Zalátai tiszteletesek - Mádi István (1911-1927)
2017. augusztus 31. írta: Ormánsági História

Zalátai tiszteletesek - Mádi István (1911-1927)

Történelmet írtak azon dokumentumok, levelek írói, akik írásba foglalták gondolataikat egykoron. Ezen levél több mint nyolcvan esztendeje született, s az kutakodó utókor számára számos érdekesség tudható meg Zalátáról. Nehéz idők jártak Mádi tiszteletes szolgálata alatt: az első nagy világégés, a kitérők nagy száma... Az iskolát egy időre be is kellett zárni, a templom is majdnem ugyanerre a sorsra jutott! Visszaemlékezése ma már történelem, de kár lenne, ha a feledésbe merülne!

14690880_317645335278950_3049808291695763197_n.jpg

Kép: Mádi  István tiszteletes képe, amit Döme Józsefnek ajándékozott és dedikált

Mádi István (1911-1927)

Nem tudni biztosan, hogy honnan érkezett Zalátára. 1910-ben Monoron lelkipásztorkodott Mádi István erzsébetfalvi lelkész. (Lehet, hogy a kettő ugyanaz?!) A hívek lélekszáma ismét növekedett néhány évig, de ezután ismét gyors apadás következett be. 1911-ben 645, 1915-ben 626, 1926-ban 537 református élt a faluban. Zaláta összlakossága 1920-ban 768 fő volt. Az 1910-es évek elején nagy összegeket kellett kölcsönbe venni, mert az egyházkassza teljesen kiürült. Az anyagi nehézségek nem éppen a nagy kiadások következményei voltak, hanem egyre többen tagadták meg az egyházi adó befizetését. Ilyen nehéz helyzetben volt az egyház, mikor felsőbb helyről kaptak felszólítást, mely szerint az iskolai tantermet bővítessék ki és alakítassák át. 1912-ben az anyagi körülmények nem tették ezt lehetővé. De még az azt követő években sem, melynek a következménye lett, hogy 1916 auguszus 13-án a felsőbb hatóság bezáratta az iskolát. 1916 augusztus 24-én a gyülekezet nagyobbik harangját, melyet még 1806-ban vettek, a hadügyminisztérium rendeletére 1.024 koronáért hadi célra elvitték.

