Bencze János: Agyagban sült tyúk
2017. augusztus 29. írta: Ormánsági História

Bencze János: Agyagban sült tyúk

855_20071125152205_portre2_363x183.jpgAzt, hogy agyagban kéne tyúkot sütnünk, Meszi találta ki. Az ötlet kézenfekvőnek tűnt. Ültünk Gyevicsék kertje alatt a mogyoróbokrok árnyékában. Napos nyári délelőtt volt és unatkoztunk, miközben a sarjúvirágos réten ott káráltak mellettünk Borosék kendermagos tyúkjai, Meszi pedig nemrég olvasta egy könyvben, hogy az indiánok valahol Észak-Amerikában agyagban sütik a fajdokat.
Nem bonyolítottuk túl a dolgokat. Az ötlet felvillanásától a kivitelezésig mindössze néhány perc telt el. Meszi volt közöttünk a legidősebb, már hatodikba járt, így ő vállalta magára a tyúkot. Mi Gyeviccsel egy vödörben agyagot hoztunk a Tapasztóról, s tüzet raktunk. Egyik sem volt nagy ügy. Mire a száraz fűre dobált vékony mogyoróágak lángra kaptak, Meszinek sikerült elkapnia egy tyúkot, amelyik eleinte ugyan hangoskodott és vergődött, hegyes körmeivel össze is karmolta elrablója hasát, de aztán végre sikerült kicsavarnia a nyakát, és csönd lett.
Ekkor kisebb szakmai problémák támadtak. Gyevics – akinek az apja hentes és mészáros volt, s így otthon érezte magát a húsiparban – azt tanácsolta, ki kellene belezni a tyúkot.
Meszi viszont azt mondta, az indiánok sem belezik ki.
Gyevics sózni is akart, de Meszi erre is azt mondta, marhaság.
A tűz mindenesetre lobogott közben. Ekkor már vastagabb ágakat raktunk rá, Borosék farakásáról hoztuk őket, elvégre az ő tyúkjukat készültünk megsütni. Komoly technikai problémát okozott viszont a tyúk beagyagozása. Ha több vizet kevertünk az agyaghoz, a massza egyserűen lefolyt a tollakról, a szárazabb anyag viszont nem akart hozzátapadni. A megoldást Gyevics találta ki. Ellopott otthonról egy kisebb teknőt, abba vizet hozott, s beleáztattuk a tyúkot, aztán a teknőbe adagoltuk szép lassan az agyagot. A dolog félig bevált. Mi már mind a hárman fülig sárosak voltunk, de Meszi, aki közülünk egyedül olvasta az indián szakirodalmat, úgy ítélte meg, még kevés az agyag.
Amikor lihegve ismét visszatértünk a Tapasztól, már nagyon éhesek voltunk, de Meszi azt mondta, az indiánok sokkal nagyobb tüzet raknak a mienknél. Hoztunk tehát még egy kis akácfát.
Ekkor Gyevics, aki nagyon járatos volt a húsiparban, azt találta ki, kukoricát is süthetnénk a tyúkmellé. Szerencsére Meszi leintette. Így aztán csak raktuk a tüzet. Már olyan szépen logobott, hogy az egyik mogyoróbokor lehajló ága is majdnem lángra kapott.l
Meszi később félrekotorta a parazsat, s rátette a besározott tyúkot, amellyel azért valami baj lehetett, mert az agyag az első percekben lefolyt róla, a szabadon maradt kendermagos tollak pedig hatalmas füsttel és bűzzel lángolni kezdtek. Valószínűleg erre figyelt föl Gyevics apja, aki amellett, hogy hentes és mészáros volt, futni is nagyon tudott, mert pillanatokon belül ott állt mellettünk, a kezében egy szíjostorral.
Egy szóval sem kérdezte, mit csinálunk. Hanem csak ütött, mert nagyon kemények voltak akkoriban az erkölcsök. Aztán eloltatta velünk a tüzet, majd azt mondta, amit főztünk, együk meg.
Meszi kékült, Gyevics sápadt, a tyúk pedig még mindig füstölt. Amúgy pedig egyáltalán nem kívántunk indiánok, lenni. Már csak azért sem, mert az elégett tyúk ügyében pillanatokon belül meg kellett kezdenünk a kárpótlási tárgyalásokat Borosékkal.
(1999. július 17.)
/Bencze János: Csak úgy c. kötet/

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr4312787842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.