerepelt a dél-dunántúli régi népzenére különösen jellemző ún. „Páva-dallamok" típuscsaládjába, tehát az ereszkedő-kvintáló, A5 A5 A A alapszerkezetű, ötfokú dallamok családjába. Sőt, éppen Baranyából - Berze Nagy János gyűjtése nyomán bukkant elő egy ritmustípusában magában álló újabb dallamtípus, a „Volt nekem egy kecském"-típus közeli rokona. Berze Nagy 56 baranvai pedagógust és lelkészt sorol fel a már említett és idézett előszavában. Közülük a következőket emeli ki: „Külön köszönettel tartozom Schneider Lajos, mohácsi róm. kath. igazgató-tanító, körzeti iskola-felügyelő úrnak, aki felkutatván a Mohácson és Püspökszenterzsébeten a népdal még fellelhető emlékeit a gyűjtő munkatársak közül a legtöbbet szolgáltatta, s a többféle gyűjtőktől többféle hangnemben lejegyzett dallamoknak a közös végső hangra való átírása fáradságos munkájában is segítségemre volt. Rajta kívül a legbuzgóbb adatszolgáltatók voltak, akiknek gyűjtőkészségéért hasonló köszönetet mondok: Bérezi József, hegyszentmártoni róm. kath. igazgató-tanító, körzeti iskola-felügyelő, Nemes János, hosszúhetényi róm. kath. iskola-igazgató, Gertig Károly, bodai róm. kath. igazgató-tanító, Szigetváry Sándor, becefai ref. tanító urak és Wanke Edit, szebényi róm. kath. tanító úrnő."


Berze Nagy János szerencsés időszakban végezte és végeztette a gyűjtést, és rögtön utána a kiadást. Kodály szinte azonnal reagált. 1940. december 8-án kelt, Berze Nagy Jánosnak írt leveléből idézek:
„Kedves tanfelügyelő úr!
Hatalma s és szép munkáját sietek megköszönni, még mielőtt érdemlegesen foglalkozhatom vele, mert ahhoz idő kell. Bárcsak minden vármegye követné a példát. Igaz, ehhez folklorista... Ma elolvastam az első száz lapot. Itt mindjárt megakadtam egy tucatnyi regősön. "


A Baranyai Magyar Néphagyományok alapján Kodály - 1941-ben - gramofonfelvételre (Pátria lemezsorozatban) jelölte ki a kötetek legértékesebbnek ítélt mohácsi dal közlőit. 1950-ben Kodály maga is ellátogatott Mohácsra, hogy Schneider Lajossal együtt tovább kutasson. Ez volt Kodály utolsó helyszíni gyűjtőútja - tanítványa, Olsvai Imre népzenekutató állítása szerint -, egyben egyetlen baranyai gyűjtőútja, és valószínűleg ez lehetett az első magyarországi magnetofonos gyűjtés is. Kodályt Baranyába hamarosan követték tanítványai és munkatársai: Andor Ilona, Kerénvi György, Kiss Lajos, Vikár László, Olsvai Imre, hogy Kiss Géza és Berze Nagy János köteteiben közreadott népdalokat szakszerűen megörökítsék a zenetudomány számára. Az 1950-es évek elején a figyelem a Baranyába települt moldvai csángómagyarok és bukovinai székelyek dalaira is kiterjedt. 1941. május 11-én a magyar és a román kormány aláírta a bukovinai és a moldvai magyarok áttelepüléséről szóló egyezményt. A magyar kormány ekkor Dél-Bácskába telepítette Bukovina 14 000 székelyét és Moldva 12 0000 magyar lakosából átjött ezernyi moldvai csángómagyart.


1944-45-ben a telepesek Dél-Bácskát elhagyni kényszerültek. A csángók nagy része Baranya megyébe - Egyházaskozárra, Szárászra, Mekényesre és Bikalra -, a székelyek nagy része Tolnába és Baranyába telepedett le. Kisebb csoportjaik pedig Észak-Bácskába, Baja környékére kerültek (Vaskút, Gara, Csátalja). Az idetelepült csángókat kereste fel a Dunántúli Tudományos Intézet lelkes munkatársa , Hegedűs Lajos lemezfelvevőgépével, hogy meséiket és dalaikat megörökítse. A Hegedűs Lajos által gyűjtött dallamok lejegyzését Agócsy László végezte el.


