VAJSZLÓ - KODOLÁNYI JÁNOS EMLÉKMÚZEUM
2017. augusztus 29. írta: Ormánsági História

VAJSZLÓ - KODOLÁNYI JÁNOS EMLÉKMÚZEUM

Kodolányi János (1899-1969) író szellemi szülőföldjének tartotta az Ormánságot, ő emelte a szépirodalomba e vidék sajátos etnikai világát, társadalmi problémáit, embereit. A Kodolányi János Múzeumot 1979-ben nyitották meg Vajszló központjában, a régi erdőgondnoki épületben, hiszen ez volt hajdan Kodolányi János apjának, Kodolányi Gyulának az irodája

Néhány jelentősebb alkotása, amelyekben felbukkan az Ormánság ihlete - a tatárjárás korában játszódó történelmi regénytrilógiája: Julianus barát, A vas fiai, Boldog Margit, Baranyai utazás, Süllyedő világ, Vízválasztó.


Kodolányi János tízéves korában került Vajszlóra, és az ormánsági faluban töltött évek tapasztalatai írásainak kiapadhatatlan forrásává váltak. Apja Vajszlón erdőfőtanácsos volt, s családjával a mai emlékmúzeum épületében lakott.
A Kodolányi János Múzeumot 1979-ben nyitották meg Vajszló központjában, a régi erdőgondnoki épületben, hiszen ez volt hajdan Kodolányi János apjának, Kodolányi Gyulának az irodája. A múzeum négy helyiségből áll. Az első szobában egy XX. század elejei erdészeti hivatal látható. Két teremben kaptak helyet az írómunkásságát, és abban az Ormánság megjelenését bemutató fotók, plakátok,személyes tárgyak. A negyedik teremben pedig a helyiek által összegyűjtött, a XIX. század végét reprezentáló paraszti használati tárgyak idézik a Kodolányi műveiben is megjelenő világot.

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr8112789240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.