1889- ben vásárolta meg s vezette haláláig. A „Magyar Korona” gyógyszertár illetve a patikajog a család tulajdonában maradt egész az 1949-es államosításig. (Nagykorúvá válásáig a haszonélvezet Édesapám húgát Szilvesztrinát illette meg.)

Sey László a Szegedi Tudományegyetemen, mint gyógyszerész végzett. A családból Ő az első, aki nem jogi pályára lépett és nem a közigazgatásban

helyezkedett el. A patika átvétele után csakhamar megnősült, s érdemes megjegyezni, hogy két testvérével együtt, három testvérlányt vettek feleségül szép sorjában, ki-ki a korban hozzá illőt.

Az is megérdemel egy mondatot, hogy a negyedik Sey testvér, az egyetlen leány, Sylvestrina férje az a dr. Rüll János (1858-1944.), aki a mohácsi kórházat alapította (1896.), s vezette azt hosszú évekig mint első igazgató főorvosa. Sey László házassága rövid ideig tartott. Felesége három gyermeket maga után hagyva 1908 januárjában, tüdőgyulladásban elhunyt.

Sey Lajos, László legidősebb és egyetlen fiúgyermeke tanulmányait a vajszlói református elemi iskolában majd a pécsi Pius Gimnáziumban folytatta. A gimnáziumban végig a jó tanulók közé tartozott. Verseket írt, szavalt, sikerrel játszott az iskolai színdarabokban. A Pius díszszázadának parancsnoka volt, amire egész életében büszkén emlékezett. Bár eredeti elképzelése az volt, hogy mérnöknek tanul, az atyai unszolásnak és a józan ész parancsának, eleget téve, gyógyszerész gyakornoknak állt édes atyja mellé 1920-tól 1922-ig. Gyakornoki vizsgát Budapesten 1922. szeptember 23-án tett jó eredménnyel.

1922-ben beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészet-tudományi karára, mint gyógyszerészhallgató. 1923/24-évi tanévtől az „orvos tudománykarhoz” csatolták a gyógyszerészeket az egyetemi leckekönyv tanúsága szerint. Egyetemi tanulmányait a következő tanévben megszakította, s az 1924/25 tanévben sikeresen elvégezte a Budapesti Kereskedelmi Akadémia egy éves tanfolyamát. Tanulmányainak megszakításának oka házasságkötése volt, amit a család nem nézett jó szemmel, mivel választottja nagyapja ügyvédbojtárának unokahúga Bosznay Ilona volt. 1926-ban megszületett Ádám fia 1924-27-ig édesapja mellett dolgozott a patikában, majd az 1927/28-as évtől ismét beiratkozott az egyetemre, amit 1929-ben kitüntetéssel fejez be.

Dolgozott a budapesti „Madonna” gyógyszertárban, majd Tolnatamásiban. 1930-banapprobációs vizsgát tett kitüntetéssel. 1930. augusztus15-től az örkényi „Őrangyal” gyógyszertárat bérelte. Első házassága nem volt hosszú életű, válással végződött. 1932 januárjától Vajszlón ismét édesapja mellett dolgozott annak 1936- ban bekövetkezett haláláig, majd vezette a patikát. Mivel édesapja időközbeni válással befejeződő rövid házasságából kiskorú féltestvér húgát illette a haszonélvezet, ezért a patikát előbb, mint kirendelt gondnok, majd, mint bérlő, később, mint, hatósági kezelő vezette. A patikát, 1949. március 23-án államosítottak. Időközben másodszor is megnősült, feleségül vette Wendt Valéria helybéli tanítónőt. Csilla lányuk 1938. március 9-én született.

A kor politikai eseményei Édesapámat is magukkal sodorták, s mint a falu egyik első virilistája nem tudta ki húzni magát az események sodrából. 1944. november 27-én családjával együtt, mindent hátrahagyva a hadszíntér elől Nyugatra menekült, a Vajszlón is elhelyezett katonai egységekkel (Elmondásból tudom, hogy német repülőegység volt a területen elhelyezve, akik a falu mellől több felszállást is végeztek.) együtt, ahol a menekülő oszlop egészségügyi ellátását megszervezte és biztosította. A család 1945 júniusában Salzburgból Nyugatra indult volna tovább, de a menekülő magyarokkal zsúfolásig megtelt vonatot a katonai hatóságok lezárták, és Magyarországra irányították.

