Nagy Sándor: "Kígyóóóóóóóó...!"
2017. augusztus 31. írta: Ormánsági História

Nagy Sándor: "Kígyóóóóóóóó...!"

Emlékmorzsák - vadásztörténetek Nagy Sándortól

1986. augusztus elején történt, Nagysziget területrészen
nevtelen.pngEsti disznó lesen voltunk H.T. vadásztárssal. Mind a kettőnknél sörétes puska, gyöngygolyóval. Akkor ég a megyei keret nem bírta el, hogy golyós puskánk legyen. T. puskáján puskalámpa. A Hold még jól tele volt, utolsó negyed. A kukoricásnak már keményedett a szeme. Három, szobányi foltok jelezték a disznók kártételét. Már 11 óra elmúlott, egy roppanást sem hallottunk. Egy lesen ültünk mind a ketten. Én olyan kísérőként vettem részt. Meguntuk a várakozást és haza indultunk. Úgy gondoltuk, szembeszéllel megkerüljük a táblát. Egymás mellett mentünk. T.-nek jobb vállán a puska, nekem bal vállamon, hogy össze ne koccanjon. A kukoricatábla körül volt kaszálva, mellette körül égeres erdő. Elég jól kiléptünk, 50 méterenként megálltunk hallgatózni. Egyszer csak ahogy megyünk, T. egy lépéssel hátramarad és hátrafelé tekingetve vissza a földet nézi. A következő pillanatban velőtrázó ordítás:

- Kígyóóóóó...! - és futásnak ered. Engem úgy megijesztett, hogy én is ösztönösen menekülésre gondoltam. Egymást túlszárnyalva vágtáztunk. Kb. 30 méter után látom, hogy lemaradok, jobb kezemmel a bal vállába kapaszkodok, így próbálom a lemaradást korrigálni. Látva, hogy minél jobban futunk, de nem tudjuk a kígyót lerázni. T. hirtelen megáll. Keresztbe fordul és lábával nagyot dobbant, és rám szól határozottan. - Gyere ide, rajta állok, lődd agyon! - Erre én még komolyabban: - Lődd agyon te, nálad is van puska. Nagyon nyomhatta a talpát a kígyó feje, mert lábfejét félrefordítva így szól: - Nézd csak, a puskalámpa volt. Erre óriási megkönnyebbüléssel kitört a röhögés. Pillanatok alatt kiderült, mi is volt az egész. Valami ág, vagy gaz lerántotta a puskáról a lámpát és a földön csúszva, erős zsinóron jött, el-elakadva a gazban utánunk. És a foncsor, amikor a hold felé fordult, mindig csillant egyet. Ezt látta T. kétszer megcsillanni, mikor hátranézett és kígyónak vélte. Mondanom sem kell, hogy negyedóráig a hasunkat fogva röhögtünk és fogadkoztunk, hogy el nem mondjuk senkinek. De a fogadalmat már másnap reggel mind a kettőnk elfelejtette. T. nagyapja reggel munkába menet már mondta is: "Na, ti híres, bátor vadászok, az este mit lőttetek?" Nekünk pedig nagyobb és maradandóbb élmény volt, mintha akkora disznót lőttünk volna, ami Todor Zsivkov akkori világrekordját túlszárnyalja. Így történt, igaz volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr412794496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.