Megsárgult újságlapok - Erőteljesen iparosodik Vajszló (Dunántúli Napló 1976)
2018. május 19. írta: Ormánsági História

Megsárgult újságlapok - Erőteljesen iparosodik Vajszló (Dunántúli Napló 1976)

Négyszáz főt foglalkoztató gyáregység

A páprád felől a négy kilométeres, nyílegyenes országút tengelyének végén  a  vajszlói templom tornyának sziluettje látszik. Itt valóban „toronyiránt” halad a valaha „egykés” ormánság területére utazó.

Már nem egykés vidék

  • Szerencsére múlt időben beszélhetünk az ezen a területen dívott „egykés” időkről  - mondja Sovány István, a vajszlói tanács elnöke. – Általánosnak mondható egy család a két, sőt három gyerek is. A még kétezer lélekszámot sem meghaladó Vajszlón tavaly negyven gyermek született, az idén eddig már huszonnyolc. Régen három tanteremmel működött itt az elemi iskola, körülbelül hetven-nyolcvan gyerek tanulta a betűvetést. Most közel kétszáz az általános iskolába járó vajszlói gyerekek száma. Tíz tanterem áll rendelkezésükre.vajszlo_iparosodik.png

Vajszló, Lúzsok, Páprád mintegy 2400 lakója a termelőszövetkezetben, az állami gazdaságban és a mindjobban iparosodó Vajszlón  dolgozik. A száz fővel dolgozó fűrészüzem parkettát, különböző deszkákat gyárt. Automata gépeket állítottak üzembe. A környező községekből is számosan itt találnak munkalehetőséget.

Jelentős beruházásba kezdett Vajszlón a Szentlőrinci Állami Gazdaság.  A gazdaság bogádmintszenti területi a burgonyatermesztésre „profilozta” magát. Ehhez nélkülözhetetlen a burgonyatároló. A 2000 vagon befogadására tervezett tároló első üteme – 500 vagonos – most épül Vajszlón. Az objektum száraztisztításra, tárolásra lesz alkalmas kezdetben. Később itt oldják meg az áru csomagolását is. A takarmánykeverő üzemben – 360 vagonos – gabonatárolót építettek mellé – mintegy hatvanan találnak munkalehetőséget.
Vajszlónak – mint alsó fokú kiemelt központnak  - már régi törekvése egy jelentős új ipari objektum létesítése.

  • Több budapesti gyárral is tárgyaltunk gyáregység létrehozása érdekében – mondja a tanácselnök. – A korábbi gépjavítót ajánlottuk fel. Végül is a Ganzzal sikerült megállapodásra jutnunk. Az épület első átalakítása után a műanyag alkatrészek gyártásához szükséges gépek megérkeztek és már megkezdték a termelést.

A Járási Hivatal felmérte Vajszló és környéke munkaerő kínálatát, megállapították, hogy 150-200 szabad munkaerő van a környéken, jobbára nők, akikre „ha helyben lesz munkalehetőség, lehet számítani”.

Szabad munkaerő

Az ötéves terv végére közel négyszáz főt foglalkoztat a Ganz gyáregysége – mondja a tanácselnök. A létszám egy része a szabad munkaerőből, másik része pedig a jelenleg - Siklóson, Sellyén, Cserkúton dolgozó – ingázókból verbuválódik majd. Vajszlói iparosodásnak ez a gyáregység lesz a legjelentősebb objektuma.

Vajszló központi fekvése, megfelelő kereskedelmi, fejlődő egészségügyi ellátottsága vonzó hatással van a környékre. A községben új utcasort nyitottak Majláth-pusztáról és Kelemen-ligetről a drávai árvíz következtében beköltözők, - ezt az utcasort most már – szerencsére árvízi beköltözők nélkül – hosszabbítani kellett. Újabb 24 házhelyet parcellázott a tanács, de igény van további házhelyek kialakítására. Napközi otthon létesítése a Megyei Tanács 350 000 forintos támogatásával házat vásárolt. Bővíteni kívánják az igényeket már nem kielégítő óvodát i. Törpevízmű  már van, a hálózat fejlesztésére is készek a tervek, a „saját erő” viszont korántsem elégséges a tervek valóra váltásához. A Megyei Tanácstól kapott 400 000 forintot most az egyik legfontosabb feladat megoldására, az általános iskola korszerűsítésére fordítják.

Társadalmi munkával

A község fejlődését a lakosság társadalmi munkával is segíti. Jelenleg társadalmi munkával épül a sportpálya öltözője, fürdője, szertára. Elkészültek a tervek a Kodolányi múzeum, valamint a vajszlói születésű Haraszti Pál festőművész alkotásait bemutató képtár létesítésére is.

(Dunántúli Napló, 1976. augusztus 23, Garay Ferenc)

A bejegyzés trackback címe:

https://ormansagihistoria.blog.hu/api/trackback/id/tr8813983566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása