Naszvadi nótárius emlékezete
2017. augusztus 29. írta: Ormánsági História

Naszvadi nótárius emlékezete

Cseppben a tenger...

Szerény írásom hőse Naszvadi Sámuel (1763-1838), aki 1782 áprilisától 1838 januárjáig 56 esztendőn keresztül szolgálta a néhai vajszlói körjegyzőség 9 településének lakóit.
Hosszú szolgálati ideje alatt, mint a vajszlói apácák örökös jobbágya, saját idegrendszerével is felfoghatta kora háborúkkal terhelt gazdasági kihívásait, mint hites nótárius pedig írásszolgálatával örökítette meg annak történéseit.
naszvadi.jpg
A század derekán még eszes, okos vének emlegették az éren-nádon bujdosó emberek ellátását szolgáló vadfogó vermeket, a török ellen harcoló hajdúknak oltalmat nyújtó kórósi erdőt, akkor még szabadon járt a Dráva vize az ormák hátán épült falvak körül és szabadon élhetett a falvak népe is a határ sokféle haszonvételeivel.
anyakonyv1.png
Naszvadi Sámuel születésének bejegyzése az anyakönyvbe
A házakban magukat mindennel ellátó patriarchális családok éltek, s egy ilyen család „első” gazdája volt a nótáriusunk György nevű nagyapja is, aki féltelkes jobbágyként szerepelt az uradalom 1767. évi tabelláján. Édesapja, Pál és édesanyja „Tsizmadia István leánya, Jutka” 1761-ben kötött házasságot. Nyolc gyermekük között második volt nótáriusunk, akinek 1763. április 23-án történt érkezéséről csak annyit közöl az anyakönyv: „Született Naszvadi Pál Samuelje: keresztszülők Tóthfalusi Samu, Simon Samu, Balázs Dani.”.
A család társadalmi súlyát jelzi, hogy a gyermekek keresztszülei (Barátok, Fintitsek, Kómánok, Tóthfalusiak stb.) a legjobb vajszlói polgárfamiliák tagjai, s ott van közöttük Tiszteletes Pápai (Textoris) János is, a kitűnő egyházjogász és apologéta, a gyermek Naszvadi mestere. Ő tanította írni, olvasni, számolni, adta kezébe a Bibliát, s nevelte arra is, hogy egyszerű, szép szavakkal, kerek történetek formájában rögzítse mondanivalóját. Naszvadi magasabb iskolákban sohasem járt, írásaiban nyoma sincs a nehézkes latin grammatikának, vagy a korra jellemző germanizmusnak, magyar észjárás szerint, szabadon gördülnek pompás sorai.
dn-cikk.png
Honismeret - Dunántúli Napló 1988. december 23-i száma, Kiss Z. Géza írásával
Naszvadi egy 1815-ben kelt tanúvallomási jegyzőkönyvben írja, hogy „1780. Esztendőtől fogva (17 éves ekkor) minden nevezetes dolgokra” emlékezik. Jelentéseinek pontosságát senki sem vonhatta kétségbe, de a történész számára mégis Pazar eleganciával fogalmazott instanciái emlékezetesek, amelyek elévarázsolják az 1767 után keletkezett „új” faluképet, rögzítik a nyomáskényszer és az erdőregulációk miatt kirobbant lázongásokat, meddő tiltakozásokat és a belső fundusokra épült hajlékok embertelen zsúfoltságát. Az ő tolla nyomán életre kelnek az Ormánság egykori lakói.
Embercentrikus instanciáinak legfőbb jellemzője a telkes jobbágyok érdekeinek védelme. Ha róluk van szó, akkor kíméletlenné válik a vajszlóiak „lármás nótáriusa”. 1812-ben például a megye a sótisztek visszaélései ellen indított vizsgálatot és Naszvadi mind a kilenc községben dátum és név szerint rögzítette a visszaélések sokféle tárgyát: az ingyen fuvarban szállított fát, a bőven adott búzát, kukoricát, kendert, a köleskását, kacsát, libát, sőt a mohácsi tiszteknek vett vadrécét…de az alattomban elfogadott kisebb nagyobb pénzeket is.

jegyzo_feladatai.jpg
Nem kíméli a kapzsi nagygazdát, az elszemtelenedett urasági regálébérlőt, de végtelen türelemmel hordozza a hozzáforduló kisemberek gondját-baját, ha komisz hatalmasoktól, goromba családtagoktól, vagy telhetetlen gazdáktól kell oltalmazni őket.
Naszvadi uram szolgálatának nagyobbik felében kálvinista egyházát is hűséggel szolgálta. Az ő nevével fonódik össze a vajszói háromszobás lelkészlak és modern
iskola építése, de nélküle nehéz lenne nyomon követni az ősi talpas szentegyházak elmúlásának és a ma még látható templomok építésének folyamatát is.
Alaposan megpróbálta kedves, első feleségének, Varga Annának korai halála is, de a legnagyobb csapás akkor érte, amikor az esperesre támaszkodó Szondy László lelkész örökre kizárta az egyházi tisztségviselők közül a magát „első tereh hordozó”-nak nevező kurátorát, mert az „Nem akarván, hogy a’ szegénységre ilyen terhes szolgálatok hozassanak”, megtagadta egy 2300 forintos szőlővásárlási szerződés aláírását.
1818-ban „Maga Mentsége” címen az uradalmi ügyvéd előtt tisztázta magát, majd 1821-ben a dunamelléki püspöknek is elpanaszolja, hogy ilyen „megvetés”-ben részesült, de azután csendes méltósággal teszi hozzá: „…elég nyugadalmat találok abban, hogy Hazámnak 30 Esztendőkig híven szolgáltam.”
Pusztulást készítő idők megbízható tanújának kezéből a szélütés csavarta ki a tollat. Kéthónapos szenvedés után 1838. március 17-én temette a régi Vajszló másik nagyszerű ismerője, Jeremiás Sámuel református lelkész.
Felhasznált források:
Kiss Z. Géza: Dunántúli Napló 1988. december 23 (356. szám)
Kiss. Z. Géza: A régi Vajszló 1244-1849
Első Katonai Felmérés (1763-1787): http://bit.ly/2qP8lZV
A vajszlói református anyakönyvek : http://bit.ly/2pTlm6I

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr2012787906

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.