Megsárgult újságlapok - Zaláta Csendje (1981)
2017. augusztus 31. írta: Ormánsági História

Megsárgult újságlapok - Zaláta Csendje (1981)

Hajlotthátú öregasszony ül a ház előtti kispadon: kékpöttyös kendője megengedve. Az éles reggeli napsütés ráncos arcára árnyékcsíkot húz…
Zaláta. – Falu a határszélen. Széles utcájú csendes község. Talán ezért is vette meg egy városi ember a volt parókiát? Talán ezért nem építenek a fiatalok új házat? Talán ezért menekülnek Zalátáról? Nem kell senkinek a sok döngöltfalú ház? Nem kell a Dráva-parti füzes?
Ki tudja?
Odébb egy csoportosulás: asszonyok kuncognak. Amint közelebb megyünk, kiderül: azt hitték malacot jöttünk venni, s maguk között felsrófolták az árakat.
- Aztán mennyiért adták volna?
- Amennyit kialkudunk.
A nyolchetes malacért van, aki 1700-1800 forintot is megad, de ha többet, az se baj. Malaca válogatja…
A széles utca – frissfüvű legelő. Szinte minden ház előtt haragos gúnárok csapkodják a szárnyukat, körülöttük remegő fenekű pihés kislibák sárgállanak. Élvezik a tiszta levegőt, az eső utáni jó időt.
- Tegnap még jég is esett – mondja Vető Jánosné, s mutatja: - Innen jött a kert felől,annyi, hogy lapátolni lehetett. Tisztára elpacskolta a salátámat, hogy a fene vitte volna el! 

 

Vetőné 61 éves, itt született, s sose élt másutt. Azt mondja, régebben a község lejjebb volt, a folyó mellett, aztán egy ár felhozta az embereket. A házak többsége azért döngöltfalú; ha jön a víz, ne sok vesszen…
- A férfiak többsége a tsz-ben dolgozik. Akad, aki a Ganzba jár el, vagy másutt talált munkát Vajszlón. A nők nemigen tudnak elhelyezkedni. Nincs bölcsőde-óvoda, s ha gyerek van, marad a ház körüli munka; hizlalás, veteményezés. A közlekedés sem a legjobb; de hát mit lehet tenni. Még Vajszlóig úgy ahogy bejutnak – az a 10 kilométer nem sok -, de onnan rosszak a csatlakozások.
- Az ellátás?
Tóth Lászlóné szerint úgy ahogy elfogadható. A bolt jó: szinte mindent lehet kapni. A körzeti orvos, meg a nőgyógyász Csányoszróról jön ki, s akad egy segélykérő telefon is, de legtöbbször az őrse kell menni telefonálni: az biztosabb. Mozi: hetente kétszer, hétfőn és vasárnap. Május 1-én horgászbál volt.
- Azért megvagyunk magunkban.
A közös tanács Vajszlón van, a Tsz-központ – Vejtibe került. Akad, akinek mindegy, akad, aki nem szívleli a dolgot. Állítólag a falugyűléseket is úgy csinálják meg, szép csöndben, hogy a község 460 lakójából minél kevesebben tudják meg. (?) Persze az is lehet, hogy ezt a rosszindulat mondatja.
Igaz, nehezen hihető, de el kell hinni: a vajszlói tanácson új szemmel mérik Zalátát. Maga Katona Zoltán tanácselnök mondotta: …”Érezzük mi is az ott lakók sérelmeit, s valahol meg is értjük… Régi keletű dolog ez; Zalátának valamikor vasútja volt, termelőszövetkezeti központja, iskolaközpontja, s Vajszló legnagyobb társközsége most is…”
Milyen jövőt várhat a zalátai ember?
- Egy szándék vezérel bennünket – mondotta Katona Zoltán -, s az a következő: ne sorvadjon tovább a falu.
S ez nemcsak szó. Jövőre kiszélesítik, megjavítják a zalátai utat. Ez az első lépcső, a kezdet. Szeretnénk ezt az ormánsági miliőt legjobban megőrző falut az idegenforgalom előtt is kinyitni. Pár év múlva – ha az iskola körzetesítése megtörténik - ,az egyik zalátai iskolából vagy öregek napközije lehet – vagy óvoda (?) -, a másikban pedig néhány szobát a helybéli Váradi Ilona magángyűjteményének átadni: ormánsági szőttesektől, munkaeszközöktől, helytörténeti emlékektől kezdve sokminden megférhet itt. 
Kapos Ottó iskolaigazgatónál jobban Zalátát szeretni nem lehet. Legalábbis ez érződik beszédéből:
- Én néhány év múlva nyugdíjba megyek; lesz időm a gondolataimat rendezgetni. Sokat harcoltam ezért a községért, eredménnyel is, hiába is… Amikor kezdő tanítóként idejöttem, éreztem: itt ragadok örökre, nem enged elmenni a helybeliek szeretete, a szép vidék, ez a széles utca, a Dráva-part. 
- Miért volt a harc?
Hallgat, keményen maga elő néz. Mintha azon töprengene: mondjam, vagy ne mondjam? Aztán csak megszólal:
- Több évtizeden keresztül csak azt látni, hogy sorvad ez a község. Ki bírja szó nélkül? Látni, hogy elköltöznek az emberek, éppen azok, akik a falu hangadói voltak, akik meg tudták mozgatni a közéletet… Tudom, mert a világot figyelő ember vagyok, hogy az a politika, amit úgy nevezünk, hogy „növelni a községek megtartó erejét” – megmentheti Zalátát. De hát, nem lett volna jobb előbb…?
Kevés annyi átszervezést megélt község lehet Magyarországon, mint ez az ormánsági falu. Zaláta ma még csendes. Meg lehet törni ezt a csendet? Katona Zoltán: „Nem lehet, hanem kell!” Az asszonyok még mindig a kertkapuban. 
- Már építkeznek is – mondja az egyikük. – Ott, a község bejáratánál, biztosan látták, emeletes
ház lesz.
- Kicsoda?
Nevetnek.
- A nevét nem tudjuk, s magunk között csak Dollárpapának nevezzük. Ki más lenne, hogy annyi pénze van? … Legalábbis úgy néz ki, hogy sok van.
- S ha magának is annyi lenne?
- Eltolatnám dózerrel a házamat, és egy újat építenék.
- Vajszlón, Sellyén, Vejtiben?...
- Nem. A régi helyén.

 

Kozma Ferenc írása, a felvételeket Cseri Lászó készítette

Dunántúli Napló, 1981. május 17.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr812795244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.