A moldvai magyarokat Domokos Pál Péter látogatta meg, akit a II. világháború Budapestre sodort, és aki 1929-ben Moldvában már elindította a csángó népzenegyűjtés munkáját. Akkori tevékenységéről ezt írja a „Csángó népzene " című - 1956-ban megjelent - könyvében: „...osztályrészem az áttelepítettek magukkal hozott népzenéjének továbbfigyelése maradt. Első feladatomnak a moldvaiak népzeneanyag-feltárását tekintettem. E célból őket életük új helyén többször felkerestem, sőt két teljes évig köztük laktam, hogy mennél jobban, alaposabban megismerhessem őket." Az ötvene s évektől napjainkig számtalan népdalgyűjtő fordult meg Baranyában, Ormánságban, a Zengő-alján, a csángók között és másutt. Közülük az alábbiak gyarapították hasznos anyagokkal a baranyai magyar népdaltárat: Avasi Béla, Olsvai Imre, Katanics Mária, Bosnyák Sándor, Andrásfalvy Bertalan, Paksa Katalin, Mándoki László, Maácz László, Martin György, Pesovár Ferenc, Végvári Rezső, Csapó Katalin és mások. Jómagam 1956-ban Hidason, a volt Andrásfalvi és istensegítsi székelyek dalait kezdtem először gyűjteni; 1957-ben pécsváradi, 1958-ban szebényi népdalokat. Azóta sok baranyai községben fordultam meg Piskótól Mekényesig és Zádortól Somberekig. Nekem is módomban volt hangszalagra rögzíteni a csángó nótafák két kiválóságának, Demse Dávidnénak és Simon Ferenc Józsefnének szép dalait.

A korábbi és az általam gyűjtött népdalokkal az volt a célom, hogy a legértékesebbek kerüljenek mielőbb kiadásra. Ebben a törekvésemben a egyes települések vezetői, vezető testületei készségesen voltak a segítségemre. Ennek eredményeként született meg az a 11 baranvai népdalfüzet, amely 625 „első-osztályú" népdalt tartalmaz. A füzetek a következő sorrendben, illetve évben jelentek meg: Schneider Lajos hagyatékából 1971-ben 50 népdal „Mohácsi népdalok" címmel. Harminc csángómagyar népdal - saját gyűjtésemből - Demse Dávidné , Simon Ferenc Józsefné és Gyurka Mihályné dalaiból - 1973-ban - „Kicsi madár jaj be fenn jársz" címmel. Ötven népdal Szebényből 1974-ben „Csele vize elfolyik a Dunába " címmel. „Dráva szélén lakom" címmel 100 ormánsági népdal látott napvilágot 1979-ben. (Belőle a Zeneműkiadó is megjelentetett hetvenhetet 1982-ben.) Még az 1979-es évben Berze Nagy János gyűjtötte népdalokból került kiadásra 50 válogatott népdal „Erre alá a Baranya szélen" címmel.1981-ben újabb 50, Schneider Lajos által gyűjtött népdal jutott el a népdalkedvelőkhöz „A mohácsi malomgátba ' reng a nád " címmel. 1983-ban a Bukovinából Dél-Dunántúlra (Baranyába, Tolnába és Bács-Kiskun megyébe) települt székelyek népdalai közül került kiadásra 70 dal „Hadikfalvi székely népdalok " címmel. Takács Józsefné. Tatár Kis Erzsébet énekesasszony népdalaiból jelent meg 40, „Szentlőrincen kiöntött a kanális" címmel. A „Széles víz a Duna " címet kapta a Mohácson és környékén gyűjtött 60 népdalt magába foglaló népdalfüzet, amely 1989-ben került ki a nyomdából. 1991-ben 70 hosszúhetényi népdal állt össze füzetté „Nagyhetényd e be van kerítve" címmel. 1992-ben egy liptódi énekesasszony - általam gyűjtött - 55 népdal a vált énekelhetővé a „Szép a páva " című kiadvány által. A felsorolt népdalfüzetek elsősorban annak a több ezer fiatal népdalénekesnek voltak segítségére, hasznára, akik az 1972-ben elindított és 30 éven át létezett Mohácsi Népdaléneklési Versenyeknek voltak részvevői. A füzetek szakmai támogatói, összefogói és lektorai a Zenetudományi Intézet (Bp.) munkatársa i voltak. A hazai német nemzetiségi népzene-, népdalgyűjtőket eleddig még nem fogta egybe semmiféle szakmai intézmény. Ennek dacára, ügvbuzgó külföldi és hazai gyűjtők és kisebb csoportosulások sok értékes anyagot mentettek meg eddig az elkallódástól.

