Amikor a zalátai kertek alja Somogy vármegyéhez tartozott
2018. március 03. írta: Ormánsági História

Amikor a zalátai kertek alja Somogy vármegyéhez tartozott

Bár történelmi léptéknek egyáltalán nem nevezhető soknak az az alig két emberölő, amikor a megyehatárokat megváltoztatták. Egy kép beszédesebb ezer szónál - vagyis a régi vármegyei térképekről leolvasható, hogy Sztára bizony Somogy vármegyéhez tartozott. Ennek okán a volt vasúti híd maradványai is bizony őket illeték....
Mindez felelevenítése már a déli vasutak kapcsán eszembe jutott, de a tegnapi drávafoki Bittó István,aki a Magyar Királyság hatodik miniszterelnöke volt, s 1851-ben Drávafokon (az akkor még Somogy vármegyében) telepedett le.

Az 1950-es megyerendezés – a járásrendezéssel együtt – a tanácsrendszer magyarországi bevezetését megalapozó közigazgatási területi reform egyik eleme volt. Fő célja a szovjet mintára kialakítandó tanácsok számára alkalmas kereteket biztosító közigazgatási területi egységeknek a létrehozása volt. Ezzel összhangban minden mai megyét érintett, hasonló méretű módosításra korábban nemigen volt példa.

Kép: Somogy és Baranya vármegye határa a megyerendezés előtt

A rendezés eredményeként az ország a korábbi 25 megye és 14 törvényhatósági jogú város helyett 19 megyére és Budapestre oszlott, vagyis e közigazgatási területi egységek száma mintegy a felére csökkent. Emellett az új beosztás mind területi, mint népességi szempontból kiegyenlítettebb volt az addiginál.

A második világháborút követően az 1945-ös megyerendezés során kisebb-nagyobb módosítások történtek a megyei beosztásban. Ezek egy részét a magyar államterület újbóli megváltozása tette elkerülhetetlenné, és lényegében az 1938 előtti állapot visszaállítását jelentették, más részük már reformelemeket is tartalmazott a történelmileg kialakult megyehatárok legkirívóbb észszerűtlenségeinek megszüntetésére, viszont e döntések egy részének tényleges végrehajtására nem került sor. Ezek a változtatások azonban továbbra sem léptek túl a legszükségesebb mértéken, és az így kialakult megyebeosztást még mindig alkalmatlannak vélték a tanácsrendszer bevezetésére. Ezért került sor a teljes körű átalakításra 1950 folyamán.

Somogy megye ekképpen változott:

  • a Barcsi járásból Baranya megyéhez csatolt Felsőszentmárton  községet és Magyarland, Németlad, és Patosfa községek kivételével a Szigetvári járást (a térképen: 3),

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr3213712132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása