Az örök erdő - Turós László 1. rész (Nimród 2004.)
2018. november 12. írta: Ormánsági História

Az örök erdő - Turós László 1. rész (Nimród 2004.)

Turós László halálára

Vannak emberek, akiknek a neve, az egyénisége, a munkája, az életműve elválaszthatatlanul összefonódik egy szakma vagy tájegység nevével. Turós László erdőmérnök neve ilyen.

Elválaszthatatlanul összefonódott ez a név a vadászattal, mint szakmával, hivatással, és összefonódott Vajszlóval, az Ormánsággal is. Turós László személyiségét, emberségét ez a két tényező alakította, mint ahogy ő is kitörölhetetlen nyomokat hagyott maga után mind a vadászaté s vadgazdálkodás, mind pedig az erdőgazdálkodás, az Ormánság területén.

Ezen a tájon, Máriagyűdön született, gazdálkodó szülők gyermekeként. Őseit évszázadokra visszamenően felkutatta, ismerte, tiszteletben tartotta. Tudjuk, hogy egy Turós Ferenc nevű gyűdi jobbágy a siklósi parasztfelkelés résztvevője volt, tudjuk, hogy Turós Pál, református prédikátor és esperes részt vett a Martinovics-féle jakobinus összeesküvésben, és azt is tudjuk, hogy Turós László nagyapja többszörösen kitüntetett első világháborús honvédhuszár volt…

Mindezt magától Lacitól tudjuk, aki mindennél büszkébb volt az ormánsági földbe és magyar történelembe mélyedő családi gyökereire. És büszke volt az általa kezelt erdőkre, az általa védett, óvott és nemzetközi hírnévhez juttatott ormánsági szarvasra is.

 

Turós László élete és életműve valóban elválaszthatatlan a hivatásától, az erdőtől és a vadtól. Mit vadász, mindenekelőtt vadgazda volt. Egy kertész szakértelmével, szeretetével és felelősségérzetével ápolta, kezelte és hasznosította a rábízott vadállományt.

Szerette a puskákat is – fegyvergyűjtő is volt – , de nem sokat használta őket. Mindössze három gímbikát lőtt, miközben legalább háromszázat lövetett.

Az irodalom, a művészetek bűvöletében élt – klasszikus műveltségű ember volt egy olyan világban, amikor az értékeket és az eredményeket a többség többnyire pénzben méri. Százszor több könyve volt, mint trófeája.

A vadászat Turós László számára mindenekelőtt az országért, szűkebb hazájáért, az Ormánságért való felelősségvállalás színtere volt. Példaképek vezérelték. Az egyik példaképe az immár vadászattörténeti személyiséggé magasodott, szarvastelepítő és szarvasnemesítő Draskovich Iván volt, a másik kortársunk, a siklósi dr. Horváth Béla, vadásztársasági elnök és vadászíró, aki 1997-ben hagyott itt bennünket.

Erdőmérnöki pályafutását a Bükkben kezdte, de az Ormánságban teljesítette ki. Az erdő számára több volt, mint a növények és állatok bonyolult életközössége.

A Vajszlói Erdészet igazgatójaként az ormánsági falvak népét is beleértette az életközösségbe. Meggyőződése volt, hogy ennek a sokszorosan hátrányos helyzetű tájegységnek a felvirágoztatása csak a természeti értékek megvédése és sokirányú, tudatos hasznosítása révén lehetséges. Már-már patriarkális szeretettel szerette a munkatársait, a Dráva menti falvak lakóit.

Közel három évtizeden át, a halála napjáig a Zalátai Vadásztársaság szakmai vezetője volt. Részt vett a Baranya Megyei Vadgazdálkodási Tanács munkájában, tagja volt a Vadászkamara Baranya megyei területi szervezete vezetőségének, ahol is a Vadgazdálkodási Bizottság munkáját irányította.

Kétszer tüntették ki Nimród-éremmel, a megyében elsőként kapta meg az Országos Magyar Vadászkamara aranyérmét. Erdőmérnöki munkásságával kiérdemelte a Bedő-díjat. Az igazi elismerés azonban az volt a számára, ha feladatott kapott.

Néhány hónapja hivatalosan már nyugdíjas volt. De talán nem is bánta, hogy huszonhét év után kiköltözhetett szeretett irodájából, mert ebben a nyereségkényszeres világban új irányt vettek az események. Bérbeadás, privatizálás. Az ormánsági szarvas jelenét, jövőjét immár jórészt bérlők alakítják. Szimbolikus tettként is értelmezhető, hogy nyugdíjasként éjt nappallá téve dolgozott egy nagy terjedelmű, átfogó igényű könyvön, amely a Mecsek természeti, történelmi és épített értékeit veszi számba. Írt, fényképezett, szervezett, kérelmezett, kijárt.

Tulajdonképpen a halál is munka közben érte: május 21-én a hátrányos helyzetű országrészekről rendezett fejlesztési konferencián vett részt Sellyén. A tanácskozás véget ért, kilépett az utcára, összeesett és meghalt. Egészen közel Draskovich-kastélyhoz.

Turós László hatvankét éves volt. Eltemettük, de itt van és – amíg mi élünk – itt is marad velünk.

Békés Sándor

Nimród, 2004. 07.15. 7. szám

 

Képeket Turós Lászlóné bocsátotta rendelkezésre - köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr714361925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.