Megsárgult újságlapok - Sokszínű kaláris (1965)
2017. szeptember 01. írta: Ormánsági História

Megsárgult újságlapok - Sokszínű kaláris (1965)

A paptanító néni, H. Várady Ilonával készült riport. Zaláta egyik díszpolgára.


Ültem a különös vendégkönyv előtt s egy árva betűt nem tudtam beírni. Nem tudom, miért. Most már azt hiszem, írnék bele valamit, egy kérdést, olyasfélét, hogy mondja meg nekem Asszonyom, honnan van ennyi ereje?
Valamelyik nap a kezembe nyomtak egy levelet, innen írt valaki Pécsről, hogy lent járt Zalátán, találkozott Czere Horváth Jánosnéval, aki sok szép dal szerzője. Különben is mint tanítónő a falu kulturális életének vezetője volt évekig…és így tovább. Mellékletként néhány levelezőlapra nyomtatott kottát is küldött.
Nem értek a kottákhoz. Elolvasgattam a dalszövegeket, persze, nem túl nagy figyelemmel, az egyik kotta mellett egy arcképet is találtam, fiatal, kicsit szomorkás mosolyú nőt ábrázolt. Mindjárt megnéztem a dátumot is . 1939.


Aztán ez a dátum meg Zaláta nem hagyott nyugtot. Ki az, aki a harmincas években dalokat szerez Zalátán s ma is ott lakik?
A postás mondta meg, hogy a nyugdíjas tanítónő a református lelkész felesége. A zalátai gyerekek úgy hívják: a paptanító néni.

Köszörültem a torkomat a nedvesfalú paplak előszobájában. A hangra egy villanásra kinyílt az ajtó, pici kis öregasszony nézett ki rajta, nem is nézett, csak megcsillant az ajtóban, aztán rögtön be is csukta, mintha megijedt volna tőlem. Néhány hang hallatszott belülről, akkor újra kijött s most már bemutatkoztunk egymásnak. Ő Czere Horváth Jánosné. Idegesség vibrált körülötte, mintha örökös lázban élne a tevékenység állandó igényével.
Ritka az olyan ember, akiről ez már első pillantásra látszik. A beszéde is ilyen sodró, gyors, nem időzik sokáig egy témánál.


Egy kép fekszik előttünk. Bajuszos, cvikkeres öregúr sötét magyar ruhában. Na, látja ez volt Kecskeméten a rajztanárom, Szunyoghy Farkas, Ady osztálytársa volt különben egy időben szobrászatot is nyitott húsz pengőért, persze, hogy én is beiratkoztam, beiratkoztam én mindenhová, de csak fejcsóválva nézte a szobraimat, legfeljebb csak annyit mondott, „ügyes, ügyes”, persze, nem volt azoknak a szobroknak lelke. Aztán egyszer azt mondta: „Rajzoljon csak inkább maga, Ica”. Igaza is volt, mert a rajz az más.


Mondani akarom, hogy mutasson valami rajzot, de már felpattant az asztal mellől. Azt mondja, megmutatja a kalárisait, mert vagy húsz féle van neki az ország minden részéről, még fekete székely kalárisa is. 
Egy folyosón lehet átjutni a lakás másik részébe, a folyosó tele van dobozokkal. Ezek mik? – kérdezem. Népviseletek – mondja – tudja, nagyon szeretem az ethnográfiát, vagyishogy nem akarom magam ilyen nagyképűen kifejezni, inkább úgy mondanám a népi viseletet. Ez mind az. Két dobozra pöccint: ebben van az ormánsági, ebben meg a kazárbányai. Ezeket különösen szeretem.


A folyosóról nyílik a olgozószoba s ebből még másik kettő. A legbelső az övé.
A falon plakátok, egykori magyarnóta- hangversenyek emlékei, a sarokban zongora s egy falrész tele van festett tojással. Nem számoltam meg mennyi, de száznál bizonyára több. Először azt gondoltam, nép hímes tojások – közelebb mentem és elcsodálkoztam.


Minden dalomat megfestettem. Tojásra – magyarázza közben az asszony és sorra mutogatja a tojásokat: ez melyik dal, az melyik. Én akkor már nem annyira a magyarázatot figyeltem, inkább a festést. Egyike másika remekül kidolgozott kis miniatúra. Mivel fest? – kérdezem. Vízfesték, tempera és anilin festék keveréke. Mindig csak tojásra? Nem mindig, de többnyire igen. Miért éppen tojásra? Megvonta a vállát, honnan is tudná ő azt.
Aztán egy pillanatra megáll, egy tojást forgat a kezében. Nézze, ezt be sem fejeztem. Aztán kis szünet után hozzáteszi: tudja annyi mindenbe belekap az ember!


Egy másodpercig sem tart ez a röpke elsurranó szomorúság, de aztán már mindig megmarad az emléke.
Állon csak ide. Látja ezt a képet? Huszonhárom éves koromban rajzoltam. Mit ábrázol? Megütközve nézek rá. Hiszen a vak is látja. Tusrajz, egy lány a tükör előtt. Mosolyog. Lépjen kettő hátra é nézze összehúzott szemmel. Egy koponya vigyorog rám. Látja, halálfej. Hogy miket ki nem talál az ember. Különben a halál ott is van körülöttünk mindig.


Hirtelen ott a sok emlék között, amik most már nekem is kezdtek jelenteni valamit, az ötlött eszembe: mi okozhat boldogságot ennek az asszonynak. Azt kérdeztem: mi volt életében az egyik legboldogabb pillanat? Azt hittem, majd valami dal születését mondja, vagy egy sikeres hangversenyét. Ő meg megállt, éppen egy papírlapot tarott a két ujja közt, maga mellé ejtette a kezét és azt mondta: mikor az iskolában búcsúztattak. Most mikor nyugdíjba mentem. Ott álltak velem szemben, apa, anya, gyerek, mindegyiket tanítottam. Láttam, nagyon szerettek volna valamit mondani, valami nagyon szépet és aztán csak annyit mondtak: „köszönöm”. Hát persze, hogy sírva fakadtam. Ez nagyon szép volt. buta aki, azt mondja, hogy az öregségnek nincsenek örömei. Biztos nem érti meg, de én azt mondom, ez a legszebb kor.


Hát igen. Tulajdonképen a dalok, a festés, a népviseletek mind csak csupa dísz. meg kell vallani, csodálatos dísz.
Közben fölemeli a papírt, mutatja. Ennek is nagyon örülök, ez az egyik legszebb emlékem. A „Doktor úr, doktor úr” című dal első sora és kottája. Ideges, gyors ceruzaírás: szeretettel ajánlom Horváthné Várady Ilonának: Huszka Jenő.


Aztán visszamegyünk az első szobába, itt melegebb van, mutat néhány rajzot: ezeket már a tanítványai csinálták. Csillog a szeme, amikor azt mondja: én tanítottam őket. A szépre szerettem volna megtanítani valamennyit. Egy kicsit biztos sikerült.


Aztán elém tette az ominózus vendégkönyvet. Végig lapozgattam. Minisztertől neves újságírókig sok híres ember bejegyzését találtam meg benne. A sorok őszinték, szeretetteljesek – az erő, ami ebből az asszonyból árad, nem hagyott érintetlenül senkit.


(L.L.)

Dunántúli Napló, 1965. február 28.

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr8512796564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.