Megsárgult újságlapok - Járdát építettek Zalátán (1988)
2017. szeptember 04. írta: Ormánsági História

Megsárgult újságlapok - Járdát építettek Zalátán (1988)

Régi elgondolás valósult meg e tavasz végén Zaláta községben. Az elmúlt évtizedek alatt épített járdák egy része már nagyon elhasználódott, és megértek a kicserélésre. A múlt év decemberi falugyűlésen határozott úgy a község ott megjelent lakossága, hogy az 1988-as elöljárósági pénzalap felhasználásával, társadalmi munkával építsünk három új összekötő betonjárdát 1988-ban.

jarda.jpg

A falu elöljárósága először a vajszlói székhelyközség tanácsi vezetőivel vette föl a kapcsolatot és kért segítséget a szükséges anyagok: cement, folyamkavics, építés előtti zsaluzás biztosításához. Amikor minden összejött, május 25-én megkezdődött a nagy munka. Három hétvégén, szombaton, vasárnap a társadalmi munkásoktól volt hangos a falu utcája. A lakóhelyüket becsülő, szerető emberek az elöljáróság első szavára jöttek hetenként háromszor bontani, építeni. Egy-egy összekötő járda építéséhez 14-15 fő kellett, akik reggel 7 órától déli 12-ig volt, hogy 14-ig készítették a betont, tolták a talicskát.

Június 12-én, vasárnap befejeződött a kb. 200-220 m hosszúságú járda utolsó, harmadik szakaszának építése. E kis község lakossága, minta közelmúltban már annyiszor, újra bizonyította, értelmes célokért nem sajnálja erejét, szabadidejét adni a falujáért, lakóhelyéért. 
(Kis Gál Lajos, elöljáró)

 

Dunántúli Napló, 1988. június 30, csütörtök

Az újságcikk beküldője Szabóné Nagy Marika

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr8012799288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.