Bencze János: Zsíros kenyérrel Amerikába
2018. augusztus 21. írta: Ormánsági História

Bencze János: Zsíros kenyérrel Amerikába

1956 novemberében, a forradalom leverése után rengetegen disszidáltak. Ismeretlen emberek vonultak az utcákon esténként a Dráva felé, hogy a folyón átkelve előbb Jugoszláviába, onnan pedig Nyugatra jussanak. Ki azért vágott neki a bizonytalannak, mert félnivalója volt, ki pedig kalandvágyból.

A hatodikos Cser Pista viszonyt azért indult el Amerikába, mert utálta a disznókat és a nyelvtant. A disznókkal az volt a baja, hogy naponta ki kellett trágyáznia az óljukat, a nyelvtannal kapcsolatban pedig a helyesírás és a magyartanár őrjítette meg, aki mindig egyeseket adott neki, mert összekeverte a múlt időt és a tárgyragot. Az apja viszonyt pofonokat adott neki. Egyrészt azért, mert nem trágyázta ki a disznóólat, másrészt pedig, mert két t-vel írta a libát, amit egyébként is tömni kell, és nem írni.

a_csavargo_bocs19.jpg

Kép: illusztráció (A csavargó bocs)

– Szabadság van, nem elnyomás! Megyek Amerikába! – döntötte el Cser Pista. Térképen megnézte, hogy legyalogol a Dráváig, átmegy Jugoszláviába, aztán Olaszországba, s onnan a tengeren át irány Amerika, ahol se zavaros tékkel maceráló múlt idő nincs, se disznók.

Megtöltötte a kulacsát vízzel, s hat szelet zsíros kenyeret kent magának. Kiszámolta, ennyi elég is lesz New Yorkig.

Délután három óra után indult el. Köd volt, épp disszidálásra való idő. Az első kilométert vidáman megtette. Zavarták ugyan az út menti fákon károgó varjak, de igazából nem félt. Amikor az erdőhöz ért, megállt, pihenés közben megevett két szelet zsíros kenyeret, s azon gondolkodott, most még visszafordulhatna. Kihordaná a trágyát, megírná a leckét, lemenne a kertbe megnézni, vannak-e az öreg meggyfán éjszakai menedéket kereső vadgalambok.

Nem fordult vissza. Félt ugyan kicsit, de csak lépkedett tovább. Arra gondolt, az apjának majd ír egy hosszú levelet, s elmagyarázza neki, hogy ő nem tud egyszerre disznókat is trágyázni és helyesen is írni. A képzeletben megszült hosszú levéltől ismét éhes lett, s csak úgy menet közben megevett újabb két szelet zsíros kenyeret. Mikor végzett, azon kezdett gondolkodni, hogyan is kel át majd a Dráván, mert úszni november végén nem lehet. Az ember a hideg vízben megfullad.

– Más disszidálók is átjutnak – gondolta kicsit bizonytalanul, amikor már elhagyta Lúzsokot, s egyedül ballagott a sötét országúton a még mindig távoli folyó felé. Ekkor már félt, s osztálytársa, Kiss Márta jutott eszébe, akinek minden második szünetben meg szokta cibálni a szőke copfját. A kislány visongott, ő pedig örült. Arra gondolt, Mártának is ír majd egy hosszú levelet Amerikából, s megígéri neki, ha már minden rendben lesz, hazajön meglátogatni, mert igazából nemcsak a haját szereti cibálni.

– Csak mikor jövök haza? – gondolta szomorúan Cser Pista, s bánatában megette az utolsó két szelet zsíros kenyeret.

Egy óra múlva a zalátai faluvégen megállt. Késő este volt. A távolban kutyák ugattak, ő pedig ismét nagyon megéhezett. Szerette volna megnézni a térképen, milyen messze is van még Amerika, de tudta, nagyon messze.

Ekkor már pityergett. Visszafordult, aztán futni kezdett, s a arra gondolt, legközelebb csak disznóvágás után indul el Amerikába, amikor lesz már szalonna, kolbász és disznósajt is, mert azt nagyon szerette.

 

1999. október 21.

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr114194125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.