Az örök erdő - Turós László 2. rész (Magyar Nemzet 1984)
2018. november 12. írta: Ormánsági História

Az örök erdő - Turós László 2. rész (Magyar Nemzet 1984)

Az örök erdő

Európai modell

Budapesten, Vajdahunyad várában láttam egy fakockát, amelynek minden oldala egy négyzetméteres. A fát, a hatalmas kocsányos tölgyet, amelyből a kocka készült, kétszáznyolcvan évig nevelte a természet a falun, Vajszló erdejében.

Egy általános iskolás kisfiú, Turós László pályadíjat nyert dolgozatából idéztem ezeket a sorokat. A fiú édesapja, Turós László, a vajszlói erdészet vezetője, vendéglátóm és útbaigazítóm volt erdőjárásom során.

I.

Az erdőségek, amelyekről szó van, a Dunántúl legdélebbi részén, a Drávával határos sík vidéken terülnek el, ötvenöt kilométer hosszan, hétezer-hétszáz hektáron, negyvennyolc községet érintve. Persze nem valamifajta érintetlen, összefüggő rengeteg ez; betonutak szabdalják, a ligeteket, bozótosokat, szántóföldek, rétek veszik körül, az öreg tölgyesek tarvágásokkal és fiatal ültetvényekkel váltakoznak. Kemény lombos erdők ezek, az uralkodó fafaj bennük a tölgy, amely génjeiben a hajdanvolt szlovén őserdő életerejét őrzi. Az ország legértékesebb faanyaga ez, a vajszlói kőris is világhírű volt, hosszú ideig kitűnő síléceket gyártottak belőle, mígnem a fát kiszorította a műanyag.

Nos, a kiszorítás, az új módi terjeszkedése, amelynek az élet legkülönbözőbb területein tanúi vagyunk, erdőjárásom első élménye lett: csakhamar észre kellett venne, hogy az erdőből, s a hozzá kapcsolódó létmódból kiszorult az idill, amit nagy tudatlanságomban keresni, s megtalálni véltem. Be kellett látnom, hogy az általam elképzelt idill egyszerűen nem illik bele. Akik az erődben, az erőből vagy az erődért ének, gondolataikban érzéseikben, merőben mások, mint a városlakók, aki, ha erődben jár, kirándul, pihen, levegőzik – minden lépése, minden cselekedete merő passzió. Az erdész, a favágó, a vadász másnak látja és másként fogja fel az erőt, szeretete is másféle szeretet: s manapság már talán egyre jobban hasonlít ahhoz az érzéshez, ahogy a jó munkás a gyárat szereti.

2.

Hallgassuk meg Turós erdészetvezetőt, ahogy gazdálkodási és termelési dolgokról beszél.

– Erdészetünkben együtt van mindaz, ami a mai erdőgazdálkodásban fellelhető. Évente negyvenhétezer köbméter fát termelünk ki és dolgozunk fel, ebből huszonnyolcezer köbméter a korszerű aprítéktermelési rendszeren belül, tizenkilencezer köbmétert pedig hagyományos módszerekkel. Van egy huszonkétezer köbméteres kapacitású fűrészüzemünk, most fejeztük be nemrégiben a rekonstrukcióját, itta vastag gömbfaanyagot dolgozzuk fel és munkáljuk meg, évi tizenegyezer köbméter készárut, parkettát, szegélylécet, talpfát, bányafát gyártunk. Kötelesek vagyunk ugyanennyi erdőt telepíteni, mint amennyit levágunk, az évente száz, százhúsz hektárnyi új ültetvényt tesz ki.

Szép, komoly ágazatunk a csemetetermelés, tizenhét hektáron jól felszerelt nagyüzemű csemetekertünk van. A vajszlói erdők egy része, pontosan tizenkét és fél ezer hektár: vadrezervátum. Kiemelkedően jó szarvasos terület ez, a hajdani híres Draskovics vadaskertből szétszéledt vad leszármazottjai élnek itt, minden esztendőben esik nálunk néhány csodálatos bika, ez idén itt esett a legjobb az országban, senki sem lepődne meg, ha valamikor innen kerülne ki a világrekord. Négy-ötszáz szarvasunk van, két-háromszáz őrünk, kevés vaddisznónk. Két év óta folytatunk fácántenyésztést. Szép trófeát ígérő szarvasaink sok külföldi vadászt vonzanak ide, egy-egy kapitális agancsért három-négyszázezer forintnyi valutát is kifizetnek: no de látni fogja, a vadból és a vadásztatásból befolyt összegek csak össztermelési értékünk töredékét teszi ki.

– Sorolnom is ezeket az értékeket. A legnagyobb volumen a fafeldolgozás, hetvenmillió és a fakitermelés, harmincötmillió. A csemetekertben megtermett érték négymillió, magtermelésből összejön négyszázezer, erdőfelújítás négy és fél millió, gépüzem tizennégymillió, fogatüzem 1,5 millió, a javítóüzemek termelési értéke 1,5 millió, mezőgazdaság egymillió, más egyéb egymillió, vadgazdálkodás 5,5 millió. Az egész együtt százharminchétmillió.

– Jó gépparkunk van: öt fa- és aprítékrakodó, négy Kamaz teherautó, egy Robur gépkocsi, hat munkásszállító mikrobusz, egy Robur busz, egy autóbusz, két traktor, harminc motorfűrész. Bízvást mondhatjuk, jól felszerelt erdészet ez, országos viszonylatban a legjobban gépesített, amink van, az tökéletesen elegendő ahhoz, hogy feladatainkat megoldjuk. Gépműhelyünk alkalmas arra, hogy elvégezze a revíziókat és a főjavításokat. Van kovács, bognár, asztalos, szíjgyártó, esztergályos, hegesztő, kismotorszerelő, mezőgazdasági gépszerelő, autó- és villamosság-szerelő műhelyünk. Tehát mindaz rendelkezésünkre áll, ami a géppark ellátásához és más tevékenységünkhöz szükséges.