A vajszlói házat teljesen kifosztva találták, olyannyira, hogy a falból még a villanyvezetékeket is kitépték. Hazaérkezése után édesapámat szinte azonnal előzetes letartóztatásba helyezték, ahonnan 1946 novemberében került szabadlábra. Két év hat hónapi börtönbüntetésre és 3 évi közügyektől való eltiltásra ítélték, annak ellenére, hogy az ellene felhozott vádpontok nem nyertek bizonyítást. Büntetésébe a vizsgálati fogság időtartamát is beszámítva a további hónapok letöltése alól egyéni kegyelemmel szabadult. A börtönben töltött idő alatt, házassága ismét tönkre ment, felesége elhagyta. 1946. november 28-tól, mezőgazdasági munkával foglalkozott Sumonyban, illetve a Sumonyi Tógazdaság napidíjas könyvelőjeként dolgozott.

Életében könnyítést hozott, hogy a Népbíróság által kiszabott büntetését a Népköztársaság Elnöki Tanácsa egyéni kegyelemmel elengedte, az Igazságügy Miniszter 136.055/1949 I:M:IV szám alatt közölt végzése szerint. 1949-ben, harmadszor is megnősült. Hamerli Ilonát, a pécsi Hamerli Kesztyűgyár alapítójának unokáját vette feleségül.

A tógazdaság államosításakor 1949-ben munkája megszűnt. A következő évtől az Állami Földtani Intézetnél, figuránsként dolgozott. Hamar felismerik képességeit, és önálló munkát bíznak rá, s már, mint „mérnök úr” járja az Alföldet feleségestől együtt. Az 1950-ben kijött rendelet minden gyógyszerészt jelentkezésre és képesítésének megfelelő munkavégzésre kötelezett. Édesapám a Tolna Megyei Gyógyszertári Központban jelentkezett munkára, ahol 1950. november 4-től a nagymányoki 11/26-os gyógyszertár felelős vezetőjének nevezték ki. A gyógyszertár „átvétele” nem volt zökkenőmentes, hiszen az eredeti tulajdonos – Szepessy Sándor - nem a rendszerben, hanem benne látta az ellenséget, aki patikáját átvette.

Kezdetben Apám egyedül egy szobában húzhatta meg magát, igen szegényes körülmények között. Pár hónap eltelte után Édesanyám is Nagymányokra költözött s a következő időszakban lakáskörülményeik is rendeződtek, a helybéliek pedig teljesen befogadták őket.

1952. január 8-án születésemkor Édesapám már túl volt az ötvenedik évén, Édesanyám pedig éppen negyven éves volt. Nem tervezett utódként jöttem világra a Ratkó-korszakban. 1954.-ben a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Igazságügy Miniszter 1954. IX.1.-i 6937/1954 I.M. 1/2 sz. határozatában. Sey Lajost egyéni kegyelemmel rehabilitálta, a vele szemben hozott ítélethez fűződő hátrányos következmények alól, kegyelemből mentesítette. 1954. december 16-án pedig átvehette, az egy nappal korábban számára, az országban az egyik elsőként kiállított „Kiváló gyógyszerész” kitüntető oklevelet. A budapesti ünnepségen rajta kívül Losonczi Ferenc és dr.Szomolányi Gyula érdemelte ki e kitüntető címet. Sey Lajos oklevelének száma: Egészségügy Miniszter14./2-65. az oklevél aláírója a miniszter helyett Simon Lajos.

A kitüntetésben nagy szerepe volt a Tolna megyei Gyógyszertári Vállalat akkori igazgatónőjének, Hell Árpádnénak, aki ugyan tagja volt az MDPnek, s erősen ballos volt, - mint, ahogy akkor annak idején lennie is kellett -, de beosztottját, akit jó szakembernek tartott, kizárólag szakmai szempontok alapján terjesztette fel elismerésre, igen alapos indoklással. Eredménnyel. Igaz hogy döntését az akkori politikai szervek felé többször is meg kellett indokolnia, felvállalva ezzel némi kellemetlenséget. Sőt, ha jól emlékszem még egy fegyelmit is kapott, mivel látva, hogy Apámék egy ágynak nevezett téglákon álló vassodronyon és asztalon kívül nem igen bírtak bútorral, még azt is támogatta, hogy Édesapám visszakapja a Vajszlóról a sellyei MDP szervezethez került bútorait. Szabadjon itt egy személyes megjegyzés: a történet jól jellemzi az 1950-es éveket.

Édesanyám, Hamerli Ilona nem csak a magánéletében állt Apám mellett, hanem szakmai munkájában is. 1957. március 2-án jó eredménnyel Gyógyszerész technikusi Képesítést szerzett, s közös nyugdíjazásukig, mint vezető asszisztens segítette apám munkáját.

