Ég és föld között – a zalátai templom orgonájának históriája (2. rész)
2017. augusztus 30. írta: Ormánsági História

Ég és föld között – a zalátai templom orgonájának históriája (2. rész)

Az első részben megismerhették, hogy Czere Horváth János és a falu lakossága miként gyűjtött a templom orgonájára. Eltökéltségük és hitük hozzásegítette a közösséget egy orgonához, ami sajnálatosan a második világégés során használhatatlanná vált. Az orgona történetének folytatását megismerhetjük Baranyai Helytörténetírás 1989-i számából /Tanulmányok és források Baranya XIX. és XX. századi oktatás- és művelődéstörténetéhez/.
Kovács Emil: A baranyai református egyházmegye templomainak hangszerei (1983-ban).
18670853_1555412867824257_410963864598372891_n.jpg

“A templom karzatában áll az orgona szekrénye. A játszóasztal a karzat mellvédjébe van beépítve. Maga a játszóasztal romos, a traktúra hiányzik. Eredete: Az orgonát az Angster-cég építette be a zalátai templomba az 1930-as évek közepén. A pécsi Székesegyház Eskető-kápolnájában volt eladdig. Amikor Pécsett erre a célra új hangszer épült, az Angster-cég közvetítésével a zalátaiak megvásárolták a régi orgonát. Építési ideje a XIX. század második fele lehet. Talán eredetileg is Angster-mű?
Mechanikus, 54 manuál-bellentyű: C-f-ig. 27 pedál-billentyű, de ismétlős. 7 sípsoros szélláda a manuálhoz. 1 sípsoros- 12 fedett fasíppal - szélláda a pedálhoz. 3 láb lábtritt.
A sípokat, a billentyűket és a pálcikákat a bolgár megszállás ideje alatt, 1945 tavaszán széthordták a faluban. A nagyobb sípok (12 pedálsíp és mintegy 100 darab manuálsíp ) megvannak a nyárikonyha padlásán. Az orgonaszekrény felett a mennyezett beázott. A szú minden darabjában megtalálható. Ha sor kerül az eredetileg festett templom rendbetételére, ideje lenne a 8 játékos orgonát is felújítani. “
(A következő részben elkalauzolom a nyájas Olvasókat az Angster orgonagyár utódjához, a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúrához, ahol a zalátai orgona felújítását végezték.)

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr1712791830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.