A hazai németség népdalainak - köztük a baranyainak is - egyik jeles külföldi ismerője és közreadója Konrád Scheierling, aki két jelentős gyűjteményét jelentette meg, „Deutsche Volkslieder aus der Schwäbischen Türkei mit ihren Weisen" címmel 1960-ban, majd 1985-ben, az 1920 előtti Magyarországról való 198 német dalt tartalmazó „Donauschwäbisches Liederbuch" című kiadványt.

A német gyermekdalok kutatása területén egy osztrák gyűjtőpáros, Grete és Kari Horak emelkedik ki. Az 1930-as években több alkalommal jártak Magyarországon és gyűjtöttek német gyermekdalokat, gyermekjátékokat. Az alábbi baranyai településeken leltek közlésre érdeme s német gyermekdalokat: Abaligeten, Ágon, Bolyban, Csebényben, Gödrén, Hásságvon, Hetvehelyen, Himesházán, Kánban, Kisnvárádon, Lovászheténvben, Mecsekjánosiban, Mecseknádasdon, Óbányán, Szágyon, Szűrben és Villányban. Kari Horak a gyermekdalok
mellett behatóan foglalkozott a Baranya megyei németek néptáncaival is. A baranyai gyűjtők közül Donowald Józsefnétől jelentek meg 1979-ben német mondókák és gyermekjátékok „Abzählreime und Kinderspile aus der Baranya" címmel. 1982-ben Wild Katalin és Metzler Regina „Hoppe , hoppé, Reiter" című baranyai német vers dal és játék gyűjteményét adta ki a Tankönyvkiadó.


Ugyancsak a Tankönyvkiadó tette közkinccsé 1984-ben, Baranya megye eddigi legértékesebb német dalgyűjteményét, a „Rotes Röslein" ciműt, amely a gyűjtő-szerkesztő dr. Vargha Károly elévülhetetlen érdeme . A 150 dalt tartalmazó könyv különböző témájú dalanvagát 1936 és 1981 között dr. Vargha Károly mellett Manich Anna, Jandó Jenő, Kardos Lenke, Mandulás János és e sorok írója gyűjtötte Baranya németajkú falvaiban.
A baranyai németség hangszeres (fúvós, vonós, szólóhangszeres) zenéjének jelenlegi gyűjtése és közreadása igencsak kezdeti stádiumban van. Eleddig csupán Cász Mihály mohácsi harmonikás - gyermekkorában Palotabozsokon, a német fúvószenekartól hallott - 15 harmonika átiratát jelentette meg 1999-ben a Magyarországi Németek Szövetsége „Schwäbise Tanzmusik für Akkordeon" címmel. A baranyai horvátok (sokácok, bosnyákok) és szerbek zenéjének hosszú időn át nem akadt kutatója.

Haas Mihály 1845-ben Pécsett megjelent, Baranya című könyvében olvasható híradás a baranyai horvátok-szerbek, ahogy akkoriban nevezték, rácok dalairól és táncairól. „A rácznak nálunk is - írja Haas - számtalan sok dala van, különös előszeretettel énekli mégis a ' Karlovice Marko-t tamburakísérettel. Táncza nálunk is az ismeretes kolo dudasz ó mellett." Az. 1880-as években a Djakovóban született Nikola Tardinac kezdte el anyja szülőföldjén, Pécsett és annak környékén felgyűjteni az itt élő horvátok hagyományait. Hasznos gyűjtése csak 1986-ban látott napvilágot a Tankönyvkiadónál „Horvát népszokások, dalok és mesék Pécsről és környékéről " címmel. 1886-ban Várady Ferenc szerkesztésében Pécsett kiadott „Baranya múltja és jelene" című monográfiájában ismertetés jelent meg a baranyai szerbek és sokácok viseletéről és a sokác lakodalmakról.
Az ismertetés végén - két nyelven - négy népdalt is közölt. Két törökkori, un. guszlár dalról olvashatunk abból az 1936-ban kiadott füzetből, amelyet Relkovic Davorka írt, „Pécsi vonatkozású délszláv énekek a török hódoltság korából" címmel. Az egyik dal Omár pécsi bég nősüléséről szól, a másik a pécsváradi olajbég leányának,
Bejzának a haláláról.