Több vállalati és szakmai elismerés után (Kiváló munkáért, A Szocialista Magyar Gyógyszerellátásért, stb.) 1975. augusztus elsején Sey Lajos kiérdemelte „Az egészségügy kiváló dolgozója” kitüntető címet is. Édesapám az „állami” gyógyszertárat is a „sajátjának” tekintette. Büszke volt rá, hogy az alig húszezer forintos havi forgalmú gyógyszertárat igazi „nagy patikává” fejlesztette a havi százegynéhány ezer forintos forgalmával. Büszke volt rá, hogy nála mindig minden gyógyszert meg lehetett kapni. Rendszeresen bíztak a kezére gyakornokokat Nem egy gyógyszerész és számos asszisztens került ki a keze alól, akik nála, tőle, sajátították el a szakma fortélyait. (Akikre emlékszem a gyógyszerészgyakornokok közül: Fehér Izabella, Váróczy Klára, Mikó András, Hőnyi Jolán és akire nagyon büszke volt Arató Ágnes; asszisztensek pedig, Édesanyámon kívül, Avar Borbála, Bocsor Margit, Bodony Valéria, Dürr Ágnes, Wusching Éva, Tornyai Etelka voltak.) Nevéhez fűződik a nagymányoki patika korszerű, minden igényt kielégítő új épületbe költöztetése is.

Szüleim 1976 tavaszán vonultak nyugdíjba, s Pécsett telepedtek le. Apám, aki hajdanán mérnök szeretett volna lenni, nem tudott meglenni „patikaszag” nélkül. 75 évesen felkereste a Baranyai Gyógyszertári Központ igazgatóját, Arató Ágnest, aki valamikor nála töltötte a gyakorlatát, s munkát kért. Állandó kisegítő lett. Járta a várost, szinte valamennyi patikában megfordult hosszabb rövidebb ideig. Sokszor „nyolc órázott” még nyolcvan felett is! Mindenütt szerették, becsülték és nagyra tartották szaktudását. Mindenki közkedvelt „Dódi bácsi”-ja lett. A legtöbb időt mégis a Szabadság úti patikában Virág Márton és a Kórház téri patikában Märcz Imre kollégái mellett töltötte, akiket kitüntető módon szeretett. 1985. február 1-én még azzal búcsúzott kollégáitól, hogy a következő napok leltározási munkáiban nem vesz részt, de leltár után ismét dolgozni fog.

Azon a hét végén kapott agyvérzést. Még három napot élt. Végig tudatánál volt, tisztában volt vele, hogy menthetetlen. Volt ereje még elbúcsúzni a szeretteitől. Széles műveltségű, igen sokat olvasott ember volt. Jelentős könyvtárának minden könyvét végigolvasta, volt, amit többször is. Sokszor három-négy könyvet is olvasott napi beosztással, sosem összekeverve a szálakat.

Többször a semmiből kezdte újra az életét, s mindig talpra állt. Tervei is voltak, mindig. A börtönben doktori disszertációra készült. Ezt a tervet azonban az élet meghiúsította. Régi, még apjától maradt recepteket ismert, használt, amiket nem egyszer sikerrel ajánlott is orvos ismerőseinek. Sok kenőcs, hajszesz, „csodaszer” vonult be „Lajos bácsi féle” előtaggal az ismerős orvosok gyógyszerre repertoárjába. Ismerte és használta a gyógynövényeket. S nem csak gyógyításra. Megannyi finom itóka készült „boszorkány konyhájában”, aminek titkait hosszú ideig nem adta ki. Jó kémikus volt, és jól bírta a latin nyelvet.

Rendszeresen látogatta a továbbképzéseket, és résztvevője volt az olyan országos rendezvényeket, mint például a Winkler centenárium. Nagymányokon a lakosság befogadta, s ebben nem kis szerepe volt annak, hogy ha kellett németül beszélt az öregekkel, akik jobbára német anyanyelvűek voltak. Igaz erős „baranyai magyar” akcentussal beszélt, de nyelvtanilag tökéletesen. Semmilyen munkától nem riadt vissza. Fúrt faragott, ezermester volt. A gyerekjátéktól kezdve a használati tárgyakon keresztül megannyi dolog került ki a keze alól. Sumonyban, a háború utáni években, orvos hiányában, hozzá jártak a környékről a betegek, akiket ellátott. Nagymányokon, rendszeresen tartott felvilágosító TIT előadásokat, amikre nagy gondossággal készült. E mellet több mint 200 rózsája volt, amit metszett, szemzett. Pécsett pedig, elmaradhatatlan figurája volt a Tettye környékének, ahol minden reggel és este kiadós sétát tett Pamacs nevű pulijával.

Örök nyugalmat 84. évében a Pécsi Köztemetőben nyert.