– Hat mérnök, harmincegy technikus dolgozik erdészetünknél, a központban hat adminisztrátor. Háromszáz fizikai dolgozónkból száz szakmunkás. Ezen a tájon hagyománya van az erdészetnek, a környék öt legnagyobb általános iskolájában Beremenden, Siklóson, Harkányban, Kémesen és Vajszlón, minden évben vetített képes előadáson mutatjuk be a munkánkat a nyolcadikos gyerekeknek. A szakmunkás-utánpótlás közülük kerül ki. Szóval mindent összegezve olyanok a körülményeink, hogy tudunk dolgozni.

3.

Beszélgetésünket, amely most már Turós László személyes dolgait érinti, a vadászházban folytatjuk, egy szép teremben, amelynek falát kapitális szarvasagancsok díszítik.

– Itt Baranyában, egy közeli községben, Máriagyűdön születtem 1942-ben. Apámnak tizennyolc hold szántója és fél hold szőlője volt. Nagyon szép gyermekkorra emlékszem vissza, minden mai gyermeknek olyat kívánnék, apámmal, nagyapámmal jártuk az erdőt, rengeteget csavarogtunk, gombáztunk, gyümölcsöt szedtünk, s mindeközben a szívem megtelt szeretettel. A nyári szünidőben is mindig az erdészetnél dolgoztam, s már második gimnazista koromban eldöntöttem, hogy erdész leszek. Úgy emlékszem fiatal koromra, hogy erdővel, mezővel, fával, virággal, vaddal, madárral mindig barátsággal foglalkoztam. 1957-ben szomszédságunkba került Prucsi Nándor a sellyei erdészet későbbi fővadásza, a vele az erdőben töltött sok-sok óra végképp elmélyítette bennem a természet iránti szeretetet.

1965-ben végeztem a soproni egyetemen, onnan a Nyugat-bükki Erdőgazdasághoz kerültem gyakornoknak, s egy évet az erdőrendezőségnél töltöttem el. Utána a központban voltam erdőművelési előadó, majd hatvanhét februárjában kineveztek a cserépfalui erdészethez erdőművelési műszaki vezetőjének. Négy évig voltam ott, közben ismertem meg a feleségemet, aki az Egri Pedagógiai Főiskolán végzett mint történelem-magyar szakos tanár. 1970. július elsejével kineveztek erdészetvezetőnek Erdőkövesdre. Akkora területen dolgoztunk, mint itt Vajszlón, de feleannyi emberrel és sokkal kisebb feladatokkal. Szép időszaka volt ez az életemnek, hatvankilencben született a fiam, hetvenháromban a lányom. Lakásgondunk nem volt, általában az erdészetnél dolgozó műszakiak kapnak lakást. Az erdőben dolgozó emberekkel mindig sikerült szót értenem, hiszen ők valamennyien faluról származnak, akárcsak én.

Vajszlóra 1975 júliusában kerültem, bizony akkoriban másként nézett ki, mint manapság, ami itt új van, azóta épült: a fűrészüzem, a térvilágítás (hogy a gépkocsik éjszaka is szállíthassanak), a gépműhely, a csemetekert, az új irodaház, a szolgálati lakások és a fácánnevelő. Nem volt könnyű dolog itt gyökeret verni, nagy terhet rótt rám az erdészet sokszínűsége, különösen nehéz volt a fahasználati ágazat fölfuttatása, a hetvenes évek elején ugyanis a legjobb fakitermelő szakmunkások otthagyták az erdőt, bejöttek ide Vajszlóra, a fűrészüzembe. Így csökkent le az emberanyag kint, mikorra elértük, hogy jó szakmunkásgárda állt össze újra, eltelt négy-öt esztendő. Azóta talán ha egy év volt árnyékosabb, vesződségesebb, minden jól, szerencsésen alakult.

– Háromszobás szolgálati lakásban élünk minkét gyerek kitűnő tanuló, sok könyvünk van, itt a faluban nagyon jó megértő társaságunk, gyakran járunk be Pécsre színházba, van kocsink, nemsokára elkezdjük a házunkat építeni szülőfalumban Gyűdön, egyszóval renden van az életünk. A fizetésem havi nyolcezer-háromszáz forint, ehhez jön évi húszezer prémium, s az illetményföld haszna adódik hozzá jövedelmünkhöz.

– Naponta minimum tíz órát dolgozom, ezt leginkább a feleségem és a gyerekek találják soknak. Én hozzászoktam. Ha tehetem, járom az erdőt, vadászok, és van bennem annyi türelem, hogy kivárjam az igazán szép, az igazán nagy bikát. Amíg az el nem jön, addig szarvasra nem lövök. Azt a munkát végzem, azt az életet élem, amit magam választottam magamnak. S ha a munkámról van szó, szeretném hinni, hogy értek hozzá, hogy annak, amit csinálok, valóban haszna van.

Egy kiváló szakember Vajszlót az európai erdészet korszerű modelljének nevezte el.

 

Kristóf Attila

/Magyar Nemzet 1984. 05.04./

A képeket Turós Lászlóné bocsátotta rendelkezésre - köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr8114367765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.