A két romantikus történet - amelyek rendelkeznek némi történelmi hitellel! - közzétételét követően baranyai „délszláv" dalokat kottás formában is tartalmazó kiadvány csak 1954-ben jelent meg. A Pécsi Művészeti Szakközépiskola és a Baranyai Megyei Tanács Népművelési Osztálya által közreadott háromnyelvű - a magyar és a német kiadványok felsorolásában nem jelzett - népdalfüzetben 15 délszláv dal található 72 magyar és 13 baranyai német népdallal együtt. Az eddigi legnagyobb jelentőségű magyarországi horvát és szerb zenei gyűjtemény 1978-ban került kiadásra, posztumusz műként, „A magyarországi délszlávok zenei hagyományai " címmel. Szerzője, a zenei anyag kitartó szorgalmú gyűjtője és gondos szerkesztője, Vujicsics Tihamér, a hazai délszlávok kiemelkedő zeneszerzője és zenei hagyományainak megörökítője volt. A könyvben a következő baranyai településekről való, értékes, Vujicsicsgvűjtötte énekes és hangszeres lejegyzések szerepelnek: Alsószentmártonról, Drávasztáráról, Dunaszekcsőről, Felsőszentmártonról, Kásádról, Kátolyról, Lippóról, Magyarsarlósról, Mohácsról, Olaszról, Pécsudvardról és Szalántáról. Figyelemre méltóak a könyvben szereplő baranyai esőkísérő dalok, a dodolék, a pünkösdölők, a králjicék, csakúgy mint az aratódalok és a körtáncok, a kolok.


A Pécsi-Baranyai Janus Pannonius Múzeum 1979-es évkönyvében (1980-ban jelent meg) Begovácz. Rózsa „Dráva menti horvát húsvéti dalok" címmel írt tanulmányt, amelyben a 20 dal közül tizenhétnek a dallamát is közli Matusek László lejegyzésében. Ugyancsak a pécsi múzeum évkönyvében jelent meg 1983-ban, Bregovácz Rózsa írása a „Házasságkötés és szokásköre a Dráva menti horvátoknál " címmel. Az ebben szereplő 14 dallamot Bergics Lajos jegyezte le. Pécsett 1984-ben a Baranya Megyei Pedagógiai Intézet kiadásában 52 délszláv népdal szövege látott napvilágot Frankovics György gondozásában, „Narodne pjesme " címmel, amelyben Nikola Tordinac, Duro Frankovic, Duro Saroäac, Anka Hunjevac és mások gyűjtései olvashatók.

Tíz évvel később, 1994-ben Matusek László átai tanító, ének-zene tanár több éves és igen értékes gyűjtését adta ki a Tankönyvkiadó „Raspjevani Hrvati " címmel. A 127 Pécs környéki horvát-bosnyák dal között egyaránt megtalálhatók gyermek-, szokás- és felnőttdalok, csakúgy, mint közkedvelt kolok. Hangfelvételek őrzik a neves mohácsi horvát/sokác énekesnő, Kersics Ánká éneklését és a birjáni Klárics Márián, a drávakeresztúri Ardai József és a mohácsi Bárász György horvát dudások, valamint a felsőszentmártoni tamburazenekar muzsikálását.
A baranyai cigányság népzenéjét körültekintően és behatóan - tudtommal - nem kutatta még senki; alkalmanként és szórványosan magam ugyan készítek felvételeket dalolásukról és zenélésükről.


Dr. Várnai Ferenc

Honismeret, 33. évf. 3. sz. (2005.)

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr6214406876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.