14712739_317640475279436_1991476160573323395_o.jpg
Kép: 1916 - a harang búcsúztatója
Az 1917-1918-as években 100%-os pótadó kivetés volt, mert olyan súlyossá vált az egyház anyagi helyzete. Talán ennek is volt következménye, hogy 1917 április 1-én a teljes presbitérium lemondott. Valamennyit javított a szomorú helyzetükön a konvettől kapott segély, de mindez édeskevés volt. A gondok megoldása csak belsőleg lehetett orvosolható. A zalátai kegyes szívű nők ugyanezen évben egy úrvacsorai rézkancsót adományoztak az egyháznak, mely ma is használatban van. Mi okozhatta a zalátai egyház ilyen szomorú állapotát? Az első világháború, vagy a hívek közömbössége? Feleljen meg erre a kérdésre maga a gyülekezet lelkésze, aki visszaemlékezésében a következőket írta:
"Pro memoria Nem lesz érdektelen dolog tudni a következő nemzedéknek, hogy az a nagy világfelfordulás, mely 1914 aug. 4. napján kezdődött, mivé tette néhai jó Sztárai Mihály baranyai népét. A zalátaiak is, minekutána felettébb igen meggazdagodtak a földi javakban, elfelejtkeztek azokról az ősökről, kik vagy mezítláb, vagy bocskorban jártak néh. Battyány Fülöpné: szül. Pirinyi Borbálához könyörögni azért, miszerint eszközölné ki azt a magas helyen, hogy a zalátaiak Zalátán templomot építhessenek. 'Ruhánk nincs - így szól egy kérvényük - mezítláb megfagyunk, míg akár Sellyére, akár Piskóra érünk istentiszteletre. Ha templomunk lenne, azt, mivel fúró-faragó emberek vagyunk, magunk felépítenénk. A prédikátort tisztességesen eltartanánk' stb. stb. Ma pedig: a papot, tanítót nagyon szívesen elküldenék a fészkes fenébe.
A régiek által megállapított fizetésről hallani sem akarnak. Egy jelszó kapott lábra az egész faluban: “Amit csak lehet, le kell alkudni! Mi vagyunk az urak, mi tartjuk őket!” stb. stb. Hogy az ilyen nyilatkozatok mennyire emelik az egyházi hivatalnokok munka és egyéb kedvét, ahhoz nem kell commentár! Lealázták az egyház papját és tanítóját e sorok írása idejében egészen a föld poráig. E sorok írója, a tanítóval együtt kevesebbet kér a hívektől, mint a községi kanász egy-egy darab disznó után, s mégis az volt rá a válasz, hogy ezt nem bírjuk ki, ez elviselhetetlen! S új jelszót kaptak fel: “Térjünk ki! Keressünk o l c s ó b b vallást!”
S ekkor, midőn 100 ezer koronát adtak egy pár csikóért, akkor, mikor 100 korona volt egy napszám, akkor, amikor egy-egy polgár egy vásári mutogatásra, - hogy lánya férjet fogjon- lányára rárakott 40 ezer korona értéket, akkor, mikor egy-egy polgár fiú gyermekének vasárnapi mulatságára - kocsmai költségre- ezer-ezer koronát adott: akkor kezdődött meg Zalátán 20-80 korona papi és tanítói fapénz miatt a kitérés. Hirdették, hogy lutheránusok lesznek, mert ott a legnagyobb adófizetés: 80 korona. - E díszes - megörökítésre méltó - egyének nevét, teljes őszinteséggel írva le a kitérés - általuk bevallott okát: a következő lapokon fogom közleni. - “Mit használ valakinek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkét elveszti!?! /Máté XVI:26./
Kelt Zalátán 1921. április 5-én. MÁDI ISTVÁN ref.lekész’
Utána néztem a kitértek névsorának. Nem akarom felsorolni a neveket, hiszen ha valakit érdekelne, megtalálható a kitértek anyakönyvében. E névsor szerint 153-an tértek i rövid idő alatt a lutheránus egyházba, egy kivétellel, aki a római katolikus egyházba tért. A kitértek életkora 16 évestől kezdve 88 évesig bezárólag emelkedik. Tehát olyanok is otthagyták egyházukat, vallásukat, akik egész életüket abban élték le, s talán már csak napjaik voltak hátra e földi életből, hogy majd megálljanak Istenünk előtt a nagy számadásra!
Zalátán a harmadik püspöklátogatás 1921 október 18-án volt. A presbiteri jegyzőkönyvben csak az előkészületere találtam utalást. Tény, hogy Kavasz László püspök már hanyatlóban találta a zalátai egyházközséget. 1922-ben az elvitt harang helyébe vettek ismét egy nagyharangot, melynek a súlya 234 kg volt. Rajta ez a felirat állt: 'A zalátai közbirtokosság ajándéka." Egy 9 regiszteres orgonát is akartak a templomba, de úgy látszik, annak a gondolata még csak felvetődött.
14681989_317642271945923_6735634750074056064_o.jpg
1922 október 22-én volt az ünnepélyes harangszentelés és a hősök emlékszobra leleplezésének ünnepe.
Mádi István lelkész felesége Balla Erzsébet volt, aki "1911 május 1-től 1922 nov. 13-ig élt kifogás alá nem eső házastársi viszonyban, - ekkor azonban el kellett hagynia Zalátát. Ő nemvolt hibás, férje űzte el őt" - olvasható a jegyzőkönyvben. A kitérés olyan nagymérvű volt, hogy a lelkész az 1926 nov. 10-én tartott presbiteri gyűlés 5. pontjában a következőket terjesztette a presbitérium elé: "...az egyházi adó miatt, oly tetemes kitérés van, hogy az egyházat fenntartani nem lehet."
Hibás volt a gyülekezet és lehetett hiba a lelkipásztorban is, hogy idáig jutottak! 1927 július 1-től az egyházmegye esperese Mádi Istvánt tartósan szabadságolta. A templomot, parókiát, Istennek legyen hála, nem kellett bezárni.
Forrás:
1.A jegyzet megalkotása egy kitűnő dolgozatra támaszkodott, amely a zalátai tiszteletesek életét és munkásságát mutatja be a püspöklátogatások köré fűzve, az anyaegyház megalakulásától 1995-ig. Sajnos a szerzőjét még nem tudom, így azt nem tudom feltüntetni. A továbbiakban Anonymusként fogok rá hivatkozni a források között.
2.A Baranyai Református Egyházmegye rövid története: http://bit.ly/2cXCEc3

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr6512794536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.